Telegdinek érzi magát

A Szilágyságból indulva, Kolozs és Temes megyén át érkezett Biharba SZOBOSZLAI-GÁSPÁR ISTVÁN tiszteletes. Mezőtelegd református közösségét szolgálja tizenhárom éve, a helyi néptáncegyüttes megalakítása is az ő nevéhez fűződik.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A Szilágy megyei Kémeren látta meg a napvilágot 1973 júliusában, de Margittán nőtt fel. Ötéves korában ugyanis ott kapott állást autóbuszvezető édesapja és matematikatanár édesanyja. A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben diplomázott 1996-ban, előtte egy évig kihelyezett lelkészként szolgált 13 településen Temes megye szórványközösségében. Ennek előtte pedig egy félévet a debreceni teológián tanult cserediákként. Ötödéven az ifjúsági elnök teendőit is magára vállalta.
Első szolgálati helye Temes megye legnagyobb falusi gyülekezete, a Végvári Református Egyházközség volt, hat évig szolgált ott. Szerette az ottani közösséget, de 2002-ben mégis elfogadta a meghívást Mezőtelegdre, mivel így közelebb került szüleihez, testvéréhez, gyermekkori emlékeinek színhelyéhez. Vonzó volt a bihari megyeszékhely közelsége a gyermekei iskoláztatása szempontjából is. A most 17 esztendős Boglárka és a 14 éves István Nagyváradon tanul, a feleség, Edit a telegdi iskola fizikatanára.
– Miért választotta ezt a felemelő és szép hivatást? Hirtelen jött a hivatástudat, vagy hosszabb folyamat eredménye volt a döntés?
– Gyermekkoromban erdőmérnök akartam lenni. Akkor ilyen irányú tanulmányokat csak Brassóban lehetett folytatni. Felhívták viszont rá a figyelmemet, hogy szép hangzású magyar nevemmel – még a rendszerváltás előtt voltunk – minimálisak az esélyeim a bejutásra. Eljátszadoztam azzal a gondolattal is, hogy az informatika terén érvényesüljek, de végül – Isten akaratából – a lelkészi hivatást választottam. A hit és az egyházhoz való kötődés családunkban az élet természetes része volt. Döntésem nem hirtelen elhatározás, hanem hosszabb folyamat eredménye volt, és állítom, soha nem bántam meg. A végső lökést talán az adta, hogy egyik jó barátom is ezt a pályát választotta.
– Majd másfél évtizede szolgál Telegden. Sikerült-e beilleszkednie az itteni közösségbe? Elmenne máshova, ha meghívnák?
– Úgy gondolom, sikerült telegdivé válnom, és szeretek itt lenni. Végváron is jó volt, de itt itthon érzem magamat. Jól megértem magam az itteni közösséggel, a presbitériummal és a polgári vezetőséggel. Igazából nem vágyom el, de azt sohasem tudhatjuk, hogy milyen szándéka van Istennek velünk. Ha máshol lesz rám szükség, ha máshová vezérel, el fogom fogadni akaratát.
– Kérem, mondja el nagy vonalakban, mit sikerült megvalósítania ittléte alatt!
– Az itteni szolgálatomnak van egy pozitív és van egy elszomorító oldala is. A rossz az, hogy Telegd a múltban ipari település volt, az itteniek főleg kézműves foglalkozással teremtették elő a család mindennapi kenyerét, termőföld aránylag kevés van. A nagyváros közelsége miatt a szocialista években viszont szándékosan fékezték Telegd fejlődését, inkább Nagyváradot és Élesdet részesítették előnyben. Sajnos a gyárak megszűnése, a munkalehetőség hiánya vagy az ingázást, vagy az elköltözést vonta maga után. A rendszerváltás után sokan külföldre távoztak, így a telegdi lakosság folyamatosan fogyott, illetve elöregedett, hiszen elsősorban a fiatalok vették nyakukba a világot. Az iparosítás megfékezésével tulajdonképpen kihúzták a helyiek lába alól a talajt. A gyülekezetből is generációk vesztek el, az elköltözöttek és későbbi gyerekeik nagyon hiányoznak a közösségből. Ha összehasonlítjuk a II. világháború utáni 2400-as gyülekezeti lélekszámot a 2002-ben regisztrált 850-nel, egyharmados apadás látszik, s ez sajnos, bár kisebb mértékű, de mind a mai napig folytatódik. Ma 520 tagot számlálunk. Nagy részük rendszeresen fizető egyházfenntartó. Ha nem is járnak rendszeresen valamennyien templomba, azért a járulékot fizetik. Különleges helyzet nálunk az is, hogy a templom nem a központban van, így a falu másik végéről elég sokat kell idáig gyalogolni. Az istenháza ugyanis eredetileg nem a településé, a közösségé, hanem a Telegdi család kápolnája volt. Fenntartásáról akkoriban a nemesi család gondoskodott. Ezt a feladatot később természetesen átvette a