Ebben az évben jubilál a Barátok temploma

Barátok temploma – így él a váradi köztudatban ma is az olaszi plébániatemplom. A török fennhatóság elmúltával a ferences barátok építettek először itt templomot és mellette rendházat a XVIII. század első felében. A rendház ma a katonakórház része.

A ferences szerzetesek már itt voltak a vár 1692-es ostrománál is, később sem hagyták el Váradot. Mivel egykori klastromuk helyét a Körös bal partján nem lelték meg, Olasziban telepedtek meg, a Szent Brigitta-templom szomszédságában. És bár Bunyitay Vince közelebbről nem határozta meg a ferencesek rendházának helyét, a kis templommal való „szomszédság” azt jelenthette, hogy azzal szemben, az utca másik oldalán lehetett – ahol a jezsuitáknak volt egy házuk –, egy másik helyen ugyanis azt írja, hogy az új székesegyház építését a püspöki lakának udvarán kezdte el, a jezsuiták és a ferencesek közé mintegy odaszorítva.
A ferencesek új helyét Csáky Imre püspök jelölte ki az akkor még Olaszi határának számító Páris-patak közelében, a Barátok (később Sal Ferenc, ma Dunărea utca), valamint a Fő utca sarkán levő telken. A püspök 1726. július 28-án rendelte el, hogy a ferencesek itt építsék fel új templomukat és rendházukat. Az egyemeletes rendház 1738-ra el is készült.
Az egyhajós, barokk stílusú templom 1748-ra épült fel. Torony nem volt a hajó előtt, de ferences szokás szerint egy kis huszártornyot építettek a szentély fölé. A kis torony többször is eltűnhetett. Először 1817–1827 között, amikor az épületet újrafedték, de az is lehet, hogy az 1826. november 9-i tűzvészben pusztult el. Akkor a főoltár mögötti sekrestye gyulladt ki és égett le. Később Lajcsák Ferenc püspök építtette újjá.
Miután II. József 1786-ban eltörölte a Szent Ferenc-rendet, a barátok két év elteltével végleg elhagyták Váradot. Templomuk a császár utasítására 1788. április 4-től plébániatemplom lett.
Az olaszi hívek már 1810-ben szerettek volna tornyot emelni az istenháza elé, de erre a viszontagságos körülmények miatt csak 1876-ban kerülhetett sor. A templomhajó és az utólagosan hozzáépített torony fala között 1891 tavaszán nagy repedés keletkezett, s az épületet összekötő keresztvasakkal stabilizálták. Ám ez csak egy évtizedig jelentett megoldást, ugyanis 1901 nyarára már olyan nagy repedések jelentek meg a hajó mennyezetén, hogy egy szakbizottság veszélyesnek nyilvánította a templom használatát, és lebontását javasolta.
A barokk korból megmaradt templomhajót 1902 tavaszára bontották le, de a tornyot meghagyták. Az új istenháza alapkőletétele 1903. május 5-én volt. A hajó építése ifj. Rimanóczy Kálmán terve alapján és az ő vezetésével 1903 májusától jól haladt, augusztusban már álltak az oldalfalak, és a boltívekre került sor. A régi tornyot is átalakították külsőleg, és két kisebbet építettek mellé, melyek egyszerűsített formákkal ugyan, de követik a nagy megjelenését.
A túlnyomórészt neoreneszánsz stílusjegyeket viselő, eklektikus stílusú plébániatemplom csak 1905-re készült el teljesen. Ennek a 110. évfordulója van idén. Az új istenházát 1905. július 16-án szentelték fel.
A templomhoz tartozó kripta még a barokk hajó idejéből maradt meg. Ide temették Okolicsányi János püspököt. Az Olaszi temető 1980-as évekbeli felszámolása után Tempfli József akkori apátplébános, későbbi megyés püspök jóvoltából számos neves váradi polgár földi maradványát itt helyezték el.
A Nagyvárad-olaszi római katolikus plébániatemplom – közismert nevén Barátok temploma – belsőleg kereszthajós, kétoldalt oldalfülkékkel. Legértékesebb darabjai ferences örökségek: a hat mellékoltár, a szószék és néhány oltárkép. Az új plébániatemplom felépítése után az alacsony oldalkápolnák miatt az 1750-es évekből megmaradt oltárfelépítményeket nagyon megnyirbálták, egyes oromzati figurákat le is vágtak, így sokat veszítettek eredeti arányosságukból – amint azt Biró József művészettörténész doktori értekezésében megállapította. Zöldesre és barnásra márványozott, aranyos és ezüstös ornamentikájú, térbe áradó felépítésű, mozgalmas, igazi barokk stílusú mind a hat mellékoltár.
A főbejárattól számítva jobboldalt az első fülkében az 1742-ben felállított Assisi Szent Ferenc-oltár található. Oltárképét 1876-ban festette a nagyváradi Mezey Lajos, aki Szinyei Merse Pál tanítványa volt. A következő az 1750-ből való Szent Kereszt-oltár. A barokkos nagy feszület egykorú az oltárral. Jobbról az utolsó a Páduai Szent Antal-oltár, egy ismeretlen festő képével.
Balról az első a sorban a Szent István-oltár, melynek képe Szamossy Elek műve: Szent István felajánlja koronáját Szűz Máriának. Középen a Szentháromság-oltár barokk rajzolatú képe Friedrich Silcher alkotása. A harmadik, a Szent József-oltár képe szintén Mezey Lajos tehetségét dicséri. A mellékoltároknál négy, családi címerrel ellátott, XVIII. századbeli sírkő emlékeztet még a váradi ferencesekre.
A főoltárt az 1827-es belső tűz után neoreneszánsz stílusban újították fel. Ekkor került ide Gölsz Jakab váradi festő képe, mely a Szentlélek eljövetelét ábrázolja. Biró József szerint Friedrich Silcher 1876-ban a képet saját stílusában erősen átfestette. A szentély előtt jobb oldalon Silcher oltárképe a szeplőtlenül fogant Szűz Máriát ábrázolja. Az ellentétes oldalon a Jézus Szíve-oltár található.
A bal oldali kereszthajóban Szűz Mária oltárszobra áll, tőle jobbra Páduai Szent Antal, balra Szent Ferenc képe. Fent az irgalmas rend kápolnájából származó főoltárkép látható: két őrangyal kisgyermekeket vezet kézen fogva (1755).
Az oltárok mesterével azonos kézre valló, nagyszabású szószék ma is a plébániatemplom dísze. Biró József szerint 1750 körül készült. Zöldesbarnára márványozott alsó részét dúsan aranyozott, fafaragású ornamentika emeli ki. Magas keresztet tartó angyal koronázza, s körös-körül számos szent és angyal foglal helyet.