Gyékényszéktől a kommunizmusig

Az Érmellék megmentett patinás épületeinek sorában előkelő helyet foglal el az ottományi domboldalon magasodó kúria. A XVI. század vége felé emelt ingatlanban ma kiállítóház működik.

Komáromi Csipkés Györgynek, a Bujdosó Biblia „szerzőjének” azonos nevű fia építtette az ottományi kúriát, ő Debrecen főbírája, majd Bihar vármegye alispánja volt. Később a Lovass család birtokolta az ingatlant, majd a román államé lett. Az 52 méter hosszú és 11 méter széles épületet faritkaságokkal teli arborétum övezi; a hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc is megpihent itt egyszer. Különlegességnek számít az épület mögött húzódó, 120 méteres vizes pince. Azért vizes, mert forrás táplálta kút található benne.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Komáromiak jussa is arra a sorsra jut, amire a magyar múlthoz köthető sok más tárgyi emlék: lassan elenyészik. Azonban az adódó lehetőségeket kihasználva a község önkormányzata sikeresen pályázott a kúria megmentéséért a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, a gyulai Körösvidéki Vízügyi Igazgatósággal közösen. A két fél összesen 960 ezer euró uniós támogatáshoz jutott, ebből 520 ezer eurót fordítottak az ottományi munkálatokra. Bár az épület leromlott állapotban volt, annyiban mégis szerencsések voltak a felújítók, hogy az eredeti stílusjegyek az évszázadok során nem sérültek. Átalakításra nem volt szükség, a megrongálódott ablakkeretek rekonstrukciója sem jelentett gondot. A belső térben a százesztendős falfestést viszonylag nagy felületen sikerült felszínre hozni.

A nagyközönség számára két éve látogatható épületet Ottományi Kiállítóházként népszerűsítik, múzeum és rendezvényhelyszín egyszerre. E kettős funkcionalitásból adódóan az intézmény kiemelkedik a porosodó vidéki múzeumok sorából. A kiállítóház vezetője 2014 májusától Szűcs György, aki Kolozsváron szerzett magyar–néprajz szakos diplomát, és annak örül legjobban, ha jelenlegi beosztása okán muzeológusként emlegetik. Hétfő kivételével minden nap várják a látogatókat – ezek leginkább átutazó vendégek, akik Erdélybe tartanak. Mivel egyre többen szereznek tudomást a közgyűjtemény létezéséről, eleve betervezik útjukba Ottomány felkeresését is.

Legtöbben tavasszal és ősszel jönnek, a térség szinte minden tanintézetéből jártak már náluk diákok „múltnézőben”. Az Iskola másként program háttérintézményének számít a kiállítóház. Jó szervezőmunkájuknak köszönhetően folyt itt agrárturisztikai dolgozók képzése, valamint az Erasmus+ program keretében nyugat-európai országokból érkező tanárok ismerkedtek helyi jellegzetességekkel – sorolja a múzeumvezető. Legutóbb a magyar nyelv napja alkalmából Dr. Czégényi Dóra, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem lektora tartott érdekes előadást a bihari népnyelv sajátosságairól. Értekezésében az önkifejezés széles skálájára mutatott rá, s arra, hogy az önkifejezés része a helyi néptánc is, mint sajátos üzenethordozó. Az előadó nem kerülhette meg a hírhedt ottományi boszorkánypert sem; annak egyik érdekessége az volt, hogy a tizennégy megvádolt személy egyike férfi volt.

Amint a fentiekből is kitűnik, a kiállítóház tevékenysége nagyon sokszínű. A felsoroltak mellett helyet adott alsó tagozatos diákok délutáni korrepetálásának is. A leckékből való felkészülésben, a házi feladatok megírásában egy nyugdíjas tanítónő segített.

Beszélgetésünk kiegészítéseképpen múzeumnézőbe indulunk. A megnyitás óta egyre gazdagodik a közgyűjtemény tárgyi anyaga. Urasági hálószobába lépünk, majd egy rekonstruált nappali szobát tekinthetünk meg. A Komáromi család és a református egyház története elevenedik meg előttünk egy másik teremben. Nagy teret szentelnek az Érmellék hajdanvolt mesterségeinek. Egész teremre való gyékényszék sorjázik, a szintén gyékénykötésű fekhely kényelmes pihenést ígér. A gyékény kosaraknak, kasoknak is alapanyaga. A kész tárgyakon kívül az elkészítésükhöz szükséges eszközök is megtekinthetők. A halászat kellékei látványukban is kuriózumok.

A közgyűjtemény nem lenne hiteles, ha hiányozna belőle a helyi történelem részének, a bronzkori ottományi kultúrának a bemutatása. A mesterségeket megörökítő újabb tematikus részleg tárgyi anyaga már raktáron van – avat be terveibe Szűcs György. A margittai fazekasmunkákból gyűjtöttek össze egy teremre valót.

A belső tér megtekintése után szabadtéri szemlére indulunk. Egyik ötletét a másik után sorolja az intézményvezető, és hogy ezek az elképzelések mennyire nem légből kapottak, azt a folyamatban lévő munkálatok bizonyítják. A már említett vizes pincén kívül van egy harminc méter hosszú borospince is, ez elé a szokásosnál jóval nagyobb teraszt húznak. A pincébe a borkészítés eszközeit bemutató kiállítást terveznek, s természetesen az itóka sem fog hiányozni, a fedett terasz pedig kiváló hely lesz borkóstolásra, vendéglátásra. A romos istállóépületet is szeretnék rendbe hozni; most gyűjtik a tárgyakat az ott kialakítandó kovácsműhely számára.

A kétségtelenül legmerészebb ötlet a kommunista időket felidéző kiállítótér megválasztása: egy földbe épített betonbunker, hajdani víztároló. Keskeny betonfolyosó vezet a patkányfogó hangulatot idéző, bezártság érzetét keltő helyiségbe, ahonnan már csak a korabeli tárgyak hiányoznak. Ha elkészül, akkor az ottományiak kiállítótere újabb szegmenssel bővül, a helyi sajátosságokon túl a gonoszság okán is gondolkodásra késztetve.