Papfalván a református egyház a magyarság vára

Az 1800-as évek első felében a Baranyi, majd a Csáky, a Fráter és a Péchy családnak voltak Papfalván birtokai. Az 1900-as évek elején a mölki apátsági uradalomhoz tartozott. A XX. század elején lakosainak túlnyomó többsége már román ajkú volt. A mára maradt, kétszáznál is kevesebb magyart a református egyházközség fogja össze.

A legutóbbi, 2011-es népszámláláskor a mintegy 2500 lakosú Papfalván 180-an vallották magukat magyarnak. Identitásuk, anyanyelvük megtartása nem könnyű feladat. Az iskolában nincs magyar oktatás, így a gyerekek román tagozatra járnak, s csak otthon vagy az egyházban gyakorolhatják anyanyelvüket.
A papfalvai magyarok döntő többsége református hitű, magyarságuk vára pedig az egyház. A nyilvántartás szerint 150 lelkes gyülekezet Papfalva mellett Rétimalomtanya (Poiana), Cséhtelek és Almaszeg református híveit fogja össze, közülük 137-en egyházfenntartók. Sajnos igen kevés a fiatal, mivel a környékbeli bányák bezárása után megszűnt szinte minden munkalehetőség. A munkaképesek elvándorolnak külföldre vagy a városokba. A vegyes házasságok és a magyar oktatás hiánya elindította a beolvadási folyamatot. Ez a „malom” lassan, de biztosan őröl.
A fogyóban lévő kicsi közösség kis templomában mégis nagy hittel és odaadással ápolják vallásukat és nemzeti identitásukat. Az egyháziak mellett nemzeti ünnepeinket is a református templomban tartják meg. „A gyülekezet kebelén belül élik meg azt, hogy magyarok. Nyelvüket, kultúrájukat itt tudják életben tartani” – mondta Erős Joó Béla református lelkipásztor.
A kevés fiatal számára a poklostelekiekkel közösen szerveznek rendezvényeket, őket is bevonták a magyarországi Hajdúnánással együtt elindított szórványprogramba. 2004-ben megalakult a helyi RMDSZ-szervezet 35 taggal, elnöke dr. Kékedi Judit, a helyi Szociális Központ igazgatója. Ők is a magyarság összefogásán dolgoznak, az egyházakkal együttműködve.
A katolikus közösség magyarokból és szlovákokból tevődik össze, a miséket is felváltva két nyelven tartják. Plébániájuk nincs, a miséket Jaroslav Frnka bodonosi tisztelendő celebrálja. Ők is a református templomban szoktak ünnepelni, ezekre az alkalmakra a helyi RMDSZ-szervezet kérésére gyakran érkeznek a margittai magyar iskolából gyermekek ünnepi műsorral.
A református lelkipásztorra kettős feladat hárul, mivel az igehirdetésen túl híveinek nemzeti öntudatát is ápolnia kell. A gyülekezeti tagok elmondása szerint mindkét feladatot becsülettel és magas szinten látja el. Erős Béla 1977-ben született Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban érettségizett, a kolozsvári Református Teológián 2002-ben diplomázott. Ugyanebben az évben házasságot kötött Joó Enikővel, így lettek – egymás nevét kölcsönösen felvéve – ketten együtt erősek és jók. Feleségét még abban az évben Poklostelekre helyezték parókus lelkészként, ezért mindketten odaköltöztek. A lelkésznő mind a mai napig ott van, a tiszteletes szolgálati helyei változtak: Margitta, Vedresábrány, négy évig Poklostelek (amikor felesége a két gyermekkel gyermekgondozási szabadságon volt), majd 2011-ben Papfalván állapodott meg. Ott van ugyan lakható parókia, de a magyar oktatás hiánya miatt lakóhelyül Poklosteleket választották. Ingázik a papfalvai istentiszteletekre, de szükség esetén bármikor elérhető.
– Hogyan fogadta a gyülekezet, hogy ön ingázik?
