A fametszetek mestere

A sokszorosító eljárások egyik legrégebbi módszere a fametszés, más néven xilográfia; szülőhazája az ősi Kína. Ennek az érdekes művészeti ágnak az egyik mesteri művelője már több mint fél évszázada a nagyszalontai DOMJÁN SÁNDOR.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Kínából terjedt el a XIII–XIV. században Európába a fametszés, az évek során egyre népszerűbb lett, hiszen ezzel a nem mindennapi technikával árnyalatnyi finomságok is megjeleníthetők. A fametszet egyik különlegessége, hogy egyszerű, stilizált ábrázolást kíván, így a kevésbé szakértő szem is viszonylag könnyen felismerheti, hogy az éppen megcsodált alkotás fametszéssel készült-e. Domján Sándor nagyszalontai xilográfussal egyebek mellett arról is beszélgettünk, hogy van-e jövője a mai világban ennek a művészeti ágnak.

– Kérem, meséljen egy kicsit magáról, illetve arról, hogy miként találkozott a fametszetek világával!

– 1952-ben születtem, nős vagyok, két csodálatos gyermek édesapja. 1975-ben nősültem meg, azóta élünk együtt a feleségemmel jóban-rosszban, kitartva egymás mellett. Már kicsi gyermekkoromban is érdekelt minden, ami szép, és kilencévesen volt szerencsém látni egy kiállítást itt, Nagyszalontán, többek között a világhírű grafikusművész, Gy. Szabó Béla munkáiból. Pillanatok alatt elvarázsolt mindaz a szépség, amit ott láttam, és elhatároztam, hogy én is megtanulom, vagy legalábbis megpróbálom elsajátítani a fametszés tudományát.

– Hogyan kezdődött a tanulás?

– Az akkori nagyváradi Művészeti Népiskolának volt a helyi kultúrházban egy kirendeltsége, rajzkör néven működött. Ide beiratkoztam, és elkezdtem rajzot, festészetet tanulni, később bejártam Váradra is, és egyre jobban fejlődött a kézügyességem, már a tanároknak is feltűnt, hogy értek a szakmához. Aztán 1966-ban Szalontán járt Gy. Szabó Béla, és olyan nagy szerencsém volt, hogy a művész úr hallott rólam. Egyik helybeli ismerőse hívta fel rám a figyelmét, azt mondta neki, hogy van itt egy ügyes gyermek, aki a nyomdokaiba szeretne lépni. Aztán más sem kellett, mint a mesében, megkeresett engem a grafikus úr, jól elbeszélgettünk, és ettől kezdve tartottuk a kapcsolatot. Levelet váltottunk, és minden évben küldtünk egymásnak egy-egy kis rajzot is ajándékba. 1968-at írtunk, amikor – azt mondhatom – elnyertem Gy. Szabó Béla barátságát, mert ebben az évben kaptam tőle egy könyvet, úgy dedikálva, hogy igaz barátsággal.

– Közben édesapja nyomdokaiba is lépett…

– Bár nagyon szerettem a fametszés tudományát, azért valamiből élni is kellett, így édesapám útját követve szobafestő lettem, és a fametszés megmaradt a legkedveltebb szabadidős elfoglaltságomnak.

– Ez a kedvtelés tehát végigkísérte élete minden szakaszát?

– Pontosan így van. Már több mint ötvenöt éve foglalkozom fametszéssel. Az első újságcikk 1966-ban jelent meg rólam, a mai napig őrzöm. Amikor az emberek megtudták, hogy fametszéssel foglalkozom, kíváncsiak lettek rám, a munkámra, és jöttek sorban a gratulációk, aztán a cikk, s mindez erőt adott ahhoz, hogy folytassam. Bár akkoriban még csak kezdetleges szerszámaim voltak, ez nem vette el a kedvem, sőt még elszántabban dolgoztam. Béla barátom pedig 1976-ban meg is ajándékozott az első igazi szerszámokkal, azokkal aztán még jobban ment a munka.

– Milyen témájú alkotásokat készített az évek során?

– Sok metszet ábrázol szalontai épületeket és különböző kirándulóhelyeket, amiket a családommal jártunk be. Sokszor már a kiránduláson elkezdtem pasztell- és akvarellképeket festeni, azokból aztán itthon megszületett később a fametszet.

– Úgy tudom, számos kiállításon is bemutatta már a munkáit.

– Az első önálló kiállításom 1971-ben volt, aztán az évek során összesen 28 alkalommal volt lehetőségem önálló tárlaton megmutatkozni, de sok rendezvényen társkiállítóként vettem részt. Minden kiállítás igazi élmény volt számomra, óriási boldogság, hogy a munkáim eljutottak már Bukarestbe és Budapestre is.

– Mit gondol, a jövőben lesz utánpótlás a fametszők körében?

– Bízom benne, hogy lesz, bár ez olyan szakma, amihez nagy kitartás és elkötelezettség kell. A mai fiatalokat pedig nem igazán érdekli az ilyesmi, hamar feladják. Gondoljunk csak bele, mennyi munka egy metszet elkészítése… Ezek az alkotások körtefából vannak faragva, 10-15 év kell, hogy a fa kiszáradjon, aztán lehet csak deszkát csinálni belőle, amire kerül a vésés. Egy nagy metszet elkészítése pedig akár 200 órába is telhet, szóval nem kis feladat.

– Ezzel együtt, ha valaki mégis úgy dönt, hogy szeretné a fametszés világát jobban megismerni, annak az elszánt fiatalnak mit tanácsolna?

– Mindenekelőtt azt, hogy ne adja fel. A kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét. Aki elszánt, tegyen meg mindent a sikerért, első lépésként rajzoljon sokat, képezze magát, ez az alapja a fametszésnek.