A parókiaépítő lelkész és gyülekezete ünnepelt

Három és fél évtized elmúltával a szentjobbi reformátusok emléktáblát avattak a diktatúrával dacolva lelkészlakot építő, bátor lelkipásztoruk és a mellé felsorakozott hívek tiszteletére.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Harmincöt évvel ezelőtt a kommunista rendszer mindent és mindenkit igyekezett ellenőrizni, főként a magyarság volt szálka a szemében. A magyar egyházak kiváltképp potenciális ellenségként voltak elkönyvelve, a belbiztonságiak minden mozgásukat megfigyelték. Ennek ellenére 1981 tavaszán a Szentjobbi Református Egyházközség Gellért Gyula lelkipásztor vezetésével parókiaépítésbe fogott. Pedig jól tudták, hogy az egyházak építkezési szándékát akkoriban már nem tolerálta a politikai vezetés.

Az alig kétszáz lelkes kis gyülekezet emberfelettit teljesített, alig ötvenkét nap leforgása alatt felhúzták az új paplakot. A hívek önkéntes munkában hordták a téglát, keverték a habarcsot. Pénzük kevéske volt, de bátorságuk, hitük, hogy úgyis megcsinálják, erős összefogással párosult. Az egykor történteket a pünkösdhétfői ünnepi istentiszteleten idézték fel, és emléktáblát lepleztek le.

Az igei üzenetet ebből az alkalomból az Apostolok cselekedetei alapján Gellért Gyula nyugalmazott esperes tolmácsolta a híveknek. Nem elég csak a templom falai között hallatnunk Isten szavát, hanem a hétköznapokban, a világban való forgolódásaink közepette is látszódjék rajtunk, nyilvánuljon meg általunk az örömüzenet – fejtette ki prédikációjában.

Fábián Tibor jelenlegi szentjobbi parókus lelkész az istentisztelet után a parókia előtt beszélt az ünneplőkhöz. A harmincöt évvel ezelőtti bátrakat méltatta, mint mondta, szükséges, hogy ne csak az évszázadokkal ezelőttiekre emlékezzünk, hanem korunk hőseire is, akik itt vannak közöttünk, felidézhetik az általuk megélt eseményeket, bizonyságot tehetnek róluk. Az akkori történések tanulságát ekként összegezte: egy közösség vagy akár egy nemzet csak akkor tud nagy dolgokat véghez vinni, ha összefog. A széthúzás nem szolgálja a haladást, együtt viszont hegyeket is képesek lehetünk elmozdítani.

Gellért az építkezés mozzanatait idézte fel, amikor ő maga is cipelte a cementes zsákokat, s férfiak és asszonyok egyaránt lelkesen kivették részüket a munkából. A visszaemlékező beszédek után a tiszteletes és László Attila, a gyülekezet gondnoka leleplezte a parókia falára elhelyezett emléktáblát.

Az esemény szeretetvendégséggel zárult, közben kötetlenül beszélgetve az immár deres üstökű építők meséltek a régi rendszerben megélt félelmeikről, amelyeken csak hit által tudtak úrrá lenni.