Hivatást váltott, de nem bánta meg

Tenke római katolikus plébánosa, SCHECK LÁSZLÓ eredetileg nem pap akart lenni. Tanult világi szakmáját hét év után hagyta el az Úr hívó szavára.

„Civilként” élte felnőtt életének kezdetét a Monospetriből származó Scheck László. Nem vetette meg az élvezeti cikkeket, s a vallásos tárgyú írások meg a Biblia nem tartoztak kedvenc olvasmányai közé. Átlagos dolgos-munkás családban született 1957-ben, iskoláit VIII. osztályig szülőfalujában végezte el, majd állatszeretetétől vezérelve a szilágysomlyói Mezőgazdasági Középiskolában folytatta. 1976-ban érettségizett, utána állat-egészségügyi technikusként dolgozott Nagykágyán és Poklosteleken.
Szerette a szakmáját, és örömmel végezte munkáját. Közben próbatételeken is átesett, mivel betegségek miatt sok szenvedést kellett elviselnie. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy vallásosabb életet kezdett élni. Jobban érdekelték a szentmisék, egyre inkább lekötötték, és vonzalmat érzett irántuk. Elkezdte érezni az Úr hívó szavát az Ő szolgálatára, de vonzotta a civil élet is, minden örömével és szenvedésével együtt. Küzdelmes és harcos szakasza volt ez életének, érezte, hogy választania kell. Egyszer sertésoltás közben talált egy Bibliát, és nagy érdeklődéssel, odaadással kezdte olvasni. Hamarosan elhatározta, hogy hivatást vált, és engedelmeskedik a hívásnak. 1983-ban sikerrel felvételizett a gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolára.
Nagyszerű élmények részese lett, építő jellegű volt számára az ottani csodálatra méltó testvéri kapcsolat. Elmondása szerint szellemileg és lelkileg rengeteget fejlődött. 1989-ben dr. Jakab Antal püspök szentelte pappá Gyulafehérváron. Akkoriban erre máshol nem is volt lehetőség. A négy egyházmegye akkor 22 felszentelt katolikus papot kapott, közülük hárman a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyét erősítették. Sajnos ma már rosszabb a helyzet, mivel egyre kevesebben választják a papi hivatást.
Első miséjét – primícia – szülőfalujában tartotta, igen sokan elmentek rá más településekről is. Érezte, most tett eleget teljességgel a hívásnak. Hivatást váltott, Isten szolgája lett, amit – mint mondja – soha nem bánt meg. Hittel, odaadással, örömmel végzi új munkáját. Életvitelét is ehhez méltóan változtatta meg. Szívesen elfogad meghívásokat különböző ünnepségekre, hiszen nagyon szereti hirdetni az igét. Mindig különös szeretettel látogat haza szülőfalujába. Ezüstmiséjét is ott tartotta meg, számos paptestvér és a hívek jelenlétükkel fejezték ki tiszteletüket, szeretetüket iránta. Olyan sokan voltak, hogy nem fértek be az istenházába.
– Kérem, vázolja fel, milyen állomásokon keresztül jutott el mai szolgálati helyére, Tenkére!
– Nagyváradon, az olaszi római katolikus templomban Tempfli József későbbi püspök úr segédlelkészeként kezdtem el a papi szolgálatot 1989. október 1-én. Hét gyümölcsöző hónapot töltöttem ott, majd püspöki kihelyezéssel plébánosként Királydarócon, Zilahon, Szalárdon, Kárásztelken szolgáltam. Onnan helyeztek át Tenkére 2010. október 1-én. Szeretek itt lenni, és remélem, hogy a híveim is elfogadtak engem.
– Mekkora az itteni katolikus közösség? Járnak-e a hívek rendszeresen templomba? Van-e elég fiatal ahhoz, hogy biztató jövőképük legyen?
– Szórványtelepülésről van szó, így csupán 170 személyt számlálunk. A tenkegörbedi tagokkal együtt – ez Tenke filiája – sem érjük el a 200 lelket. Templom mindkét településen van, de a fokozatos apadás miatt már nagynak tűnik. Létszámcsökkenésünk elsősorban az elköltözés, a kevés gyerek, illetve a gyermektelen házasságok számlájára írható. Azok, akik itt maradtak, arányaiban nézve elég szép számban járnak templomba. Egy-egy vasárnapi misén ötvenen-hatvanan vannak jelen, a nagyobb ünnepeken többen. Tenkén mindennap tartok szentmisét, Görbeden pedig vasárnap és ünnepnapokon. Kórusunk nincs, kántorizálás orgonakísérettel csak akkor van, amikor a Magyarországra