Jövőre eltűnhet Várad egéről a füstfelhő

Egyelőre minden a tervek szerint halad, ezért jövő év elején elkezdhetik tesztelni a Nagyváradi Hőerőmű új berendezéseit, a 2016/2017-es fűtési idényben pedig eltűnhet a váradiak életét rég megkeserítő füstfelhő a megyeszékhely egéről.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Augusztus elején invitálták terepszemlére az újságírókat a nagyváradi hőerőműhöz, ahol Mircea Mălan alpolgármester beszélt a munkálatok állásáról, s magunk is láthattuk, hogyan dolgoznak. A megyeszékhely távfűtésének felújítását egy 77,7 millió euró értékű projekt teszi lehetővé, ebből 54 millió eurót az új, gázturbinás hőerőmű építésére használnak – tudatta az alpolgármester. Kicserélik az 1-es és 3-as távfűtési fővezeték 17,5 kilométeres szakaszát. A vezetékek is elavultak, egy korábbi sajtótájékoztatón Mircea Mălan emlékeztetett arra, hogy a tavaly elvégzett vezetékcserék előtt, még 2014 márciusában az energiaveszteség (60 ezer gigakalória) körülbelül 47 százalékos volt. Ez idén márciusra, miután a felújítás egy részét elvégezték, 33 ezer gigakalóriára, azaz 29 százalékosra csökkent, s ez a városnak 3,1 millió lej megtakarítást jelentett március hónapra. A veszteség pótlására tavaly márciusban 258-260 köbméter vizet adtak a rendszerhez óránként, ennek a mennyisége idén márciusra 158-160 köbméterre csökkent. Ez az óránként száz köbméternyi különbség 400 ezer lejes megtakarítást eredményezett egyetlen hónapban.
A hőerőműben ottjártunkkor is folyt a munka, egyebek mellett az új elektromos vízmelegítő rendszer elemeit rakták a helyükre. Az új rendszer legalább két fontos problémára jelent majd megoldást: kiküszöböli a műszaki veszteségeket, ezzel pedig csökkenti a hőenergia előállítási költségét, emellett megszünteti a hosszú évek óta gondot okozó, folyamatos környezetszennyezést, magyarázta az alpolgármester.
A széntüzelésű nagyváradi erőművet egyébként 1966-ban adták át, s most gázüzeműre cserélik ki. Mălan úgy tudja, nincs Romániában a jövendő váradihoz hasonló kapacitású hőerőmű; 45 megawatt elektromos energiát és közel 50 MW hőenergiát termel majd óránként.
Augusztusra az új hőerőmű üzembe helyezéséhez szükséges munkálatok mintegy 58-60 százalékával már elkészültek, a legtöbb felszerelés a helyén van, mintegy 250 munkás dolgozott naponta, tette hozzá az elöljáró. A tét magas, hiszen legkésőbb decemberre minden berendezésnek a helyére kell kerülnie, és el kell készülniük a szükséges hálózatoknak is.
A tervek szerint a gázturbina tesztelését már szeptemberben elkezdik, egyelőre gáz nélkül, majd októberben várhatóan gázzal is kipróbálják a működését. A többi berendezés tesztelését a jövő év elején kezdik, s ez a folyamat akár két-három hónapig is eltarthat, hiszen menet közben tapasztalhatják ki, hogy szükség lesz-e esetleg változtatásokra.
Augusztusban az is elhangzott, hogy az erőműben a szükségletek szerint átalakított repülőmotor működik majd. Augusztus elején már az egyik új, negyven méter magas kémény is a helyére került, és a többinek az alapját is kiöntötték. A tervek szerint az 55 méter magas kémények augusztus végére, szeptember elejére kerülnek a helyükre. A két forró vizes kazán is a helyén volt, mindkettő körülbelül 100 gigakalóriát, 116 megawattnyi energiát állít elő. Ezeket szükség esetén kiegészítő hőforrásként télen használják majd. Szinte teljesen készen volt már az elektromos állomás is, amely fölött az irodákat alakítják ki, és a szivattyúház berendezései is a helyükre kerültek.
Néhány adat: augusztusig 5375 köbméternyi betont öntöttek, 452 tonna a beton tartószerkezetek és 317 tonna a fémszerkezetek súlya. A váradi alpolgármester újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta: február közepére kell elkészülniük az beruházással, így a 2016/2017-es fűtési idényben már várhatóan az új hőerőmű látja el a megyeszékhelyet távfűtéssel és meleg vízzel.