Anyák napi kórusfesztivál

A Romániai Magyar Nyugdíjas Szövetség immár kilencedik alkalommal szervezett Nagyszalontán kórustalálkozót az édesanyák tiszteletére itteni és magyarországi fellépőkkel.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A nagyszalontai Romániai Magyar Nyugdíjas Szövetség lelkes tagsága minden esztendőben színvonalas kórusfesztivállal köszönti az anyák napját. A hagyományokhoz híven most is megrendezték a szép eseményt a Zilahy Lajos Művelődési Ház nagytermében. A színvonalas rendezvényen a házigazdák mellett évről évre számos más nyugdíjas szervezet is képviselteti magát határon innenről és túlról, így volt ez idén is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Hajdú-Bihar megye, Debrecen, Derecske, Hajdúböszörmény, Sarkad, Orosháza, Komádi, Mezőmegyer, Földes, Kaba, Biharugra, Hajdúdorog és Nagyvárad küldöttsége.

Nagy Irma, a nyugdíjas szövetség elnöke köszöntötte a jelenlévőket, meleg szavakkal emlékezett meg az édesanyákról, majd Darvasi Zoltán, a rendezvény műsorvezetője szólította sorra színpadra a nyugdíjas csoportokat, hogy énekszámokkal, szavalatokkal örvendeztessék meg egymást és a közönséget. Énekkarok, szólóénekesek, zenészek, versmondók váltották egymást, és tették emlékezetessé az eseményt. A találkozó közös ebéddel és táncos mulatsággal zárult.