Helységházától a tájházig Micskén

GAVALLÉR LAJOS micskei református lelkipásztor számtalan kiadványt jelentetett meg, amelyekben a település múltját, történetét, szokásait, históriáit örökíti meg az utókor számára. Szinte már természetesnek tűnik, hogy nevéhez fűződik a tájház létrehozásának gondolata is.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Zakatol a fűnyíró, csinosítják az udvart, a virágágyások frissen öntözve a hosszú tornác mentén. A véletlen folytán futok össze a micskei Gavallér Lajos tiszteletessel, aki magyarországi vendégek fogadására készül. Ennek okán kerül szóba a tájház is. Meg is invitál egy kis múltbéli utazásra, tárgyak, képek, eszközök segédletével.

Már maga a tájháznak otthont adó ingatlan is gyönyörűséges. De nem volt ez mindig így, egy 2010-ben készült fénykép még romos állapotában örökítette meg. Hogy pontosan mikor épült, nem tudni, annyi bizonyos, hogy egy 1870-ből fennmaradt irat szerint akkoriban helységházaként működött. Funkciójában nem, de nevében módosult a későbbiekben, így lett belőle községháza. Ebbéli feladatát becsülettel ellátta 1950-ig, attól kezdve a lassú enyészet útjára lépett. Előbb a kisbíró lakta, majd fogháznak használták, de asztalosműhelyként is megállta a helyét.

A lelkipásztort foglalkoztatta a gondolat, hogy a padlásokon, ódon szobákban, csűrök mélyén rejtőző régi tárgyakat össze kellene gyűjteniük egy megfelelő épületben, mielőtt megsemmisülnének. A dolgot szóvá is tette a község akkori polgármesterének, Tripó Istvánnak, s ő készségesen állt az ötlet mellé. Felajánlotta, hogy az egykori helységházát felújíttatja, s az ideális otthonul szolgálhatna a régi tárgyak őrzésére. Gavallér feladata a tárgyak begyűjtése volt. Előbb a templomban hirdette ki, hogy akinek elfekvő régi holmii vannak, adományozza őket a tájháznak. Aztán a tájház későbbi mindenese, Zöld Margit nyakába vette a falut, házról házra járva gyűjtötte a tárgyi emlékeket. Az emberek megnyíltak, szívesen segítettek, alig három hónap alatt összegyűlt az anyag. 2012 novemberében készen álltak az avatásra.

Az épület tatarozásakor ügyeltek arra, hogy a kicserélt nyílászárók a múlt századi jegyeket hordozzák, a tornác fagerendáit, a szobák padlózatát szintén e szándék szerint újították fel. A konyha földes, sárral tapasztott. Az egykori búbos kemencét már nem sikerült megmenteniük, helyette egy téglából rakott sparheltet építettek. A horganyzott lemezből készült padlásszellőztetők is visszakerültek a födémre.

A belső tér berendezéseinek kínálata igen gazdag. Micskén 1938 óta van utcai világítás. A petróleummal működő korabeli utcai lámpák egyike megtalálható a gyűjteményben. Régi szerzemény a gabonadaráló: két egymáson forgatott lapos kőkorong közül kerül ki az őrlemény. Olyan ritkasággal is találkozhatunk itt, mint a cukornádprés.

Az úgynevezett tisztaszoba az 1940-es évekbeli jómódú falusi család berendezési tárgyait vonultatja fel. A borkészítés eszközei külön termet kaptak, ami érthető annak ismeretében, hogy a micskeieknek ötszáz éven át a szőlőtermesztés volt a fő foglalkozásuk – tudjuk meg a lelkipásztortól.

A konyha mögötti nagy teremben a szövés-fonás minden kellékét megtaláljuk. A mángorló, a szövőszék, a rokka, a vetélő, a gereben a mai fiatalok számára idegenül csengő szavak. Zöld Margit ezek megismertetésénél tovább ment, beült a szövőszékbe, és a helyi fiatalokat tanítja szőttesek, rongyszőnyegek, vásznak készítésére.