Ottományban már szobor is emlékeztet Szentjóbi Szabó Lászlóra

Mire a szoboravatóra sor került, már messze inaltak a napokig esőt osztó fellegek. Itt-ott még tócsa rezzent, fűzfa tűkörképét szaggatták a vízfelszínen paskoló szellők. A mélyen átázott talaj szivacsként préselte a lét a cipőtalpak nyomán.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Augusztus utolsó előtti szombatján Ottomány egyik jelentős szülöttjének, Szentjóbi Szabó Lászlónak állítottak emléket halálának 220. évfordulója kapcsán. Az alig 27 esztendősen elhunyt fiatal költő, drámaíró alkotásaiban a polgári haladás mellett tett hitet. A magyar jakobinus mozgalommal való kapcsolata megbélyegezte a több nyelvet beszélő, tehetséges ifjú karrierjét. Felségárulás vádjával halálra ítélték, majd várfogságra mérsékelték a penitenciát. Kufsteinban néhány hónapi raboskodás után érte a halál.
A Szabó István nyugalmazott tanár költségén készített mellszobor Deák Árpád alkotása. Az ünnepi esemény megszervezésében és lebonyolításában részt vállalt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Partiumi Autonómiatanács. Az ünnepi szónokok sorában részt vett többek között Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő, Takács Péter, a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja, Szabó István, a szoborállítás megálmodója és a Magyarországon élő Szentjóbi Szabó Andor, a költő leszármazottja, egyben élettörténetének, munkásságának lelkes kutatója. A beszédek egyértelmű üzenete a múltból építkező jövőbemutatás fontosságának a hangsúlyozása volt, ami a nyelvében, kultúrájában élő nemzet megmaradásának biztosítéka.
Az ottományi szoborállítás nem előzmények nélküli, a helyi iskola már viseli a költő nevét, halálának kétszázadik évfordulóján, 1995-ben pedig emléktáblát helyzetek el a református templom falán.
Az ünnepség alatt a bihardiószegi kuruc hagyományőrzők álltak díszőrséget. A szalacsi Örökzöld asszonykórus és a helyi Nefelejcs férfikórus előadása keltett ünnepélyességet, amiképpen Darabont Réka szavalata is.
Az ünnepségzáró legszebb pillanatokat nem a protokoll-koszorúk elhelyezése jelentette, hanem sokkal inkább az egy szál virágos tiszteletadások, amelyekkel az ottományiak szívben fakadó időtlenséget teremtve kapcsolódtak a régmúltban élőhöz.