Befogadó gyülekezet a székelyhídi esperesé

Árpád-kori településen, a Szilágy megyei Selymesilosván született 1978. augusztus 3-án, a család harmadik fiúgyermekeként RÁKOSI JENŐ, az Érmellék református esperese. Szülei becsületes, dolgos, templomba járó reformátusok voltak. Az ő életvitelük, istenhitük volt az egyik meghatározó tényező, mely a lelkészi pálya felé terelte.

Hatodikos korában – emlékszik vissza Rákosi Jenő – egy osztályfőnöki óra után, melynek témája a pályaválasztás volt, hazafelé menet a templom előtt elhaladva fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy lelkipásztor lesz. Attól kezdve biztos volt abban, hogy életcéljául ezt a hivatást választja. A zilahi református Wesselényi kollégiumban tanult és érettségizett le, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 2001 nyarán diplomázott. Még ugyanabban az évben megtalálta élete párját Móricz Hajnalka személyében, felesége a Babeș–Bolyai Tudományegyetem könyvelői szakán végzett később. Rákosi Jenő püspöki kihelyezéssel került Szentjobbra, s több mint egy évtizedet töltött el az ottani református közösség szolgálatában. Itt született meg 2007-ben első gyermekük, Jenő Ferenc. Johanna Hajnalka már Székelyhídon született, ugyanis 2011 decemberében oda helyezték a tiszteletest – már esperesként.
Szerette első állomáshelyét, Szentjobbot, ahol a nagy római katolikus közösség mellett aránylag kevés – 200 – református él. Hogy leküzdje a felekezetek között még érezhető ellentétet, jó példával járt elöl, s baráti kapcsolatokat épített ki az ott szolgáló katolikus plébánosokkal. Ennek hatására gyülekezeteik is nyitottabbak lettek egymás iránt, mondhatni, a katolikusok befogadták a reformátusokat. Rákosi Jenő szentjobbi tevékenységének gazdasági sikere, hogy 5 hektár földdel vette át az egyházközséget, és 61 hektárral adta át az utána jövőnek. A birtoknövelésre valót pályázatokkal és holland segítséggel teremtette elő. Ebből a földből tartja el a kis lélekszámú gyülekezet a lelkészt.
– Székelyhídon is volt felekezeti elkülönülés?
– Mivel ez nem egy tősgyökeres, zárt közösség, sokkal nyitottabb is, itt nem tapasztaltunk ellentéteket. Elmondhatom, hogy jól érezzük itt magunkat. A székelyhídi egyházközségben 1700 hívet tartunk nyilván, a passzív tagokkal a lélekszám eléri a 2000-et, az egyházfenntartók, vagyis a rendszeresen járulékot fizetők száma 1217 fő. Vannak, akiknek idős korukra való tekintettel nem kellene fizetniük, de ragaszkodnak hozzá.
– Mennyire látogatják a hívek az istentiszteleteket?
– Vasárnap délelőttönként általában 350-en, 400-an vagyunk, a délutáni alkalmon pedig húszan-harmincan. Az 500 férőhelyes templom délelőtt 80-90 százalékban megtelik, ez véleményem szerint jobb az érmelléki átlagnál. A református a város legnépesebb felekezete, a katolikusok nagyjából 1000 hívet számlálnak, az ortodoxok pedig kevesebb mint 200 főt. Szerető és befogadó emberek lakják Székelyhidat, hamar megtaláltuk a közös hangot. Nem bántuk meg, hogy ide jöttünk, és elmondásuk szerint a híveink sem.
– Ön esperesként az egész érmelléki református közösséget szolgálja. Hogyan lesz a papból esperes?
– Amikor elkezdtem a lelkészi szolgálatot, hamarosan megválasztottak egyházmegyei ifjúsági előadónak. Viszont a kis szentjobbi gyülekezetemben alig-alig volt fiatal, ezért jeleztem, hogy nem tudok eleget tenni ennek a felkérésnek, mert nincs hol tapasztalatot szereznem. 2005-ben a kollégák megválasztottak főjegyzőnek, ami gyakorlatilag espereshelyettest jelent. Igyekeztem eleget tenni az új feladatnak, az akkori esperessel, Gellért Gyulával sokat utaztunk, sokat tapasztaltam, megismertem a presbitériumokat, a gyülekezeteket, és ők is engem. Az esperesválasztás 2010-ben volt, és én tudtam, hogy ötévi helyettesi tapasztalattal van esélyem. Előbb azonban megkerestem néhány idős lelkipásztort, és megkérdeztem, ők indulnak-e a választáson. Ha igen, mögéjük álltunk volna. Ők azonban nem vállalták, így kerültem én a képbe, és kétharmados többséggel megválasztottak. A fiatalok egy része a másik jelöltre, Mike Pálra szavazott, de mi nem mocskoltuk be egymást a választások során, előtte és utána is jó viszonyban vagyunk, nincs közöttünk harag vagy rivalizálás. A jelölést a presbitériumok végzik, a döntést pedig az Egyházmegyei Közgyűlés hozza meg, ennek a lelkészek és a gondnokok a tagjai.
