Négyszer mondott le Báthory Zsigmond (1.)

Erdély egyik legválságosabb időszakában, a 15 éves háborút megelőző években kezdte uralkodását Báthory Zsigmond. Országa a két szomszédos nagyhatalom halálos ölelésében fuldoklott, s az egyébként tehetséges, de gyenge jellemű fejedelem az örökös bizonytalankodásával tovább mélyítette a krízist.

Somlyai Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király unokaöccse 1572-ben Nagyváradon született Báthory Kristóf akkori váradi kapitány és Bocskai Erzsébet fiaként. Apja 1581 májusában a kolozsvári országgyűléssel erdélyi vajdává választatta a kilencéves Zsigmondot, ezt a fejedelem is jóváhagyta. Apja halála után nagybátyja gyámokat rendelt ki melléje, akik 1588 végéig – Zsigmond nagykorúvá nyilvánításáig – helyette kormányozták Erdélyt. Báthory István az ország igazgatását előbb a 12 tanácsúrból álló ún. kormányzótanácsra, majd miután nyilvánvalóvá váltak e vezetési forma működési gyengéi, 1583 márciusában a Kendi Sándorból, Kovacsóczy Farkas kancellárból és Sombori Lászlóból álló háromszemélyes elnökségre bízta. Két év elteltével feloszlatta e triumvirátust is, és 1585 májusában Giczy János váradi kapitányt nevezte ki Erdély kormányzójává, s Giczy 1588 decemberében bekövetkezett lemondásáig a lengyel király „helytartójaként” irányította a fejedelemséget.

A tizenhat éves fejedelem
A medgyesi országgyűlés a csupán 16 esztendős Zsigmondot nagykorúsította, és ténylegesen fejedelmi jogaiba helyezte, Zsigmond átvette az önálló kormányzást. Uralkodásával az erdélyi fejedelemség egyik legválságosabb korszaka kezdődött el. Könnyen befolyásolható, ingatag egyénisége és politikája csaknem a teljes pusztulásba sodorta az országot.
1588-ban tehát az ifjú fejedelem végre saját kezébe vehette a kormányzást, egy engedményt azonban tennie kellett: ki kellett űznie Erdélyből a jezsuitákat, akik az ellenreformáció derékhadának számítottak, emellett jelentős volt a politikai befolyásuk is. Az országgyűlés annyi engedményt adott az ifjú fejedelemnek, hogy közvetlen környezetében megmaradhattak. Zsigmond engedett, hiszen a hatalom kézzelfoghatósága és a teli kincstár (200 000 magyar forint és számtalan arany- és ezüstedény) bőven kárpótolta őt.

A tizenöt éves háború. Az első lemondás
Határ menti kisebb összecsapásokkal már 1591-ben elkezdődött a tizenöt éves háború, ám komolyabb harci cselekmény csak 1593-ban történt, amikor III. Murád szultán, felrúgva a drinápolyi békét, hadat üzent a Habsburgoknak. A szultán felszólította Báthory Zsigmondot, hogy csatlakozzék a török sereghez, ő azonban, nagybátyja, Bocskai István váradi kapitány és Carillo Alfonz jezsuita tanácsára a törökellenes ligához való csatlakozás mellett döntött. Az erdélyi országgyűlés többsége viszont attól tartott, hogy még a szövetséges keresztény sereg megérkezése előtt feldúlják a törökök Erdélyt, így a fejedelem tervét nem fogadták el. Báthory Zsigmond emiatt 1594 nyarán lemondott a fejedelemségről unokatestvére, Báthory Boldizsár javára, aki a törökpártiakat képviselte.
Közben Bocskai a háttérben a dolgok megfordításán kezdett dolgozni. Alig két hónap elteltével Zsigmond meggondolta magát, ezért Bocskai felkereste a fejedelem bizalmi embereit, s katonákat kérve a maga kezébe vette az ügyek irányítását. Előbb csak egy határozatot fogadtatott el a kolozsvári országgyűléssel a török szövetség felbontásáról, illetőleg a császár mellé állásról, ám miután a törökpártiak továbbra is ellene voltak, Zsigmond parancsára az ellenzéki főurakat a hivatalban lévő fejedelemmel, Báthory Boldizsárral együtt elfogták és kivégezték, míg másokat bebörtönöztek.
1594. október 5-én Zsigmond Mihály havasalföldi és Aron Tiranul moldvai vajdákkal csatlakozott a Keresztény Ligához. Bocskai István hosszas alkudozások után kötötte meg Prágában Zsigmond nevében az 1595. január 28-i szövetségi szerződést I. Rudolf császárral. Ezzel a fejedelemség formálisan is elszakította azokat a szálakat, amelyek akkor már fél évszázada fűzték vazallusként a Portához, és egyben Erdélynek a 15 éves háborúba való 1594. évi belépését is szentesítette.
E szerződés főbb pontjai értelmében mindkét fél folytatja a háborút a török ellen, a szövetségbe Moldvát és Havasalföldet is bevonják, az Oszmán Birodalom ellen kölcsönösen segítik egymást, a császári udvar pedig elismeri Zsigmond fejedelmi címét és örökösödési jogát Erdélyre és a Részekre, valamint Habsburg-házból való feleséget ígér neki. A szerződés értelmében a császár elismerte, hogy Erdély független, Zsigmond és utódai birtokolják, továbbá hogy az erdélyiek által elfoglalt terület Erdély részévé válik, és vállalta, hogy Erdély török megszállása esetén Zsigmondot a sziléziai Oppeln és Ratibor hercegségekkel kárpótolja. Zsigmond birodalmi hercegi címet kapott.