gyülekezet. Idővel a telegdieknek sikerült lelki-szellemi központjukká tenni templomukat. A templom közel 500 férőhelyes, de átlagosan 70-80 személy van jelen egy vasárnapi istentiszteleten. A nagyobb ünnepeken természetesen többen eljönnek. Pozitív dolog, hogy igen jó kapcsolatban állunk a hollandiai Sassenheim gyülekezeteivel, amelyek a Pastoraal Fonds alapítványon keresztül nagyon sokat segítettek és segítenek nekünk mind a mai napig. Ennek köszönhetően tudtuk 1999-ben felépíteni a gyülekezeti központot: az anyagiakat teljes egészében tőlük kaptuk, gyülekezetünk tagjai pedig fizikai munkával járultak hozzá az építkezéshez. A központban helyet kapott egy gyülekezeti terem, a lelkészi hivatal irodája, egy konyha és étkező, meg 9 fő elszállásolására alkalmas vendégszobák. Karácsony táján a hollandok pénzadománnyal segítik a legrászorultabb időseket, közösen működtetjük a szociális konyhát, ott hetente háromszor 20 személynek főznek és szállítanak házhoz meleg ebédet. Támogatják továbbá a gyermekek vakációs bibliahetének megszervezését, gyülekezetünkben ezek egész napos rendezvények, és ilyetén meleg ételt is adunk a részt vevő gyerekeknek. Sikerült az országos műemlék templomunkat kívülről teljes egészében felújítanunk. 2007-ben ünnepeltük mostani formájában való fennállásának 500. évfordulóját. Ekkorra sikerült a tetőzetet is felújítanunk, és villamosítottuk a harangot. Hátravan még a belső felújítás, de ez nem egyszerű, mivel a falakon középkori freskókat kell restaurálni. Ehhez Magyarországról kell szakembereket hozatnunk. Templomunk eredetileg valamikor a XI. században épült, a freskók pedig a XIV. század végén készültek. Tavaly felújítottuk a parókia födémjét is, s idén egy kis terasszal toldottuk meg. A rávalót pályázatokkal – kulturális minisztérium, megyei tanács, magyarországi lehetőségek – és helyi hozzájárulással teremtettük elő. A templomkertben felállítottunk Bocskai István feleségének, Hagymássy Katának a mellszobrát, mely magyarországi ajándék volt; a világháborús hősök emlékére kopjafát állítottunk, valamint egy turulmadaras emlékművet RMDSZ-es támogatással. Köröttük tudunk ünnepségeket, megemlékező műsorokat szervezni. Ezeken rendszeresen részt vesznek az iskola magyar tagozatának tanulói is. Hála Istennek, szinte minden évben sikerül megvalósítanunk valamit.
– Tudtommal a helyi fiatalság kulturális tevékenységeit is megszervezik. Kérem, beszéljen erről!
– A mezőtelegdi Pacsirták tánccsoport tulajdonképpen a református egyházközség égisze alatt működik. Természetesen a gyerekek felekezeti hovatartozástól függetlenül jelentkezhetnek. Mi adjuk a próbatermet, és megszervezzük az oktatást, valamint a fellépéseiket. A néptáncegyüttes jelenleg 40 főt számlál, két csoportban (kezdők és haladók) folyik az oktatás, a helyieken kívül a környező településekről is érkeznek táncosok. Szegedi néptáncosok és a feleségem tanítja be őket. Mondhatnánk, hogy a Pacsirták a Sebes-Körös vidékének a tánccsoportja. Számítani lehet rájuk egyházi és polgári ünnepeken, megemlékezéseken egyaránt. Holland testvéreink fúvós hangszereket adományoztak nekünk, és most azon dolgozunk, hogy kialakítsunk egy rézfúvós zenekart. Az oktató tanár Nagyváradról jár ide minden héten. Gitáros csoportunk már régebb óta működik. Azok a gyerekek és felnőttek, akik részt vesznek ezeken a programokon, az istentiszteleteknek is rendszeresebb látogatói. Sikeresen működtetjük továbbá a vasárnapi iskolát, ezeken az alkalmakon rendszeresen 20-22 gyermek vesz részt. Az idősebbeknek megalakítottunk egy kórust, jelenleg csak nők énekelnek benne, de természetesen szeretettel várjuk az új tagokat és a férfiakat is.
– Mik a tervei?
– Mindenképpen megtartani azt, amink van, folytatni a templombelső felújítását, és segíteni a híveket lelki és anyagi gondjaikban egyaránt. Utóbbiban a holland alapítvány segítségére számítok. Szeretnénk a templomban megmaradt katolikus sekrestyében egy helytörténeti múzeumot kialakítani. Továbbá fejleszteni a tánccsoportot, a fúvószenekart és a kórust. Legfontosabb pedig közösségünk Istenbe vetett hitének ápolása, megtartása. „Így ti is, ha mindazt megtettétek, amit parancsoltak nektek, mondjátok azt: Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt” (Lukács 17,10).