Kaktuszcsodák Kügypusztán

Gazdag programok csábítottak át Váradra az idei Szent László Napok utolsó hétvégéjén. Ott találkoztam TÓTH LÁSZLÓVAL és kaktuszgyűjteményének egy részével.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A szenvedélyes gyűjtő, Tóth László szívesen beszélt a várbeli kiállításon a különböző fajtájú és méretű kaktuszairól, de elmondta azt is, hogy ez csak töredéke hatalmas gyűjteményének. Augusztusban felkerekedtem hát, hogy a helyszínen, kügypusztai otthonában nézzem meg ezeket a különleges növényeket. Az egyik kereskedelmi tévécsatorna stábja éppen faggatta a házigazdát, addig felesége, Tóth Ilona mesélt magáról, és mutatta meg a portát, ahol felcseperedett:

– Kügyön születtem, ebben a házban. A szüleim földművesek voltak, szegényparasztok. 1974-ben bekerültem a városba, ott ismerkedtünk meg a párommal, aki váradi. Három évvel később meg is esküdtünk. Tizenhárom esztendőt dolgoztam mint szövőnő három műszakban. Közben estin leérettségiztem, és elhelyezkedtem a kereskedelemben, 22 esztendeig dolgoztam ott. Harmincöt ledolgozott év után mentem nyugdíjba. A kaktusz nevelését először a panelben kezdtük az erkélyen, aztán azt kinőttük, mint ahogy az anyósom erkélyét is. Utána télire ideköltöztettük a növényeket az üvegházba. Ideköltözésünkig a szüleim művelték a kertet, elsősorban krumplit termesztettek, de minden megtermett itt, ami a konyhába kellett. Nekem is vannak itt növényeim, de korántsem annyi. Ami cserépben van, minden kaktuszunk lekerül az üvegházba, de vannak kint telelők is. Most úgy fogták ki, hogy kevés a virág, de van, hogy virágba borul minden asztal, és olyan szép színekben pompáznak, hogy olyat egy festő se tudna kikeverni. Nincs kedvenc, a látogatóknak mindig a virágzó kaktusz a legnépszerűbb.

Aztán a házigazda is megérkezik az interjú végeztével:

– Elnézést – mentegetőzik –, váratlanul beállítottak a tévések. Szatmárba akartak menni egy húsevőnövény-gyűjteményt filmezni, de a polgármester úr mondta nekik, ne menjenek olyan messzire, mert itt is él egy „kaktuszos ember”, annak a kertje is tele van növényritkasággal. Bihar megyében most ez a legnagyobb gyűjtemény, de voltak ennél sokkal nagyobbak. Nagymamámék szomszédjának, Miklós Gyuri bácsinak volt a legnagyobb gyűjteménye a Partiumban, de voltak itt mások is, akik ennek a szenvedélynek hódoltak: Árgyelán Gabi, Kuki Ottó, Bélárdi Géza, Kozora Laci bácsi. Miklós Gyuri bácsitól kaptam az első hajtásokat öt-hatéves gyerekként. Kitartott ez az érdeklődés a ’60-as évek közepéig, aztán iskolába mentem Kolozsvárra, majd katonának. A leszerelés után kezdtem újból. 1976-ban már volt kaktuszom. Van a gyűjteményemben két Eriocactus leninghausii is 1978-ból. Ezt jól megjegyeztem, mert csak egy esztendővel idősebbek, mint a fiam. Ezeket nem is szívesen adnám el, de ha valaki nagyon ragaszkodna ehhez a fajtához, meg tudnánk egyezni, mert itt vannak ezek a nagyobb sarjak mellettük, ezek is elmúltak már húszévesek.

– Nem túl drága hobbi a kaktuszgyűjtés?

