Várasfenes strófaszerzője

A Fekete-Körös völgyében húzódó faluban, Várasfenesen a porták bejárata várkapuként egybe van építve a lakóházzal. Bezárkózott, talán védelmet kereső emberek lakják e tájat, gondolhatnánk, de a jelképrendszeren túl a múltmentés valósága tárul elénk a kapuk mögött.

Béla vára hagyatékának szellemi hordozói egy régi világ átmentőiként a szórványvégeken archaikus nyelvezetet, szokásrendet testálnak tovább nemzedékről nemzedékre. Cs. Fenesi János, Várasfenes szülötte, hatvanadik és hetvenedik életéve között egyensúlyozva tágra nyitotta lelkének „várkapuját”, e táj rezdüléseit tárva az olvasó elé. A szeptemberben bemutatott, Alkalmak strófái címet viselő első verseskötete Borsi Imre Lóránt előszavával jelent meg. A méltató is a térségben még élő archaikus nyelvjárás őrzőjeként említi a szerzőt.
Cs. Fenesi János a közeli Belényesben végzett szakmunkásképzőt, villanyszerelőként dolgozott a betegnyugdíjazásáig. 1973-ban nősült, három leánygyermek édesapja. A verseléssel már kora gyermekkorában megismerkedett. Édesanyját gyakorta felkérték halotti és lakodalmi búcsúztatók írására, s a fiúcska – kérve, kéretlenül – „belekontárkodott” a rímfaragásba. Édesanyja felfigyelt az ügyesen verselő gyerekre, s később a falu utolsó kántortanítója, Sillye Kálmán is írásra biztatta a fiút. Az édesanya, Koppány Vura Ágnes ténykedését néprajzkutatói munkákban is jegyzik. A Koppány ragadványnév, ami nem ritka ezen a vidéken, édesapja után Fenesi Jánost is Csukásként szokás emlegetni. A családban anyai ágon akadtak még rímfaragók a felmenők között.
A várasfenesi verselőt elmondása szerint minden megihleti, a nagy történésekre éppúgy rácsodálkozik, mint a természet, az Isten teremtette világ apró rezdüléseire. Édesanyja nyomdokain járva gyakran ír alkalmakhoz köthető strófákat. Ide sorolhatók egyebek mellett a Húsvét, Anyák napjára, Lelkipásztor-avatás, Templomszentelés Szalárdon című verselései. A halotti búcsúztató, ahogyan a menyasszonyé is, ugyancsak fellelhető a kötet lapjain. Máskor meg elmereng, töpreng az élet értelmén, keresve és megtalálva a saját énjére szabott kiutat a kiúttalanságban. A szerző elmondása szerint arra mindig kényesen vigyázott, hogy a kommunista rendszert dicsőítő sorok ne maradjanak tolla nyomán.
Írásai kötetbe rendezésének ötlete nem tőle származik, felajánlották neki a megjelentetést. Örült a lehetőségnek, s ez további munkára, írásra sarkallja.
A szerzővel otthonában beszélgettünk. Az alkotásvágy megmutatkozik rendezett portáján is. A festett, díszített csűrkapu, a maga fabrikálta kovácsoltvas korlát és lépcsőfeljáró mind kifinomult ízlésvilágot sejtet.
Elköszönőben megígérte, hogy lesz újabb kötet is. Reméljük, hogy Cs. Fenesi János erénye, a nyelvezetmentés, még inkább tért nyer majd a munkálkodásában.