költözött egykori hívünk hazalátogat a szüleihez és beszolgál. Mindezek ellenére a hívek éneklik a miserendi énekeket. Sajnos kevés a fiatal, ami nem csoda, hiszen itt nem nagyon lehet munkát találni, ezért megélhetésük érdekében elköltöznek. Már iskolába is kevesen járnak a településen, hiszen magyar tagozat csak VIII. osztályig van. Így aztán aki magyarul akar továbbtanulni, a környező nagyvárosokban vagy Magyarországon talál iskolát. Az itthon maradottak megkapják a plébániai hitoktatást. Igyekszem elvinni őket az egyházmegyei ifjúsági és ministránstalálkozókra. Minden évben műsorral készülünk karácsonyra. Ebben az óvónő segít, mivel a kevés gyermek miatt az iskolában nincs katolikus vallásoktató tanár. Az egyháztanácsunk működik, tagjai mindig segítenek, amiben csak tudnak.
– Az elmúlt fél évtized alatt mit ért el a közössége az Ön irányítása alatt? Visszakapták-e az elkobzott egyházi vagyonukat?
– A fizikai megvalósítások közül első helyen említem meg a ravatalozó kápolnát, igen nagy szükségünk volt rá. A katolikus temetőben épült meg, zömmel saját költségvetésből, kiegészítve az állami és önkormányzati támogatással. Azok a hívek, akik nem tudtak anyagiakkal hozzájárulni, munkaerejükkel segítették az építkezést. Tavalyelőtt adtuk át ünnepélyes keretek között, Böcskei László megyés püspök úr áldásával. Jelen voltak a testvérfelekezetek képviselői, és valamennyien beszédet is mondtak. A testvérfelekezetek vezetői nagyobb ünnepeinken is megtisztelnek bennünket jelenlétükkel. Most is tart templomunk külső felújítása, tavaly októberben kezdtük el. Jól haladtunk vele, most a hideg idő miatt szünetel a munka, de tavasszal folytatjuk. Remélhetőleg nyár elejére befejezzük. Ehhez segítséget kaptunk az önkormányzattól. Sajnos ingatlanainkat nem kaptuk vissza, sőt kártérítést sem adtak értük, és földterületeinknek is csak egy részét sikerült visszaperelni. Pedig minden kis bevételi forrásra nagy szükségünk lenne. Természetesen legfontosabbnak a lelki építkezést tartom. Ezen a téren is, úgy érzem, megtettük, ami tőlünk telik. Jól működik a Mária Légió lelkiségi mozgalmunk. Hetente találkozunk, beszélgetünk, és együtt imádkozunk. Találkozókra, zarándokutakra járunk. A vegyes házasságban élők gyermekeit, akik nem beszélnek jól magyarul, román nyelven készítem fel a szentségek felvételére. Ez fontos, hiszen különben katolikus szempontból elveszítenénk őket. Van Rózsafüzér Társulatunk, és szintén igen aktív.
– Mit szeretne megvalósítani a jövőben?
– Fizikai szempontból befejezni a templom külső felújítását, elvégezni a javításokat a plébánián. Lelki szempontból pedig munkálkodni teljes erőnkből a lelkek megmentésén. Szép dolog, ha van egy szépen felújított, rendbe tett templom, de mindennél fontosabb az, hogy a lelkek rendben legyenek. Szokásom az, hogy a szentbeszédet egy házi feladattal zárom. Szeretném beszélgetésünk végén is ezt tenni. A feladat Jézus parancsa: „…úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek titeket”. (János 15:12) A feladat második része: óriási hatalom van a kezünkben a szabad akarattal. Jézust töviskoszorúval a fején ábrázolják. Neki tetsző viselkedésünkkel levehetjük azt, és helyette virágkoronát tehetünk. Tegyük meg!

***
Tenke középkori katolikus temploma a mai református templom helyén állt, később átkerült a református közösség tulajdonába. Ezután a katolikusoknak csak egy kápolnájuk volt. A jelenlegi, barokk és rokokó stílusjegyeket mutató istenházát 1810-ben kezdték építeni, és 1814-ben szentelték fel. A főoltár fölötti festményen Szent Anna a gyermekkel található. Barokk orgonája van és a toronyban három harang. A II. világháborúban felgyújtották, leégett az oltár, a padok és az orgona, szétfolytak a freskók. 1946-ra elkészült az új oltár és a padok, 1955-ben belülről újravakolták, 1968-ban újrafestették. 1999–2000-ben részleges belső felújítást végeztek. 2005-ben renoválták a tornyot és a homlokzatot, 2010-ben pedig a templomtetőt.