A falu, ahol másfél házra jut egy lakos

Gyanta a Fekete-Körös völgyének egyik legszebb faluja, 400 házát jelenleg 270-en lakják. A feljegyzések szerint 1880-ban 1661-en laktak itt, közülük 1221 magyar, 386 román – 1229 református, 396 ortodox. Az elmúlt 130 év alatti drasztikus népességfogyás kitűnt az 1992-es népszámláláskor is, akkor 441-en éltek itt, 373 magyar, 51 román – 325 református, 63 ortodox.

Gyanta első írásos említése a Váradi Regestrumban található 1213-ból, két falopáson ért falubeli ügye kapcsán. A történelem folyamán sok névváltozata bukkan fel: 1213-ban Gyonta, 1430-ban Gyntha, 1552-ben Egyházas Gyantha, 1613-ban Nömös Gyanta, 1681-ben Magyar Vég Gyanta.
Ha most akar valaki a megyeszékhelyről Gyantára eljutni, jól meg kell fontolnia, merre indul, hiszen Félixfürdő felé egészen Harangmezőig javítják az utat – már legalább egy évtizede. Miklóirtás felé ne menjünk, tanácsolta Soós József Tamás, a Gyantai Református Egyházközség parókus lelkésze, „inkább Tenke felé gyertek” – ajánlotta. Csakhogy Tenke központjából nem a helyes irányba, a fürdő felé, hanem a Bélfenyérre vezető útra irányított bennünket a GPS. Így nagyot kerültünk, s késve érkeztünk vendéglátónkhoz.
A szépen rendbe tett lelkészi hivatal egyik termében beszélgettünk a tiszteletessel, aki megerősítette, hogy Gyanta már elmúlt 800 éves. Hozzátette, hajdanán lent, a Fekete-Körös partján helyezkedett el a falu, a gyakori árvizek miatt költöztették a magasabban fekvő jelenlegi helyére. Arról is beszélt, hogy bár ezen a vidéken is volt tatár- és törökdúlás, de mivel az egész környéket erdő borította, a település „észrevétlenül” meghúzódhatott, nem tettek benne kárt a hódítók.
A reformáció előtt volt római katolikus templom is ezen a vidéken, Belényesszentmiklóson. Ma is áll az Árpád-kori templom tornya, tíz környékbeli falu hívei jártak oda, köztük a gyantaiak is. Gyantán csak egy fatemplom volt akkoriban.

Szomszéd falut alapítottak, iparkodtak
Gyanta az évszázadok folyamán nőtt és gyarapodott, a családok erdőt irtottak, az irtást szántófölddé alakították át, ezt művelték meg. Az egykori hatalmas erdőségek lassan-lassan eltűntek, manapság a maradék a rablógazdálkodásnak esik áldozatul.
Soós József Tamástól azt is megtudjuk, hogy a gyantaiak kiváltságosak voltak, a falunak nem volt földesura. Majdnem minden helybeli iparos volt, sokféle mesterséget űztek, ők szolgálták ki a fekete-Körös-völgyi lakosokat. Volt itt kovács, kerékgyártó, szűcs, csizmadia, kőműves, festő, ács, pék, férfiszabó, varrónő stb. A XX. század elején készült felmérés szerint Gyantán 120 kisiparos élt. A környékbeli románok népviseleti ruháit is ők készítették. Ezt bizonyítják Györffy István néprajzkutató fotói is, aki a XX. század elején járt a vidéken; képeit pár éve Gyantán és Várasfenesen is kiállították.
„Gyanta nagyon gazdag falu volt – meséli a lelkipásztor –, ez ma is látszik a házakról. Földjüket sem maguk művelték meg, hanem még Mária Terézia idejében alapítottak egy falut a közelben, Rohányt, ahová románokat telepítettek, s ők dolgoztak a gyantaiak földjén. Minden reggel a rohányiak átjöttek ide Gyantára, a templom előtti térre, és a gazdák kiválasztották a napszámosokat – egészen a kommunizmusig megmaradt ez a szokás.”
A polgári életvitel lehet az oka annak, hogy Gyantán nem maradt fenn népviselet. Az emberek hamar polgárosodtak, ennek megfelelően öltözködtek. A helybeli szabók és varrónők több mint száz évvel ezelőtt már párizsi divatlapok szerint dolgoztak.
Az első törést a település életében a trianoni békediktátum okozta. Ekkor főleg a fiatalok nagy számban mentek át Magyarországra, nehogy itt sorozzák be őket katonának. Sokan költöztek Nagyváradra. Az is súlyosbította a magyar közösség helyzetét, hogy a bécsi döntés után Gyanta nem került vissza Magyarországhoz. Aztán az 1944. szeptember 24-i vérengzés után is sokan elmenekültek. A megmaradt családok fiataljai közül pedig az egyetemet végzettek sem jöttek vissza. A fiatalság egyszerűen eltűnt.

