Jeleskedik a szakmában, belekóstol a közéletbe

Pedagógus nagyszülők, fogtechnikus szülők értékrendjét tisztelve és követve, DR. SZEBENI CSONGOR a fogorvosi hivatása mellett szülővárosa, Margitta közéletébe is bekapcsolódott, a magyar közösség szolgálatában is feladatokat vállalt.

A Szebeni név ismert és elismert Margittán. Az idősebb korosztály bizonyosan emlékszik a tanító házaspárra – Barna bácsira és Joli nénire –, akik sok száz embernek adták meg a tanulás, a tudás alapjait. Az 1940-es években kerültek Margittára. Nagy tudású, türelmes, megértő pedagógusok voltak, mindig és mindenben segítették tanítványaikat. Nem kikövetelték, hanem kiérdemelték a tiszteletet. Egészséges szigorúsággal mindig tudták, kitől mennyit lehet megkövetelni. Becsületességre, megbízhatóságra, hitük és nemzeti öntudatuk megtartására nevelték tanítványaikat. Ha kellett, külön foglalkoztak azokkal, akiknek nehezebben ment a tanulás. Tették mindezt szakmai elhivatottságból, ingyen és bérmentve. Hitüket megvallották és gyakorolták abban az időszakban is, amikor a hatalom ezt nem nézte jó szemmel. Gyermekeik – Ildikó és Barna (Bandi) – örökölték szellemiségüket, a jóra, a tökéletességre törekvésüket. Ildikót, aki gyógyszerész, a családi élet elszólította Margittáról, de Bandit lokálpatriotizmusa itthon tartotta. Fogorvosnak készült, végül a fogtechnikusi hivatást választotta. Szakmáját magas szinten művelte, a városban legjobbként volt elkönyvelve. Elsőként nyitott magánlaboratóriumot. Közéleti tevékenységekből is bőven kivette a részét, hiszen az egyházi és a kulturális életben egyaránt jelen volt. Hosszú éveken át, egészen haláláig, a református presbitérium tagja, a Horváth János Társaság színjátszó csoportjának és kórusának alapító tagja volt. Megbízható és igen tehetséges színjátszóként belopta magát a nézők szívébe, így a kedvencek közé tartozott. Felesége, Márta, szintén fogtechnikus, segítette a szakmai munkában, ezen túl mindenben. Ő is alapító és mindmáig aktív tagja a kulturális csoportoknak. Két gyermekkel lett megáldva házasságuk: Melinda angoltanár, Magyarországon él, Csongor – talán édesapja szellemiségét követve – itthon maradt Margittán. Ebben az írásban az ő életpályáját mutatjuk be.

Dr. Szebeni Csongor 1974-ben született, iskoláit szülővárosában végezte érettségiig, majd 1992-től a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fogorvosi szakán folytatta, 1998-ban diplomázott. Gyermekkorától orvos akart lenni, a sebészet tetszett neki a legjobban. Szülői hatásra és biztatásra választotta a fogorvosságot, és saját bevallása szerint soha nem bánta meg. Ebben az is szerepet játszhat, hogy ott találkozott élete párjával, Andreával, aki szintén fogorvos. 1999-ben házasodtak össze, együtt is dolgoznak.

– Hol kezdték orvosi pályafutásukat?

