Ideálrombolók

Mikor gyermek voltam, felnéztem tanítómra; később tudtam meg, hogy alkoholista. Aztán példaképként tekintettem papomra, s kiderült róla, hogy csalja a feleségét. Majd tanúja voltam, hogyan véreznek el a kisiskolás koromban eminens tanulók, míg a fabatkát sem érők ilyen-olyan sutyi-mutyi húzásokkal megtalálják a boldogulás elixírjét, s egykettőre meggazdagodnak. Csőszerelőből lett prédikátor, az igazmondó juhász mellől meg elszéledt a nyáj.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Változnak az idők, mondják, minden más, mint annak előtte. Ezt én nem érzékelem, nekem a lehorzsolt térdem éppúgy fáj, mint gyermekkorom focimeccsei után.
Ennyi okboncolgatás, háborgás-hőbörgés után ildomos a részemről némi magyarázattal feltöltenem az olvasó memóriatárát. A legbosszantóbb az, hogy manapság, amikor már senki sem kötelez, mi mégis gyártjuk a hamis példaképeket. És a felnőtteket is telemaszatoljuk szennyes, hiteltelen magyarázatokkal, pedig álságos voltunk átka fejünkre hull vissza.
Ezüstös halántékomra való tekintet nélkül gyermekkorom fals ideálteremtőinek jogutódjai ismét a bolondját járatják velem – és másokkal. Pedig a mélyszocializmus eljátszotta rég a méltatlan plecsniaggatás sosem volt becsületét, de a szokás manapság is dívik.
Az ember genetikai kódolása okán a rossz tapasztalatot felülírja az igazság iránti vágyából fakadó hiszékenysége, hogy talán ezúttal tiszta marad a tiszta. Felnőtt fejjel ezért örültem a díszpolgári titulus tájainkon való meghonosodásának. Hisz követendő példaként, egyfajta zsinórmértékként tekintettünk a cím viselőire, mert ők voltak azok, akik értéket teremtettek, hozták a szépet. Manapság e téren is fals a becsület. Nem is olyan rég úgy osztottak ki efféle címeket az Érmelléken, a „dobj koncot a rád támadó kutyának, mindjárt megszelídül” elvtől vezérelve, hogy a politikai ellenfél semlegesítése volt a cél. Persze a történet a megye más tájain is előfordulhatott volna, hisz a Fekete-Körös völgyében vagy Dél­Biharban ugyanazok az érdekkombinációk mozgatják a közéletet, mint a nádvágók ivadékainak földjén.
Az ember alkati felépítése már csak olyan, hogy el is hiszi magáról, hogy érdemei alapján kapta a papirost és a plecsnit, miközben körötte mindenki tudja, hogy fácánt fogott a csapda, méghozzá balt. Hogy ez éppen politikai behatárolhatóság szerint is helytálló, az csak a véletlen műve.
Az viszont már egyáltalán nem lesz a véletlenre fogható, ha majd jövőre vagy azután a politikai sunyiság miatt háttérbe szorított valós értékteremtők, díszpolgári címre predesztináltak visszautasítják az alibikeresés kényszere alatt felkínálandó titulust, hisz a hó mindig fehér marad, csak a hólé keveredik pocsolyával.

D. Mészáros Elek