Kézről kézre épülő templom
A reformáció nagyon későn érkezett ide, 1641-ben jegyezték fel az első református lelkész nevét, mintegy száz évvel a magyar reformáció kezdete után. Igaz, ekkor az egész falu áttért az új hitre. A templom is akkor épült, a jelenlegi formáját 1858-ban nyerte el. Eredetileg akkora istenházát akartak emelni, mint a debreceni nagytemplom, de a püspökség ezt nem engedélyezte.
A másik érdekessége a templom építésének, hogy minden helyi családnak hozzá kellett járulnia. A nagygazdák három ökör árával, a közepes gazdák kettőével, a szegényebbek egyével. A befolyó pénzből olasz mesterek vezették az építkezést. A szükséges téglát a falu határában égették, s a helybeliek élőláncot alkotva az égetőtől kézről kézre adva juttatták el az épülő templomhoz. Ha nem is lett akkora, mint a debreceni, 800 ülőhely van benne; a falu mai lélekszámához képest nagyon nagy. Általában csak akkor telik meg, amikor kórustalálkozóra meghívják a környékbeli települések énekkarait is.
Amikor Soós tiszteletes 2000-ben Gyantára érkezett, 216 református volt a faluban, most 260-at tart nyilván. Gyermek alig van, de sokan visszaköltöznek. Konfirmáció nem volt két évig, legközelebb a lelkipásztor lánya s egy Londonban élő gyerek konfirmál, neki a világháló segítségével tartja a felkészítést. Házasságkötés ritkán van, most lesz egy esküvő novemberben. Temetés évente 10-14 van. Amióta Gyantán szolgál, Soós József Tamás 200 embert temetett el. A templomlátogatás elfogadható, a hívek 20-25 százaléka jár az istentiszteletekre, vasárnap délelőtt és délután is.
Az egykori felekezeti iskolát visszakapta az egyház, de a feketekápolnai önkormányzat (ehhez a községhez tartozik Gyanta) épített egy másikat, a gyerekek oda járnak. A visszakapott épületet felújítják, ifjúsági szociális szórványközpontot szeretnének kialakítani benne.

Gyanta fekete vasárnapja
Említettük már az 1944. szeptember 24-i vérengzést. A bevonuló reguláris román csapatok 47 gyantait végeztek ki akkor, egy bűnük volt: magyarok voltak. Hosszú ideig erről nem beszéltek a helybeliek, mindenki félt még emlékezni is. A házigazda lelkipásztor megjegyzi, hogy az itt élők nem felejtették el az 1919-es köröstárkányi pogromot. „A román katonák összegyűjtötték a gyantaiakat, levitték a malomnál levő hosszú betonkerítéshez. Volt némi zűrzavar, mivel a katonák nem akarták végrehajtani a parancsot, közben néhány falubeli elmenekült, beszaladtak a kukoricásba, páran így menekültek meg. Összesen 47 embert gyilkoltak meg, azt a két magyar katonát is, aki hátramaradt, hogy feltartóztassa a román hadsereget. Azért nem haltak meg többen, mert sikerült elbújniuk. Volt néhány román család a faluban, akik elbújtatták a magyar barátaikat, a molnár is a magyar munkásait. A halottaknak tizenéves fiúkkal ásattak közös sírt, egyházi temetés nélkül hantolták el őket. Lelkész már nem volt, Boros Ferenc tiszteletest egy héttel korábban munkatáborba vitték. A lelkész feleségét és gyermekeit a román orvos mentette meg, a papnét mint szolgálót mutatta be a román hadsereg tisztjeinek. A legfiatalabb áldozat kétéves volt, a legidősebb 72.
Amikor 2000-ben ide kerültem, kezdtem érdeklődni a történtekről, és szerettem volna elérni, hogy emlékművet állítsunk az áldozatok tiszteletére. Még akkor is féltek az emberek erről beszélni. Volt olyan 35 éves falubeli, aki nem tudott a tragédiáról. Egyházi összejöveteleken beszéltünk róla, igyekeztem meggyőzni a helybelieket. Az első elképzelés az volt, hogy bent a templomban legyen emléktábla, majd hogy a templom külső falán. Aztán 2004-ben adományokból felállíthattuk a templomkertben az emlékművet, Deák Árpád szobrászművész munkáját.”
Az RMDSZ kezdeményezésére el szeretnék érni, hogy a törvényhozás Gyantát is mártírtelepüléssé nyilvánítsa – más Bihar megyei falvakhoz hasonlóan.

Hiányzik a vezetékes víz
Dan Juliannával, Feketekápolna község alpolgármesterével is váltottam néhány szót. Gyantai lakos, 2012 óta tölti be az elöljárói tisztséget. Elmondta, hogy az RMDSZ megyei tanácsi frakciójának közbenjárására felépítették az új iskolát. Nincs viszont vezetékes ivóvíz. „Van egy projektünk – mondja az alpolgármester –, de nem kaptunk elég pénzt a munka befejezésére.” Az utak állapota elfogadható, de szeretnék Gyanta minden utcáját leaszfaltozni – tette hozzá.
Horváth Zoltán tanítóval is sikerült néhány szót váltanom. „Gyantai lakos vagyok, eredetileg német nyelv és irodalom szakon végeztem a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen, tanítói végzettségem még nincs, itt lesz a napokban egy vizsgám. Öt gyerek jár iskolába, két előkészítős, egy elsős és két harmadikos. Az oktatás magyar nyelven folyik, de nem mindegyik gyerek tud jól magyarul, velük külön foglalkozom” – mondja a tanító.
Boros Béla RMDSZ-es helyi tanácsos is az óvoda és az iskola ügyét említi pozitívumként, s megoldatlan problémaként az ivóvízellátást. Soha sincs elég pénz rá. Bár Feketekápolnához még öt település tartozik, a lakosság száma így sem éri el a kétezret. Boros Béla elárulja, próbálta a fiát hazacsalni, de nem költözik vissza Váradról, hiába a szép szülői ház.
Hazafelé menet már jó úton járunk, alig negyven perc alatt érkezünk a megyeszékhelyre. Talán ez a viszonylagos közelség, a szép környezet, a Fekete-Körös közelsége miatt divatos a váradiak körében hétvégi házat vásárolni Gyantán. Ez is az oka annak, hogy hétvégenként, nyaranta megelevenedik a nyolcszáz éves falu, amelynek jelene van még, jövője viszont bizonytalan.

Deák F. József