A legnagyobb magyar „nemíró” (1.)

SZŰTS DEZSŐ (Nagyvárad, 1869 – Nagyvárad, 1926) újságíró, szerkesztő, a Nagyvárad, majd a Nagyváradi Napló, végül a Szabadság munkatársa. Ady Endre barátja és ivócimborája, sokak véleménye szerint Ady „egyik rontó szelleme” volt. A váradi éjszakai élet egyik különleges, bohém alakja a múlt századfordulón.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A szülei szegény szatócsok voltak, a Nogáll utcában volt szerény boltjuk. Kispénzű emberek lévén, nem volt lehetőségük a fiukat taníttatni. A gyerek fölötti gyámkodást egy közeli rokonuk, Szokoly Tamás törvényhatósági tag, szőlőbirtokos vállalta fel. Az ő támogatásával tanult Szűts Dezső a premontreieknél, majd lett városi aljegyző.

Fehér Dezsőné, a jeles lapkiadó és publicista felesége 1940-ben beszélgetett el hosszan Dénes Zsófia írónővel (képünkön), Ady egyik hajdani szerelmével, aki Akkor a hársak épp szerettek – Legendaoszlató emlékezések és dokumentumok Ady Endre váradi életéről címmel írt könyvet a költőről. Fehérné a múlt századelő minden jelentős alakját felidézte, mindenkit, aki akkoriban Ady holdudvarában mozgott. Szűtsről többek között ezt mondta: „Állását jól-rosszul töltötte be. Jól, mert eszes és tehetséges volt, rosszul, mert nagy előmenetelt nem ambicionált. Mindenkit megcsipkedett, és cinikus beszédjével sok ellenséget szerzett magának. Tisztviselői szempontból azonban a legnagyobb hibája az volt, hogy a legszenzációsabb kulisszatitkokat hordta ki hivatalából riportjaiba. Cikkeit – legalább is a mi lapunkban – sohasem írta alá, sőt kiadójával szemben ez volt az egyetlen kikötése: őt soha, semmiféle körülmények között meg ne nevezzék mint szerzőt. Ezt megígérték neki, és be is tartották, mert jól megírt, jól informált és minden városi pikantériát szellőztető beszámolói kapósak voltak. Szűts Dezső egy-egy mindentudó cikke a városban határozottan szenzációba ment.”

Kísértetiesen cikáznak Várad utcáin

Amikor Ady Endre 1900 januárjában Debrecenből Nagyváradra került, a Szabadság szerkesztőségébe, rövidesen ihlető szellemi partnerre és igaz barátra lelt a két hónappal később Párizsból hazatérő világlátott, nagy műveltségű Biró Lajos személyében. Fehér Dezsőné szerint: „Ady és Biró valóságos rajongással szerették meg egymást, pedig igazán elütő volt a természetük. Ady már akkoriban is kedvelte este és éjjel a bort – ezt a hajlandóságát magával hozta Zilahról és Debrecenből –, ha rendszeresen még nem ivott is sokat. De amibe munkakörülményei szinte belesodorták: bizony, ő éjszakai életet élt már akkor is, kereste, szerette a mámort. Biró mindettől tartózkodott, ő nem volt »bohém«, sőt példásan szolid. Józan életű fiatalember maradt. (…) Még valakivel kötött barátságot Ady Endre abban az időben. Ez a barátkozása azonban nem volt reá fejlesztő hatással, inkább sajátosan rombolóval. Új barátját Szűts Dezsőnek hívták, s erről a nem mindennapi emberről el akarok mondani egyet-mást. Már csak azért is, mert Szűts vagy tíz éven át eléggé gyakran szerepelt a költőm életében, és szinte legendás mellékalakja lett a regénynek, melynek Ady volt a hőse.

Ez a különc ember volt a fiatal Ady Endre kedvenc pajtása a »kárhozott« váradi éjben. Másik pajtása, kivel a legszívesebben kalandozta be a váradi éjszakát, és kivel ivás, mulatozás, mámorhajszolás közben legjobban érezte magát: Halász Lajos volt. Halász és Szűts már Ady jötte előtt is ősbohémek hírében álltak Váradon. Idősebbek is voltak, mint ő. Halász három évvel, Szűts nyolccal. Kétségtelen, hogy a befolyásolható Adyt a duhajkodásokba ők rántották magukkal. Mindhárom igazán érdekes legény volt: Ady udvaros szemű, sugárzó tekintetű »paraszt Apolló«; Halász egészségtől duzzadó arcával, barna, nyírt bajuszával, nyúlánk termetével, férfias, vidám temperamentumával maga a megtestesült garabonciás; Szűts Dezső, a különc, magas ember létére sima, szőke hajával, Krisztus-szakállával, okos, szürke szemével és finom vonású arcával, mindenütt magára vonta a figyelmet, télen fekete gérokkot és cilindert viselt, nyáron szürkét. (…)

