Tőrözők térfoglalása Székelyhídon

Jócskán születtek az eltelt évtizedek, évszázadok alatt Székelyhídon olyan későbbi hírességek, akik messze kerültek szülővárosuktól. De olyan, aki aktív pályafutásának végeztével visszatelepült volna, már kevés akad. RUPÁRCSICS CSILLA JUDIT ezen kevesek számát gyarapítja.

Még elevenen élnek benne a székelyhídi nagymamájánál eltöltött gyermekkori nyarak emlékei. Bár az évtizedek tovasuhantak azóta, s az egykori játszótársak többségét is messze hintette az élet. „Szódás” bácsi a poros utcákat járva kínálgatta portékáját, a fiatal leányka, amint észrevette közeledtét, már futott is, hogy aztán a bakra szökkenve „besegítsen” a munkába: keményen fogta a hajtószárat, amíg az öreg a vásárlóit kiszolgálta.

Rupárcsics Csilla Judit édesapja szerb származású felmenőkkel bírt, Élesdről került Székelyhídra labdarúgóként, itt ismerkedett meg későbbi feleségével. Csilla Judit két-háromévesforma lehetett, amikor szüleivel Nagybányára költöztek. Az ottani vívósport megteremtője, Tóth István toborozni indult, így jutott el a negyedikes leányka iskolájába is. Egyedüli leány volt a szakosztálynál, de valami oknál fogva mégsem hátrált meg, keményen küzdött a páston. Tehetsége szorgalommal párosult, aminek igen hamar meglett az eredménye. Tizenhárom éves korában mind a gyermek, mind az ifjúsági és a felnőtt országos bajnokságon döntős volt. Felnőtt egyéniben ötödik helyet ért el.

Válogatott kerettag

Képességeire felfigyeltek, tizenöt éves korában átvette a szatmári egyesület. Tudni kell, hogy a 1970-es évektől Szatmárnémeti az országos női tőrvívás fellegvárának számított. Az ott kinevelt tehetségeket igyekeztek helyben tartani, de ez csak a lányok esetében sikerült. A fiúkat, amint sorkatonai szolgálatra kerültek, elhappolták a bukaresti Dinamo és Steaua sportklubok. A női válogatott java részét Szatmár adta, s a lányok többsége magyar volt.

Alig tizennyolc évesen, 1981-ben az egyetemi világbajnokságot megnyert román csapat tagja volt Rupárcsis Csilla Judit is. A kondukátortól hálából meg is kapta a sportérdemrend legmagasabb fokozatát. Ez erkölcsi elismerés volt, pénzjutalom nem társult hozzá. Ceauşescu támogatta az élsportot, az elért nemzetközi sikereket a kommunista propaganda saját céljaira használta. Ahogyan az akkoriban élsportolóknál szokás volt, egy fiktív állást biztosítottak a számukra, ahonnan a fizetésüket kapták. De emellett nem volt semmi extra juttatás – emlékezik vissza a tőröző. Az edzések mellett amúgy sem jutott volna idejük munkába járni. Egyetlen nap kihagyást sem engedélyeztek, a háttérben kemény, állóképességet erősítő gyakorlatokat végeztek.

Egyéniben az országos bajnokságokon soha nem sikerült a dobogó legmagasabb fokára állnia, de második és harmadik helyezettként többször is örülhetett. Közben Bukarestben edzői képesítést szerzett, majd lázasan készült az 1984-es Los Angeles-i olimpiára. Örömére be is került a román keretbe. De ennél még nagyobb és váratlan öröm érte: kiderült, hogy gyermeket vár. Egy percig sem habozott, a mostanra felnőtté cseperedett fiát választotta az esetleges világhír helyett. Pedig kirobbanó formában volt, győzni ment volna az olimpiára. Gyermekének megszületése után edzői feladatokat látott el Szatmárnémetiben egészen 1991-ig, amikor is áttelepült Magyarországra. Egy ideig ismét „beöltözött”, majd a budapesti Dózsa és a Vasas tőröző szakosztályának edzője lett.

Megszerettetni a párbajtőrt

Az elmúlt év decemberétől ismét Székelyhídon él Rupárcsics Csilla Judit. Beteg édesanyját jött haza gondozni, és maradt azután is, hogy az nemrég elhunyt. Megtalálni véli a helyét a kisvárosban, de továbbra sem akar a tétlenség embere lenni. Megkereste a polgármestert, és elmondta neki a terveit, miszerint szívesen meghonosítaná itt is a párbajtőrt. Az elöljáró örömmel fogadta a kezdeményezést, támogatást ígért a sportembernek, elvégre ebbe a „frigybe” egyelőre ő adja a nagyobb „hozományt”. Többek segítségével sikeresen pályáztak felszerelésekre, majd a fiatalok között igyekeztek népszerűsíteni a sportágat. A helyi iskola a rendelkezésükre bocsátotta a sporttermet, ahol októberben elkezdhették az edzéseket.

Egy edző általában húsz emberrel képes hatékonyan foglalkozni. Rupárcsics úgy gondolta, hogy heti egy alkalom elegendő lesz a sportág meghonosítására. Tévedett, már elsőre mintegy ötven fiatal jelentkezett párbajtőrözni. Ezért korcsoportokra osztotta a fiatalokat, és immár heti háromszor csapnak össze a pengék. Minden szülőt igyekszik megnyugtatni, hogy a vívás egyáltalán nem veszélyes, ma már tökéletes biztonságot nyújtanak a védőruhák. Ez a sportág nem korosztályfüggő, kedvtelésből bárki űzheti, még 40 évesnél idősebbeket is találni az élvonalban. Azért mindenképp ajánlott kilencéves kor körül elkezdeni, a fokozatos felkészülés hozhatja meg a komoly eredményt. Kérdésemre, hogy mennyire fontos e sportágban a testmagasság, a hosszú kéz, Rupárcsics elhanyagolható szempontnak nevezte ezeket. A gyorsaságot, a jó technikát tartja elsődlegesnek. A győzelem részben fejben dől el, a higgadt, átgondolt taktika fél siker.

Az edzőnő nem titkolt terve, hogy csatlakozzanak a Román Vívószövetséghez, illetve az, hogy élvonalbeli sportolókat neveljen Székelyhídon. Addig is pótcselekvésként a helyi Rádió Érben próbálgatja másmilyen kvalitásait. A fizikai állapot karbantartása mellett a szellemi frissesség megőrzésére is odafigyel. Ha más nem akad erre a célra, akkor éppen Shakespeare-szonetteket tanul meg kívülről. Az idei tanévtől pedig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves hallgatója.