– Mik az esperes legfontosabb feladatai?
– Két részre osztanám a feladatokat: lelki és anyagi. A lelki oldalon az egyházmegyei rendezvényeket említeném első helyen. Épp a napokban volt a felnőtt kórustalálkozó Bihardiószegen, 14 kórus vett részt rajta több mint 250 személlyel. Emellett ifjúsági táborokat, egyházmegyei zenetábort, bibliaismereti és egyháztörténelmi vetélkedőket szervezünk minden évben. Ezeknek a koordinálása az esperes feladata. Természetesen ehhez meg kell találni a megfelelő munkatársakat. Szintén esperesi feladat a gyülekezetek látogatása. Ha valahol gond van, ott sűrűbbek a látogatások. Azt már főjegyzőként megtanultam, hogy gond esetén azonnal lépni kell, hogy ne mérgesedjen tovább a helyzet. A rendszeres egynapos esperesi vizitációkor hattagú bizottság megy a gyülekezetbe, és teljes vizsgálatot végez lelki és anyagi téren egyaránt. Nem azért megyünk, hogy bárkit is bántsunk, hanem hogy segítsünk, ha gondok vannak. Nagyszabású rendezvényekre általában meghívják igeszolgálatra a püspököt vagy az esperest, ezt illik elfogadni. Ez évente 15-20 istentiszteleti szolgálatot jelent. Az esperes dolga az egyházmegye anyagi egyensúlyának a fenntartása is. Már rég szeretnénk, hogy az Érmelléki Egyházmegyének legyen állandó esperesi hivatala. Trianon óta vagyunk önálló egyházmegye, de székhely közel száz esztendeje nincs. Ezen szeretnék változtatni; kidolgoztam egy tervet, s aszerint több szempontból is Székelyhíd tűnt a legalkalmasabb székhelynek. A közgyűlés 2013-ban megszavazta, megvettük a telket, és elkezdtük az építkezést. Már állnak a falak, és reméljük, Isten segítségével rövidesen tető alá kerül. Itt fog helyet kapni az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány (ÉRDA) is. Segítséget kapunk az RMDSZ közbenjárásával a Bihar Megyei Tanácstól.
– Az Ön lelkipásztorsága alatt miben haladt előre a székelyhídi gyülekezet?
– Idejövetelemkor felújított műemlék templomot találtam, egy ifjúsági központot, melyben helyet kapott az esperesi hivatal és a református napközi is, és az épületben van szolgálati lakás és konferenciaterem is. A parókia alsó szintjét már én tetettem rendbe, s tervbe vettük a felső szint rendbetételét meg a tetőcserét. A régi parókia elég romos állapotban volt, ezt is sikerült önerőből felújítanunk. Itt gyermekmegőrző működik a vasárnapi istentisztelet alatt. Tervezzük a ravatalozó felújítását és egy másik épületünkét is, utóbbit szociális célokra fogjuk használni. Tavaly felújítottuk a székelyhídi vár makettjét, parkosítottuk a templomkertet. Lelki vonatkozásban azt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy vasárnaponként szinte megtelik a templom, és az évek során ez nem hagyott alább. Telente meglátogatom azokat is, akik nem jártak ezelőtt templomba. A látogatás után sokszor ezek a családok megjelentek az istentiszteleteken. A presbitériummal jó az összhang, megbízunk egymásban. Van egy 40 tagú felnőtt kórusunk és egy ifjúsági énekkarunk is. A vallásórákat rendszeresen látogatják a gyerekek. Idén 36 kis konfirmandusunk és 30 nagykátésunk volt. 35 aktív IKE-tagunk van. Őket igével, törődéssel, szeretettel lehet az egyház kötelékébe csalogatni. Meg kell nyerni a bizalmukat. Időnként kirándulásokat, közös programokat is szervezünk. Gyülekezeti újságot szerkesztek, havonta jelenik meg, ingyenesen. Könyvstandunkon vallásos köteteket terjesztünk nyomdai áron. Igyekszünk ápolni holland és magyarországi testvér-gyülekezeti kapcsolatainkat. A székelyhídi gyülekezet anyagilag stabil, éppen ezért törődhetünk jobban a diakóniával és a rászorulók megsegítésével. Télen 15-20 családnak adunk naponta meleg ételt. Ebben jó partnerek a holland testvéreink. A hangsúlyt a jövőben a lelki építkezésre és a szegényebb családok támogatására akarom helyezni. Véleményem szerint ezek a lelkipásztor legfőbb feladatai. Családommal és gyülekezetemmel egyaránt elégedett vagyok. Egyik kedvenc igémmel búcsúznék az olvasóktól: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm”. (23. zsoltár)