Tavaszi zsongás Csóka László festményein

A szilágysági származású, Százhalombattán élő Csóka László festményeiből nyílt kiállítás a nagyváradi Tibor Ernő Galériában. A tárlat március 18-ig látogatható.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A vernisszázson Popon Krisztina, a Tibor Ernő Galéria alkotói közösségének tagja ismertette dióhéjban a meghívott festőművész életútját.
Csóka László 1967. január 24-én született a szilágysági Selymesilosván. Tízéves korától Zilahon lakott, és ott járt iskolába. A festészettel először Szabó Vilmos festőművész műhelyében találkozott. Szakkörökben és magánfestőkhöz íratták be a szülei, hogy fejlessze  rajzkészségét, később ismerkedett meg a festészet technikáival. Érettségi után beiratkozott a zilahi Művészeti Népiskola festészet szakára, ahol Nicolae Man festőművész volt a tanára.
1989-ben, mielőtt befejezhette volna tanulmányait, egy sorsfordulat miatt átszökött a zöldhatáron Magyarországra. Százhalombattára került, és bekapcsolódott az ottani művészeti életbe. Azóta is ott él és alkot. Festett seccókat bizánci stílusban Cipruson, templomokban, valamint Százhalombattán a 102 éves római katolikus templom seccóit is ő készítette.
Tagja több művészeti egyesületnek (például a kalotaszegi Zsobok Alkotótábor, Ipp Art Művészeti Egyesület), számos egyéni és csoportos kiállítása volt Százhalombattán és más városokban, határon innen és túl.
A Váradra elhozott tárlat egy monumentális absztrakt anyag, fogalmazott Popon Krisztina. Hozzáfűzte: a kompozíciók vitalitását, az élénk, vibráló színeket tekintve igazi tavaszi zsongást hozott el a művész a Kanonok sori galériába.
A tárlatnyitó résztvevői S. Németh Katalin előadásában meghallgatták a Milyen felemás és az Egyenes labirintus című Pilinszky János-verseket. Trifán László és Kinda Péter pedig két népszerű Trifán-szerzeménnyel (a szövegeket Mátza Gyula írta), A dalnok és a Rum-blues című dalokkal kedveskedett a jelenlévőknek.