Az elhálatlan frigy
A szerződés megpecsételéseként Báthory Zsigmond még az év augusztus 6-án feleségül vette Habsburg Károly főherceg lányát, Mária Krisztierna Habsburg főhercegnőt. Az „erdélyi menyasszony”, amint akkoriban nevezték, nyáron anyja kíséretében indult az ismeretlen országba ama férfiúhoz, kinek élettársává rendelte a politika, s kinek nevét fölvéve, egész élete a szenvedések megható szomorújátéka lett.
Már az úton kezdődtek bajai: nehéz betegségbe esett. Megkésve végre megérkezett Erdélybe, s Zsigmond augusztus 6-án oltárhoz vezette. Csakhogy a fejedelem három nappal azelőtt azt a végzetes felfedezést tette, hogy nem férfi, s nincs asszonyra szüksége. Az ifjú fejedelemné beletörődött szánalmas s egyszersmind nevetséges helyzetébe, s nem mint feleség, hanem mint nővér akart férje mellett maradni. Ez azonban nem bírta a szegény asszony közelségét elviselni. Valami démoni erő hajtotta el mellőle, s vitte a legképtelenebb elhatározásokba.
Zsigmond elsietett ifjú felesége köréből, hogy Szinán pasa ellen készülődjék, hadait összehívja, s hűbérese, Mihály havaselvei vajda megsegítésére vezesse.

A második lemondás
Zsigmond elismerte a magyar király felségjogát a szerződésbe foglalt területekre, és azt – mintegy érezve saját férfiúi tehetetlenségét –, hogy a Báthoryak férfiágának kihalásával fejedelemsége visszaszáll a magyar koronára. Báthory 1595. május 20-án Mihály havasalföldi vajdával, június 3-án pedig Ştefan Răzvan moldvai vajdával kötött szerződést, melyben ezek elismerik Zsigmondot hűbéruruknak, az utóbbi pedig katonai segítséget ígért a török ellenében.
A törökellenes harcok eredményeként a fejedelemnek sikerült visszafoglalnia Lippát (aug. 18.) és Jenőt (okt. 22.), 1595. október 28-án Giurgiunál pedig Mihály vajda támogatásával és Bocskai István fővezérlete alatt fényes győzelmet aratott Szinán nagyvezér hadai fölött. Minthogy a következő évben az erdélyiek Miksa főherceg seregével együtt Mezőkeresztesnél csatát vesztettek (1596. okt. 26–28.), és a továbbiakban az ígért császári segítség is elmaradt, Báthory 1598. március 23. előtt újra lemondott a fejedelemségről. Az országot átadta I. Rudolfnak Oppeln és Ratibor sziléziai hercegség, 50 000 tallér évjáradék, valamint a császár ama ígérete fejében, hogy Rómában javasolni fogja bíborosi kinevezését, majd elhagyta Erdélyt.
(Folytatjuk)

Szilágyi Aladár összeállítása