– Nagy öröm volt olyan közösségbe kerülni, amelyben az emberek nem mindent a lelkésztől várnak el, hanem ők maguk is sokat tesznek épülésünk, szépülésünk érdekében. Ez a lelki növekedés, a nagykorúsodás jele. Természetesen én is úgy gondoltam, jó, ha a pásztor fizikailag is a nyája mellett van, de ezt nem tudtuk megoldani. A kétlakiságot nem láttuk jó megoldásnak, a gyerekeinket pedig mindenképpen magyar iskolába akartuk járatni, amit Papfalván nem tehettünk meg. A presbitérium és a gyülekezet megértette ezt a problémát, és mindnyájan mellénk álltak. Gondnokaink különösen sokat segítenek, hogy a hívek ne érezzék a hétköznapokban a lelkész távollétét. Hétköznapokon is tartottunk istentiszteleteket, bibliaórákat. A család- és beteglátogatások alkalmával megismerkedtem a híveimmel.
– Mit sikerült elérnie papfalvai lelkészként?
– Lelkileg és fizikailag is építkeztünk az elmúlt esztendőkben. Folytattam az elődök által elkezdett munkát. Örülök, hogy az emberek szép számban vannak jelen az istentiszteleteken és a bibliaórákon. Két éve ugyanis elhagytuk a hétköznapi istentiszteleteket, kivéve a bűnbánati alkalmakat, és a vasárnap délutáni igehirdetés után megtartjuk a bibliaórákat. Ilyenkor megbeszéljük az elhangzott igét kérdések, válaszok formájában. Ilyenkor gyakran elkísér a feleségem is a két gyermekünkkel. Létrehoztunk egy kis könyvtárat, a köteteit szívesen kölcsönzik ki a hívek. Havonta tartok istentiszteletet a szociális központban a bennlakók számára. Rétiben a hívek kérésére immár nemcsak egyszer, hanem havonta kétszer gyűlünk össze istentiszteletre. Fizikailag is sikerült építkeznünk, rendbe tettük a templom környékét, járdát öntöttünk, belülről kifestettük, lepadlóztuk a templomot, a meglévő cserépkályhák mellett infravörös hősugárzókat szereltünk be, megoldottuk a templom hangosítását, ezáltal orgonamuzsikát is hallhatnak a hívek, kicseréltük a szőnyegeket és az ülésborítókat. A templom tornyára csillagot és villámhárítót vásároltunk, új csatornát szereltettünk. Nyílászárókat cseréltünk, ehhez gondnokunk családja járult hozzá jelentős pénzadománnyal. Mivel nincs harangunk, és a hívek nagyon hiányolták a harang hívó szavát, elektronikus harangrendszert szereltünk be a toronyba. A munkálatokra a pénz nagy részét a Bihar Megyei Tanácstól, illetve a helyi önkormányzattól kaptuk. A templom külső felújítása, a torony építése és a kerítés elkészítése elődöm, Kovács Szabadi Erzsébet nevéhez fűződik. El kell mondanom, hogy a hívek nemcsak pénzzel, hanem közmunkával is nagyon sokat segítenek. Kis közösség vagyunk, de nagyon összetartó. Mindenképpen meg kell említenem a hollandiai Papendrecht református közösségét: segítettek gyülekezetünk létrejöttekor, a templom és a parókia építésekor. Először csak imaház volt, később épült hozzá a torony. Nekik köszönhetjük azt is, hogy van szolgálati autóm. Bennük igazi lelki testvéreket ismerhettünk meg, igaz keresztényként segítenek bennünket odafigyelésükkel, imáikkal és anyagiakkal egyaránt.
– Kérem, beszéljen a terveiről!
– Még az őszön szeretnénk kiadni a Papfalvi Református Egyházközség történetét, ennek anyagát egyik hűséges presbiterünk, Berki Mária nyugalmazott tanítónő gyűjtötte össze. Idén szeretnénk a templom tetejét lecserélni, a cserepet már megvásároltuk. A lelki építkezést is folytatni szeretnénk, célul tűzve ki azt, hogy olyanokat is elérjünk, akik betegségük miatt vagy más okból nem jutnak el istentiszteleteinkre. A gyermekekkel elkezdett munkát is szeretnénk folytatni, bővíteni. Gyülekezetünkben nemcsak bibliai történetekkel ismerkedhetnek meg, hanem a magyar nyelv szépségével is. Szeretnénk azokat a gyerekeket is bevonni ebbe a közösségbe, akik már nemcsak az iskolában, hanem otthon is elszakadtak anyanyelvünktől. Ebben számítunk a családok, a szülők és a nagyszülők segítő támogatására. Búcsúzóul a mai bibliaórán elhangzott igét osztom meg a kedves olvasókkal: „Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.” (Róm 15,7)