Báthory Zsigmond, a négyszer lemondó fejedelem (2.)

Erdély egyik legválságosabb időszakában, a 15 éves háborút megelőző években kezdte uralkodását. Országa két szomszédos nagyhatalom között vergődött, s az egyébként tehetséges, de gyenge jellemű Zsigmond örökös bizonytalankodásával tovább mélyítette a krízist.

1598 márciusában történt lemondása után a fejedelemség kormányzását I. Rudolf megbízásából névleg Zsigmond felesége, Mária Krisztierna (1598. április 18.), de ténylegesen a császári biztosok vették át, később pedig a császár Miksa főherceget nevezte ki Erdély kormányzójává. Utóbbi azonban csak Kassáig jutott el, Zsigmond ugyanis nagyon hamar megbánta az elhatározását, visszatért, és miután augusztus 20-án bevonult Kolozsvárra, a szászsebesi országgyűlés (augusztus 22.) ismét elismerte fejedelemnek. Mindössze hét hónapig, 1599. március 21-ig uralta Erdélyt a császári biztosok által országos kapitányi tisztétől megfosztott Bocskai István támogatásával. Ekkor ismét lemondott a trónról. Ez alkalommal a Lengyelországból Erdélybe hívott nagybátyja, Báthory András bíboros javára (1599. március 29.).

A papfejedelem
Báthory András szatmári kapitány és Maylád Margit fiának a gyermekkora óta kulcsszerepet szántak családtagjai, akik nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi politikában is egyre inkább tért nyertek. A csecsemőként árvaságra jutott András és testvére, Boldizsár először apai nagybátyjuk, Kristóf erdélyi vajda udvarában nevelkedett, majd másik nagybátyjuk, Báthory István lengyel király vette maga mellé őket. Báthory István csak azzal a feltétellel nyerte el a lengyel királyi trónt, ha Jagelló Annát feleségül veszi, ám az idős (házasságkötésükkor 53 éves) királynétól nem számíthatott trónörökösre. Unokaöccsei jöhettek számításba, s a király választása Andrásra esett. Halála után András is versenybe szállt a lengyel trónért, ám a nemesek inkább Vasa Zsigmond mellett döntöttek.
Gyakran látogatott haza Erdélybe, ahol unokatestvére, Báthory Zsigmond ült a fejedelmi trónon, ám növekvő aggodalommal figyelte a fiatal uralkodó kiszámíthatatlan és erőszakos politikáját, mely a rokonokkal sem tett kivételt. Zsigmond 1594-ben börtönbe vetette Boldizsárt, majd meggyilkoltatta. András nem ártotta bele magát az egyre kaotikusabbá váló belpolitikai küzdelmekbe, ám Zsigmond 1599-es lemondása után őt választotta fejedelemmé a medgyesi országgyűlés.
Vonakodva fogadta el a felkérést, hiszen az ő hazája már Lengyelország volt, nehezen ismerte ki magát az erdélyi ügyekben. Hiába próbált a Habsburg és a török birodalom között egyensúlyozni, hiába érte el, hogy Mihály havasalföldi vajda hűséget fogadjon, a Zsigmond által jobbágysorba süllyesztett székelység problémáit sem tudta megoldani. András nem nyerte el sem a Porta, sem a császár kegyeit, sőt az evangélikus szászok és a székelyek is ellene voltak, Székely Mózes udvarhelyi kapitány és a mellette harcolók kivételével. A belpolitikai ellentéteket használta ki a Habsburg Rudolf császár által feltüzelt Mihály vajda, hogy szavát megszegve Erdélyre támadjon.
Mihály váratlanul tört be a fejedelemségbe, és a hozzá csatlakozott székelyek segítségével, akiket Rudolf több mint százezer arany fejében elpártolásra megvett, 1599. október 28-án a Szeben melletti Sellenberknél legyőzte Báthory Andrást. A Lengyelországba Moldva felé menekülő bíborost Csíkszentdomokos határában egy székely lófő, Balázs „Ördög” Mihály október 31-én kegyetlenül meggyilkolta (baltával verte agyon). Zsigmond székelyellenes politikája miatt zsigeri gyűlölet élt a Báthory család tagjai iránt a székelységben, így a bíborosnak esélye sem volt a menekülésre. András levágott fejét Mihály vajdának küldték, s ő később elhozatta Báthory testét is, hogy díszes temetést rendeztessen, látványosan demonstrálva „kegyességét”, amely később sok szenvedéssel teli időszakot hozott Erdélyre.