– 1998-ban kezdtük a munkát a katolikus templom melletti fogászati rendelőben. Szerencsére akkor még a fogorvosok fix bérért dolgoztak, így nem nagyon kapkodtak a munka után, ezért jutott nekünk is bőségesen. Ez nagyon jól jött nekünk, jó időben kerültünk ide, hiszen a gyakorlat véglegesíti az elméleti tudást. Bekerültünk a mély vízbe, és úszni kellett. Nagyon sokat dolgoztunk, de sokat tanultunk is. Mire 2001-ben elkezdtünk magánvállalkozóként dolgozni, már komoly gyakorlattal és szakmai rálátással rendelkeztünk. Közben igyekeztem fejleszteni magamat, ezért 2011/12-ben Bukarestben elvégeztem a fogászati implantológiai tanfolyamot, így jogot nyertem ezeknek a műtéteknek a végzésére. Ennek az a lényege, hogy a hiányzó fogak helyére újakat lehet beültetni. Mondhatnám, hogy gyerekkori álmom teljesült, mivel ez már sebészeti beavatkozásnak számít. Tudomásom szerint a környéken csak én foglalkozom ilyen beavatkozással. Örülök, hogy ilyen is van városunkban. Szerintem ebben van a jövő, mert a beültetéssel nem kell lecsiszolnunk a szomszédos egészséges fogakat. Folyamatos az igény az ilyen fogpótlásra. Meg kell említenem, hogy az elért sikeremben nagy része van asszisztensnőmnek, Molnár Évának, aki mindig magas színvonalon végzi feladatát, és igazi hátvéd a munkában. Szakmailag és emberként is tiszteletet érdemel.

– Az önök családjában pályaválasztáskor eddig a pedagógusi és a fogorvosi pálya jellemző. Vajon az önök gyermekei közül lesz-e, aki ezeken az utakon halad majd?

– Nálunk első helyen mindig a család áll, azt követi a munka. Életünkben akkor ért a legnagyobb öröm bennünket, az volt a legszebb pillanat, amikor 2002-ben megszülettek az ikreink, Noémi és Bálint. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, ők életünk legnagyobb alkotásai. Természetesen puhatolóztunk érdeklődési körükről; az orvoslásban tudnánk segíteni nekik. Nem fogjuk rájuk erőltetni akaratunkat, szabad választást engedünk. Eddig úgy vettük észre, hogy Noémi inkább humán beállítottságú, de a biológiát is nagyon szereti. Bálint pedig inkább reál érdeklődésű. Még nem döntöttek, tehát bármi megtörténhet.

– Lapozzunk most egyet, és beszéljünk arról, hogyan került a „politikába”? Hogyan jutott oda, hogy képviselőjelölt legyen?

– Az az igazság, hogy eddig nem jeleskedtem a közéletben. A család és a munka kielégítette igényeinket. Viszont ahogy közelebbről megismertem az RMDSZ húzóembereit, kezdett megtetszeni. Cseke Attila képviselő és Bradács Alíz körzeti elnök biztatásának engedve úgy döntöttem, ha úgy hozza a sors, kipróbálom magam ezen a téren is. Megtisztelőnek éreztem az ajánlatot, úgy láttam, ezáltal megbecsülnek a margittaiak. Ahogy a munkámat, igyekszem majd ezt a feladatot is felsőfokon elvégezni. Ha nem kerülök be a „körbe”, akkor is tevékenyebben fogok a jövőben részt venni a közéletben. Úgy látom, ha egyszer belekóstol az ember, késztetést érez rá.

– Milyen egyéb terveket sző?

– Mint már mondtam, a család az első. A gyerekeink most mennek középiskolába, és úgy döntöttünk, Margittán fognak maradni. Annak ellenére, hogy már nem olyan a tanítás színvonala, mint a mi időnkben, a híres, nagy tanárok alatt volt. Remélhetőleg visszaáll e téren is majd a régi rend. Éppen ezért politikai elképzeléseim között is célom az erdélyi magyar oktatás minőségének javítása, a munkahelyteremtés, valamint a nemzeti kultúra és hagyományőrzés fejlesztése. Ezek által talán itthon tudnánk tartani fiataljainkat, és nem veszítenénk el az értékes kincseket. Természetesen azért is harcolnék, és teszem ezt majd akár magánemberként is, hogy a kulturális életnek legyen hol megnyilvánulnia. Gondolok itt a margittai művelődési ház négy év óta húzódó felújítására. Én ezt nem értem, hiszen jó hozzáállással négy év alatt egész városnegyedeket lehet felépíteni. Azért is harcolnék, hogy szervezett és hatékony munka legyen az élet minden terén. Szerintem ez nemcsak egy fogorvosi rendelőben, de országos szinten is megvalósítható.