Úgy tudták, úgy beszéltek róluk azokban az időkben a váradi örök józanok: ők hárman éjfélkor – akkor volt lapzárta – mint a gonoszok felszabadulnak a maguk életére, és bár igazán nem szellemek, hanem ilyenkor igencsak húsból és vérből való fickók, mégis kísértetiesen cikáznak végig Várad utcáin, garabonciás módra rontanak és bontanak, és szinte minden éjjel valamilyen elszánt csínyt követnek el.”

Szűts Dezső kontra Szűts Dezső

Szűts, eredetileg: Szűcs, megirigyelve Ady hétszilvafás nemes-ivadék voltát, azzal próbált rálicitálni, hogy ő vérbeli dzsentriszármazék, felmenői vagyonukat elkártyázott, tönkrement középbirtokosok voltak. Amúgy – amikor jól diszponált volt vagy unta az írást – „önzetlen” kollégának is bizonyult: egy-egy kávéért, pohár italért viszonzásul városházi tippeket, „pontokat” osztott meg a rivális lapok tudósítóival is. Előfordult, hogy megkérdezték: „De hát miért nem jársz utána te magad, miért nem írod meg te a történteket?” Mire nagyot kortyolva ezt válaszolta: „Ugyan már, hát nem tudjátok, hogy én vagyok a legnagyobb magyar nemíró?” Lehet, hogy ennek a történetnek a fele sem igaz, de akkor is jóízű városi legenda.

Ami Szűts Dezső sajtóbeli viselt dolgait illeti, a „babért” végül két rivális napilap, a Nagyváradi Napló és a Szabadság tulajdonos-kiadójának kellett volna őújdondászsága fejére helyeznie. Történt ugyanis, hogy a város villamosítása előtt nagy sajtóvita keletkezett arról, hogy a pályázati kiírás alapján melyik cég építsen villanytelepet Váradon. A közérdekű témához a lapok olvasói is hozzászóltak, s amikor már úgy tűnt, hogy „leketyegett” az ügy, a két fentebb említett újság egy-egy levelezője felpörgette azt, és személyeskedésbe fulladó vitába kezdett egymással. Végül a dolgot nem ők döntötték el, de a vehemens adok-kapok következtében mindkét lap előfizetőinek száma jelentékenyen gyarapodott. Hetek múlva futott össze a kávéházban Fehér Dezső és Pásztor Ede, szó szót követett, s akkor derítették ki közösen, hogy a két egymásnak ugrott, de mind a két újságnak hasznot hozó nyájas olvasó – két álnévvel – ugyanaz a személy: Szűts Dezső. Állítólag hallgatólagos véd- és dacszövetséget kötött egymással a két laptulajdonos: hullámvölgybe jutva kiötlenek valamilyen műbalhét, és egymásnak ugranak.

Megrontják a színpad becsületét

Szűts és Ady viszonya korántsem volt mindig felhőtlen. Már 1900 őszén, az új kőszínház megnyitása után kis híján párbajozott a két cimbora. Történt ugyanis, hogy Szűts Dezső Nagyváradi Színházi Újság címmel beindított egy pletyka-, ma úgy mondanók, bulvárlapot. Ady egyáltalán nem volt elragadtatva barátja kezdeményezésétől: „A téli színészet, a színtársulat még gyökeret nem vert, már fattyúhajtása van a gyökeretlen fának: megjelent az első színházi lap. A neve: Színházi Újság – írta a Szabadság 1900. október 18-i számában. – Nem új dolog. Megpróbálták több helyütt. Debrecenben, Győrött stb. Sehol sem élt meg. Csak olyan sajtóorgánumra van szükség, mely a közvélemény szolgálatában hiányt tölt be. Vidéken, sőt a fővárosban sincs semmi szükség színházi lapra. Különösen olyanra, amilyenek ezek a vidéki kérész életű színházi lapok. Egészséges színházi kultusz helyett beteges személyi kultuszt csinálnak. Pikantériáikkal megrontják a színpad becsületét. Ártanak a direktor úgyis erősen veszélyeztetett anyagi érdekeinek. Szóval céljuk nincs. Haszontalanok. Nem nehéz hát megjósolni, hogy a nagyváradi színházi sajtó is hamar bemondja a csődöt.”

(Folytatjuk)

Szilágyi Aladár összeállítása