Az igehirdetés extrém formája

A véletlen úgy hozta, hogy LENDVAI ZOLTÁN JÁNOS plébánossal, a világhírnek örvendő gördeszkás pappal az Érmelléken találkoztam. Érkeserű plébánosa, Mihály Balázs hívta meg a falu római katolikus templomának búcsúünnepére.

Az idei érkeserűi falunap nevezetesebb volt a többinél, mivel a település fennállásának 800. évfordulóját ünnepelték, ezért a katolikus egyházi ünnepen túl az egész falu lakossága részt vett különböző kulturális és szórakoztató rendezvényeken. Ünnepi meghívottként érkezett Magyarországról a híres „gördeszkás pap” is, aki a mise után be is mutatta sporttudását a falubelieknek.
Lendvai Zoltán János a középkorosztályt képviseli, 1965-ben született Zalaegerszegen. Humorosan azt is megjegyzi, ha egy kicsivel hamarabb látta volna meg a napvilágot, akkor egy tengeriföldön született volna, mivel édesanyja még az utolsó napon is tört, a neve pedig Kukorica Zoltán János lenne. A Zalaegerszegen elvégzett általános iskola után kijárta az esztergomi ferences gimnáziumot. A kötelező sorkatonai szolgálat letöltése után végezte el Győrben felsőfokú teológiai tanulmányait. 1991 júniusában szentelték pappá. Hivatását káplánként Körmenden kezdte, majd az Egyházmegyei Kollégium prefektusa volt három évig. Kórházlelkészként is szolgált. A következő állomás 1997-ben Rédics és környéke volt – 12 község 1800 katolikussal –, mind a mai napig itt szolgál. Saját bevallása szerint nagyon szeret ott élni, mivel ez Magyarország nyugati határa. Úgy érzi, fontos, hogy „átlásson a kerítésen”. Kezdettől fogva baráti kapcsolatban áll a Szlovéniában élő papokkal és az ottani hívekkel. Minden szempontból kölcsönösen segítik egymást. Vallja, hogy a nemzetiségeknek bízniuk kell egymásban, és tisztelniük kell egymást. „Ezt tanultuk Szent Istvántól. Azt mondta, hogy minden ember egyforma, és egy nép, amelyik egynyelvű, az nem ér semmit. Én is három nyelvtanfolyamot végeztem el” – teszi hozzá.
Plébániáján teszi a dolgát, ez azonban kevés volt a világhírhez. Ehhez olyasvalami kellett, ami nem mindennapi, a megszokottól eltérő. Lendvai Zoltán János esetében ez a gördeszka volt, illetve a pap lába alatt lévő gördeszka. Gördeszkázó pap – erre már felkapják a fejüket az emberek.
Úgy kezdődött, hogy Zoltán atya elbeszélgetett néhány gördeszkás fiatallal, és kicsúszott a száján, hogy régebben ő is szívesen űzte ezt a sportot. A fiatalok addig kérlelték, míg be nem mutatott nekik néhány trükköt. Egyikük videofelvételt készített róla, és megosztotta a világhálón. A visszhang minden elképzelhetőnél nagyobb lett. Napok alatt több mint félmillióan nézték meg a reverendában gördeszkázó papot. A hírt felkapta a magyarországi, de még a külföldi sajtó is. Sok gyerek felkereste, és kérte, hogy tanítsa meg őket gördeszkázni.
Azelőtt is népszerű volt a fiatalok körében a mindig mosolygó és megértő pap, de most népszerűsége megsokszorozódott. Ezt igyekezett kihasználni oly módon, hogy a fiatalok legyenek a haszonélvezői. Szívesen tanítgatta őket a deszkás trükkökre, sőt, aki nem tudott deszkát venni, annak ő ajándékozott egyet. Ezenkívül focizni, pingpongozni is szokott a gyerekekkel, tud kézen állni és gólyalábon járni is. Mindezen képességek barátiabbá teszik kapcsolatát a gyerekekkel. Ezáltal az ifjak játszva, szinte észrevétlenül közelebb kerülnek az egyházhoz, a valláshoz is.
A lelkipásztor hitvallása az, hogy minden képességünket, tehetségünket azért kapjuk a Jóistentől, hogy a közösség hasznára legyünk. Lendvai Zoltán János is ezt teszi igehirdetéssel, gördeszkázással, focival és néhány más sporttal, játékkal.

– Hogyan, milyen körülmények között ismerkedett meg az érkeserűi Mihály Balázs plébánossal?
– Egy erdélyi utam kapcsán találkoztunk. Szentegyházán minden reggel szentmisén vettünk részt, ott ismert meg Balázs édesapja, elkérte a telefonszámomat, és hazatértem után egy héttel Balázs eljött hozzám. Ennek már tizenhét éve, azóta tart az ismeretség. Ott ismerkedett meg jó barátommal, a szlovéniai Santak Tomislavval. Most mindkettőnket meghívott az évfordulóra, Tomislav volt az ünnepi mise szónoka.
– Mikor ugrott rá először a gördeszkára?
– Gimnazistaként kezdtem el, szórakozásképpen. Tetszett ez a játék, és testmozgásnak is megfelelő volt. Akkor nem gondoltam, hogy papként is ezzel fogok foglalkozni, és ez lesz az egyik összekötő kapocs az ifjúsággal. Az alapötlet nem tőlem származik, hanem Szent II. János Pál pápától, aki kerékpározott, túrázott és síelt a fiatalokkal. Neki ez jelentette az aktív kikapcsolódást. Ezt a példát követtem, és meggyőződtem róla, hogy a játék a leggyorsabb út a fiatalság bizalma felé. Fontosnak tartom, hogy időt szánjunk a fiatalokra, foglalkozzunk, játsszunk velük. Bosco Szent János pedagógiai elveinek híveként pedig vallom, hogy a játék a nevelésben legalább olyan fontos, mint a fegyelmezés. Játékkal tudjuk legjobban megérinteni a szívüket. Mondhatjuk azt is, hogy a gördeszkázás az igehirdetés extrém formája, de működik.
– Az ön által tartott gördeszkás bemutatót nagyon élvezték a keserűiek is, kortól függetlenül. Elképzelhető, hogy máskor is találkozunk Önnel az Érmelléken, a Partiumban vagy Erdélyben?
– Nagyon sok itteni barátom van. Ha meghívnak, és lehetőségem van rá, szívesen eljövök. Addig is nagy szeretettel köszöntöm az olvasókat, kérem az imáikat, és megígérem, hogy én is imáimba foglalom őket. Az érkeserűieknek pedig szívből köszönöm a meleg fogadtatást és azt, hogy éneklésükkel – Legyetek jók, ha tudtok – megadták a zenei aláfestést a gördeszkás bemutatómhoz.