Kibővült a papfalvai egészségügyi központ

Május 6-tól új fejezet nyílt a papfalvai Szociális-egészségügyi Központ életében. Ekkor adták át ugyanis az új épületszárnyat 15 kétágyas szobával és a szükséges közösségi, illetve mellékhelyiségekkel.

Új szárnyának használatbavételével a szociális-egészségügyi intézmény a meglévő ötven gondozottja mellé további harminc időskorút tud fogadni teljes ellátásra. Ízléses, praktikus berendezése a modern technika segítségével szolgálja a kényelmet. Az ágyak magassága elektromosan állítható egy kézre eső irányítópanellel, és mindegyik szobában van nagyképernyős tévékészülék, melyek kapcsolódnak az egyik szolgáltató kábeles adásaira. A közösségi helyiségekben fotelek, kényelmes karosszékek; az egyikben egy még nagyobb tévét lehet nézni. Az új szárny hallját a margittai Helios fotóklub tagjainak – Bradács Alíz, Pósán Lajos, dr. Kékedi Imre, dr. Tabacu Sorin – munkái díszítik. Egyemeletes a frissen felhúzott épületrész, de mivel időseket szolgál ki, olyan felvonót építettek bele, melybe befér egy kórházi ágy, kísérőkkel együtt.

A papfalvi intézmény eddig 50 személyt tudott ellátni, és szinte folyamatosan 27-30 név szerepelt a várólistán. Most minden jelentkezőt fogadni tudnak, így gyakorlatilag megszűnt a várólista. A bővítésre a pénzt európai uniós forrásból, sikeres pályázattal nyerték el, 98 százalékos vissza nem térítendő támogatásból. Összértéke áfa nélkül valamivel több mint 2,3 millió lej.

Az intézmény sok változáson ment keresztül, míg elérte mostani formáját, működési rendjét. Eleinte kórházként, mint Margitta külső osztálya funkcionált, majd 1994-ben önálló egészségügyi központtá alakult. Egyik része sürgősségi ellátó, a másik pedig tüdőosztály volt. 2003-ban bezárták a kis kórházakat. A rendelet a papfalvait is érintette. Úgy látszott, lezárul a sorsa, de néhány hónap elteltével egy új törvény reményt adott a megmaradásra. Az önkormányzatok ugyanis szociális-egészségügyi központokat hozhattak létre. Papfalva élt a lehetőséggel, és a 412. számú Kormányhatározat, majd a helyi tanács határozata alapján 50 ágyas szociális központtá alakították át a volt kórházat.

Nagy segítséget nyújtott ebben az időszakban a Munkaügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese, Emilia Marian. Az infrastruktúra tönkrement, de a munkaügyi minisztérium támogatásával felújították. Segítséget kaptak a Bihar Megyei Tanácstól, valamint egy belgiumi és egy hollandiai alapítványtól is. 2005-ben az intézmény a megyei tanács fennhatósága alá került, hiszen önerőből nem tudta volna fenntartani magát.

A létesítményt 2009-ben új szárnnyal bővítették, annak földszintjén a legmodernebb követelményeknek megfelelő konyha kapott helyet, az emeleten pedig az irodák, konferenciaterem és vendégszoba. A régi épületrészt pedig teljes egészében felújították, az udvaron kazánházat, raktárt, tárolót a veszélyes hulladékoknak, garázst és halottasházat építettek. Az 1,4 millió lej összértékű munkálatokat a munkaügyi tárca finanszírozta. Később telket vásároltak a további bővítéshez.

A most átadott szárny építésének előkészítését 2008-ban kezdték el. Mindvégig nagy segítséget kaptak Cseke Attilától – főleg egészségügyi minisztersége idején – és Szabó Ödöntől még mint megyei tanácsostól. Mindig és mindenben készségesen segítettek. A jogi útvesztőkben az akkor még kezdő jogász, Carmen Soltănel, a megyei önkormányzat mostani jegyzője nyújtott eligazítást. Az első kapavágást 2015 augusztusában tették meg, és idén májusban már át is adták az új szárnyat. Papfalva ezzel megelőzte a megyeközpontot, hiszen szociális-egészségügyi ellátást Nagyváradon az önkormányzat nem működtet, az ottani idősgondozást a civil szféra vállalta fel. A váradi idősotthonokban viszont komoly összeget kell fizetni az ellátásért, amit nem mindenki engedhet meg magának. Szabó Ödön képviselő szavaival élve: „A papfalvai eset országos példa a sikerre.” Cseke Attila az ünnepélyes avatón azt hangsúlyozta, hogy időseink megérdemlik egy élet munkája után a törődést, a méltó ellátást: „Nekünk aktív munkaerőknek gondoskodnunk kell időseinkről, hiszen egyszer mi is megöregszünk, amikor majd rólunk is gondoskodniuk kell a mostani fiataloknak. Ha kapni akarunk, akkor adnunk is kell, úgy, ahogyan ezt Papfalván megteszik.” Elismerését, nagyrabecsülését fejezte ki a margittai Dr. Pop Mircea Városi Kórház részéről Bradács Alíz menedzser is. Megtisztelte jelenlétével az avatási ünnepséget Dorin Curtean papfalvi polgármester, Firicel Silcău helyi jegyző, a tervező, a kivitelező, valamint az egyházi felekezetek képviselői. Utóbbiak az avatószalag átvágása után megszentelték, megáldották az épületet. A beszédet mondók valamennyien kiemelték az intézmény igazgatójának, dr. Kékedi Juditnak a szerepét, aki megálmodta, majd kitartó munkával, nagy hittel és diplomáciai érzékkel megvalósította álmait. Olyan személyiség ő, akinek nem lehet nemet mondani, ha kér valamit, de adni is nagyon tud.

A szociális-egészségügyi központ olyan idős betegeket lát el, akikről családjuk nem tud gondoskodni, vagy nincs családjuk. Rajtuk kívül az ott dolgozóknak is segít az intézmény, hiszen munkát, megélhetést ad nekik. Papfalván és környékén nagy a munkanélküliség, ezért a munkahely óriási érték.

Újabb 30 beutalt és a családjuk, illetve 20 új alkalmazott mindenképpen haszonélvezője ennek a történetnek. Ezen túlmenően az egész község, hiszen kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy öregjeiknek ilyen színvonalas ellátást tudnak nyújtani.