A Vitéz Mihály-közjáték
Mihály vajda november 1-jén vonult be Gyulafehérvárra, és a császár helytartójaként irányította a fejedelemséget. Erdély látszólag ismét visszatért a Habsburgok fennhatósága alá, valójában azonban a tényleges hatalmat – ideiglenesen – Mihály vajda kaparintotta meg. Előszeretettel játszott „fejedelmesdit”, a választott elődök ruháit, ékszereit magára öltve gyakorolta a fejedelmi jogokat.
A prágai udvar nagy örömmel üdvözölte ugyan Báthory András bukását, de az erdélyi dolgok fejlődésével a legkevésbé sem volt megelégedve. Azt szerette volna, ha Mihály közvetlenül győzelme után kitakarodik az országból, és Rudolfnak engedi azt át. Ezt a vajda természetesen nem tette, amin Prágában nagyon megütköztek. Viselkedésével, önkényeskedésével hamarosan kihívta mind a császári udvar, mind az erdélyi rendek ellenállását. Mihály uralmának az ellene forduló erdélyi rendek Giorgio Basta felső-magyarországi főkapitány segítségével vetettek véget, miután a vajda Miriszlónál 1600. szeptember 18-án vereséget szenvedett, és Erdély feladására kényszerült.
Az erdélyi rendek Mihály vajda kiveretése után legsürgősebb teendőjüknek tartották a vele tartó székelyek megfékezését. A székelyek emez újabb elnyomatása azonban nem sokáig tartott. A rendek ugyanis Báthory Zsigmondot harmadszor is fejedelemmé választották (1601. február 3.). Neki sürgős szüksége lévén a székelyek harci vitézségére, megígérte régi szabadságuk visszaállítását; erre a hírre a székelység tömegesen gyülekezett zászlói alá.
A rendek által Lengyelországból hazahívott Zsigmond 1601. április 3-án újból elfoglalta a trónt, a császári udvar azonban Basta és a nemrég elűzött Mihály vajda csapataival próbálta megakadályozni Erdély elvesztését. A Basta rémuralmát megelégelő nemesség Zsigmondot támogatta, ő azonban Goroszlónál 1601. augusztus 3-án Basta és Mihály vajda hadaitól vereséget szenvedett, és Moldvába menekült.
Erdély a Habsburg-ház uralma alá került, és az udvar – alig két héttel a goroszlói csata után – augusztus 19-én Bastával meggyilkoltatta a Bécs számára kényelmetlenné lett vazallusát, Mihály vajdát. Mihály bukásával Erdély kormányzata a tanácsurak kezébe ment át, akik közül az országos főkapitánnyá választott Csáky István játszott meghatározó szerepet.

Zsigmond utoljára
A Moldvából 1601. augusztus végén negyedszer és utoljára visszatérő Báthory Zsigmond 1602. júniusában újra lemondott, és az országot átadta Rudolfnak. A király nevében Basta, miután az újabb Habsburg hatalomátvételt elutasító Székely Mózes által vezetett erdélyi sereget Tövis mellett legyőzte (július 2.), átvette a kormányzást Erdélyben. Báthory Zsigmond 1602. július 26-án hagyta el végleg az országot.
Noha Székely Mózes 1603 májusában még felvette a fejedelmi címet, az átmeneti sikerek után azonban a császári udvar törökellenes politikáját támogató Radu Şerban havaselvi vajda elleni brassói csatában (1603. július 17.) döntő vereséget szenvedett, és ő maga is elesett a csatatéren, Erdély pedig egészen a Bocskai István által elindított felkelésig (1604. szeptember 29.) a Habsburgok kezén maradt.
Zsigmond haláláig Csehországban élt a császártól kapott évi 50 000 tallér jövedelemből, lakóhelyéül a libochovici várat rendelték. 1605-ben fel akarták léptetni Bocskai ellenében, de nem vállalta. 1611-ben összeesküvés vádjával a prágai Hradzsinba zárták, ahonnan csak 14 hónap múlva szabadult. 1613. március 27-én hunyt el.

Szilágyi Aladár összeállítása