Ember, küzdj!

Közhelynek számító megállapítás, hogy miközben az ég felé szökellő, fürdőmedencés palotákkal kivagyiságukat fitogtató szerencsefiak száma gyarapodik, velük egyenes arányban növekszik a nincstelenek, a földönfutók tömege is. Amikor Tél tábornok meglepi Romániát – teszi ezt minden évben, kivédhetetlenül –, az emberi fásultság mellett a természet is sújtja a kirekesztetteket.

Az persze más kérdés, hogy valaki milyen okból került vagy csúszott a társadalom ama szintjére, ahol egyedüli cél a mindennapok túlélése. Nem szándékunk senkinek a mentegetése, mert ismeretes, hogy sokan önnön hibájukból kerültek az utcára. Az alkoholizmus, a szétesett házasságok lépésről lépésre degradálják a megingott jellemet. Annak, aki körülményei, kilátástalan helyzete ellenére még tud terveket szőni, aki előre nézve látja a holnapot és a holnaputánt, tehát az álmodozás megszállottjának talán még van némi esélye. Neki is csak azért, mert saját erejében bízik, felismerte, hogy az őt körülvevő világ inkább szabadulni szeretne tőle, letagadni, eltitkolni a létezését, semmint keblére ölelni pusztán annak a logikának az alapján, hogy egyazon fajhoz tartozók, emberek vagyunk.

Furcsa ez a világ: hol megható, csodálatos humanitárius akciókra képes, hol meg a fától nem látva az erdőt, fittyet hány a szolidaritásra. Gyakran a távolba révedve aggódunk embertársainkért, de még gyakrabban siklik el tekintetünk a készülő közeli tragédiák fölött. Ilyenkor, a depressziónak kedvező télvíz idején, amikor a nélkülözés, a hiányérzet, a sötét magány sokakat kerget halálba, jobban oda kellene figyelnünk embertársainkra. Mert minden öngyilkosság hátterében a közöny bújik meg. És arat.

Küzdésre termett az ember. És küzd is. Csak egy kis hitre és követendő példákra van szüksége.

D. Mészáros Elek