– Most már megtermelem magamnak a magokat, a sarjakat, de amíg vásárolni kellett Nyugatról, bizony három-négy ritka magért mélyen a pénztárcába kellett nyúlni. Régóta ismerek belga gyűjtőt; kezdetben sokat jártak hozzánk, de a felesége halála után mi megyünk többször oda. Közben megnézegettünk mindent, amit a szakmai fejlődés miatt fontosnak gondoltam. Jártunk a bécsi, budapesti, debreceni, müncheni, bonni, brüsszeli arborétumokban, Leidenben, a tulipánok hazájában, és felkerestük a Haage-féle gyűjteményt is Erfurtban. Ez az első jelentős európai kaktuszkollekció. Itt nem a modern holland technológiát használják, kevés vegyszerrel dolgoznak, és hagyományosan szaporítják a növényeket. Annak, aki kaktuszgyűjtéssel szeretne foglalkozni, elsősorban azt kell tudnia, honnan származik a növénye. Én olvastam, tanultam a könyvekből. 1990 óta könnyebb volt a magyar szakirodalomhoz is hozzáférni, de a lényeget a holland szakkönyvekből is kihámozom, hogy egy-egy növénynek hány tövise van, milyen magas, milyen színű a virága. Nemzetközi nyelv ez annak, aki ezzel foglalkozik. Most már kevesebbet vásárolok, mint régen, esetleg csak ritkaságot, de azt sem minden áron. A múltkor felfedeztem egy különleges növényt Hollandiában. Megkérdeztem, mivel „tápozták”, de azt mondták: titok. Na, ha titok, akkor tartsátok meg magatoknak, gondoltam. Minek hozzam haza? Ha nem tudom neki ugyanazt nyújtani, amit addig kapott, akkor elpusztul…

– Mit kell tudni a gyűjteményéről?

– Nemcsak kaktuszokat, hanem pozsgásokat is gyűjtök. Utóbbiak bármelyik kontinensen lehetnek őshonosak, ám a világszerte ismert összes kaktuszfajta Amerikából került a többi földrészre. Sajnos nálunk a kaktuszok termése nem érik be. Fél évet a sivatagban dolgoztam, egy évet Tripoliban. A fügekaktusznak is nevezett opuntia gyümölcse igen kelendő volt Afrikában. Líbiában egy-másfél dinár volt az ára egy tálcányinak. Ott sem fonták kolbászból a kerítést, de kaktuszból igen. Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem. Az arab a mezsgyébe húzta a mélyedést, a négy-öt éves gyerekek mentek utána, és belehelyezték az ágyásba a nagy kaktuszszárakat, majd jött vissza az apjuk, és betemette homokkal. Három méter magas kerítés lett belőle. Csak a skorpió, a veréb és az egér jutott át rajta, más nem. Én is hoztam egy hajtást belőle, de sajnos egy télen elpusztult. Tavasztól őszig a kertben vannak a növényeink. Ezek itt az idősebb mamilláriák. Vannak belőle kisebbek, de ez nem „óvoda”, mert vannak növények, amelyek nem nőnek olyan nagyra, többesztendősen se lesznek nagyobbak egy közepes almánál, míg a gruzoni egy futball-labdánál is nagyobb lehet. Ezt a fehér echeveriát szeretik most a menyasszonyok, nem is tudom, mire használják, esküvői csokorhoz vagy asztali dísznek, de viszik. Igyekszem csoportosítani a növényeket, itt a kert középső részén például a dél-amerikaiak és a közép-amerikaiak sorjáznak egymás mellett. Itt van az Éj királynője, ez Orosházáról érkezett, Kiss Lászlótól kaptam. Éjjelre nyílik ki, ezért is hívják így, de nagyon szép virágot hoz. Itt vannak az oszlopkaktuszok, a vatta- vagy más néven őszapó kaktusz. Olyan, mint egy öregember zilált haja, de benne van a tüske. És itt vannak a csodakaktuszok, ezek szép virágaikról kapták a nevüket. Olyan a bimbójuk, mint a hal pikkelye. Az anyósszék harmincöt éves, kényelmetlen ülés esne rajta a tüskék miatt. A legnagyobb házi virágrekord sokáig 27 centiméter volt, aztán ez a fajta, amiért nem adtam volna egy banit sem, megajándékozott egy 30 centis csodával.

– Hogyan látja a gyűjtemény jövőjét?

– Ezen még nem gondolkodtam. Tizenkét éve költöztünk ki, s amióta előnyugdíjas vagyok, több időm van a vendégek fogadására is. Az idén nagyon sok vendégem volt a Fekete-tengertől egészen a luxemburgi határig. Nagyon tetszett nekik a sziklakertem, de a jég elverte belőle a legszebbeket. Nem tudom, hányfajta növényem van, amíg 100-150 volt, addig nyomon tudtam követni, de ma már nem. Voltam Debrecenben kiállításon a virágkarneválon, megmutattuk magunkat Szatmárnémetiben, Nagybányán, Érmihályfalván, Székelyhídon, Váradon is. Bukarestig nem mentem el, az nagyon messze van nekem és a növényeknek is… Hogy hány darab van? Három-négyezer. Minden vasárnap ott vagyunk az ócskapiacon, a legközelebbi kiállításunk pedig Berettyóújfaluban lesz, október végén vagy november elején.