Szüntelenül gyarapítsuk szókincsünket!

Édes anyanyelvünkkel nem bánhatunk mostohán vagy tékozló fiú módján. Sok ezer éves örökségünket még a csillogó aranynál is figyelmesebben, gondosabban kell őriznünk! Kinek-kinek kötelessége ezt a kincset a maga fényében fölragyogtatni, megőrizni, sőt gazdagítani.

E felelősséget átérző egykori diákjaim nemegyszer szögezték nekem a kérdést: „Jó, jó, mindezt megígérem. De hogyan fejlesszem fogalmazókészségemet? Miként gyarapítsam anyanyelvi műveltségemet?” Már e kérdés fölvetése biztató jelenség: ez a gimnazista jobbá, szebbé kívánja tenni nyelvhasználatát. Segítsünk neki! Kutassuk fel a módozatokat!

Első lépés általános műveltségünk gyarapítása. Azt tapasztalom, hogy manapság a tévé s az internet minden más ismeretforrást megelőz. Ha leülünk eléjük, ne az izgalmat, durvaságot közlő adásokat keressük, hanem az ismeretközlőket, a tudásunkat, kedvező érzelmeinket gazdagítókat.

Második ajánlatom: a könyveket tekintsük segítőtársunknak! Klasszikus íróink alkotásait ne csupán a fordulatos cselekményért, hanem a példás jellemek megismerése érdekében is lapozgassuk. Mindezeken túl vegyük észre, milyen nyelvi szépségeket sorakoztat föl a szerző, előttünk ismeretlen szavakat, szókapcsolatokat iktat szövegébe. Üdvös lenne, ha keskeny füzetkébe ezeket bejegyeznők, és szabadidőnkben bele-beleolvasnánk. Nyelvi ismereteinket bővíthetjük népköltészetünk hervadhatatlannak bizonyuló virágaival is. Különösen a szólások – Fogához veri a garast; Körmére ég a gyertya, azaz a munka; Szegény, mint a templom egere –, a közmondások – Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok; Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát; A rest kétszer fárad stb. – alkalmasak erre könnyen megjegyezhető, tömör tartalmuk okán. Nem vitás: ezek használata élvezetessé, mások figyelmét fölkeltővé teszi beszédünket.

Az utóbbi évtizedekben a sajtó, a számítógépek és maguk az emberek is rengeteg fölösleges idegen szót, kifejezést iktatnak szövegükbe. Ez elkeserítő. Új Kazinczyak, Arany Jánosok kellenének. Lépjünk helyükbe! Nemzettársainkkal beszélgessünk, tereferéljünk magyarul!

Anyanyelvünk művelésével, tisztaságának megőrzésével jellemünket is erősítjük. Önfegyelemre, a kimondott szó felelősségére szoktatnak bennünket. E törődés végső soron egyéniségünk értékes vonásait gazdagítja, állandósítja. Ha csupán ennyi lenne erőfeszítésünk eredménye, már ez is győzelem.

Dánielisz Endre