A legnagyobb magyar „nemíró” (3.)

Szűts Dezső (Nagyvárad, 1869 – Nagyvárad, 1926) újságíró, szerkesztő, Ady Endre barátja és ivócimborája, sokak véleménye szerint Ady „egyik rontó szelleme” volt. A költőt Váradról való eltávozása után Budapestre kísérte és gyakran „kísértette” őt.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Kapcsolatuk – főleg Szűts felől nézve – meglehetősen ambivalens volt. Csodálta Adyt, és irigyelte is. Rajongott érte és intrikált ellene. Kétes értékű tanácsaival rossz szelleme, de egyben maró kritikájával ösztönzője volt. A tehetsége miatt, a cikkei, a versei és a származása miatt is irigykedett Adyra. A költő „bús, bocskoros” nemesi származása is irritálta. Bár ő maga egy szegény Nogáll utcai szatócs fia volt, hogy valamiképp kitűnjön a kávéházi asztaltársaságban, egyre bővülő mítoszt kerekített maga köré. Sejtetni engedte, hogy egy valamikor vagyonos dzsentri család ivadéka, s nemességét „bizonyítandó” családnevét Szűcsről Szűtsre változtatta.

A „rovására” írható az Egy kis séta című, ma már emblematikusnak számító, Ady nyakába pert zúdító cikk megszületése, hiszen Szűts hívta fel barátja figyelmét a témára, és sétált vele végig a Kanonok soron. Rienzi Mária orfeumi énekesnő, akitől Ady bizonyíthatóan a „mérgezett csókot” kapta, Szűts Dezső közreműködésével került a költő közelébe. De hogy Ady sem volt közömbös a démoni cimbora iránt, azt egy hagyakozó levele is bizonyítja, melyet már a távozása után küldött, és amely egyik utolsó írásaként jelent meg a Nagyváradi Naplóban 1903. október 24-én: „Egy-két hónapig ne engedje Mihelfi Adolf, hogy Halász Lajos és Szűcs Dezső forszírozzák a forradalmat. Pihenni akarok, s csöndben dolgozni is. De már január közepe táján vagy végén talán Szentpétervárott, talán Párizsban, talán Berlinben. De minden esetre, messze a magyar határtól olvashatom esetleg majd, hogy kik állnak itthon a torlaszokon.”

Krúdy Adyról és Szűtsről

Szűts nagyon hamar követte Adyt a fővárosba, és lépten-nyomon felbukkant a költő oldalán. Krúdy Gyula (felső kép) többször foglalkozott a kettőjük kapcsolatával. „A Három Hollóban Pesten egyszer Ady kijelentette, hogy Nagyváradon azért adta át magát a boros életnek, mert Szűcs Dezső (ez a rejtélyes nagyváradi barát) azt magyarázta neki, hogy lám, az adóhivatalnokok is bort isznak, holott azok után igazán örökké élnek, ha véletlenül el nem pusztulnak vala hektikában – írta az Ady Endre éjszakái című visszaemlékezésében. – Meg kell nézni (…) mindazokat az embereket, akik hivataluknál fogva az íróasztaloknál görnyedeznek, (magyarázta ama Szűcs), hogyan sietnek a hivatalos óra végeztével valamelyik kiskorcsmába, ahol télen törzsasztal van, nyáron pedig kert és kuglizó. Mindnyájan bort isznak, pirítós kenyeret esznek, jókedvűek, mert végül elmulaszthatják orrukból, torkukból azt a borzalmas tintaszagot, amelyet a legjobban utálnak életükben. E szörnyű szag elmulasztására legjobb a könnyű bor. Ugyanez a Szűcs azt is szerette volna, ha Ady néha kuglizni is elmegy vele a város végi csárdákba. A kuglizás nem árthat egy lírikus költőnek. A kuglizási tanácsot tudtommal nem fogadta meg Ady Endre, de a homoki borokat igen szorgalmasan kultiválta, szorgalmasabban, mint bármely adóhivatalnok.”

Később ugyancsak Krúdy egy Bródy Sándorról írt novellájában ismét felvillantja őt: „Adyt ki kell téríteni megszokott éjszakai útvonalából, hogy ember legyen belőle. Egy Szűcs Dezső nevű nagyváradi ember ígérte, hogy így, meg úgy, ő majd kirángatja Ady Endrét a Nagymező utcai butikokból, ahol a bizonyos elzüllöttség várakozik rá. Úgy látszik, Szűcs Dezső beváltotta az ígéretét.”

„Ő maga nem csinált semmit”

Túl sokat nem tudunk a magát egyébként nem kis öngúnnyal a „legnagyobb magyar nemíróként” emlegető Szűts fővárosi tevékenységéről. Rövid ideig budapesti napilapok (Magyar Nemzet, Pesti Hírlap) munkatársa volt, néhány novellát is közölt a Vasárnapi Újságban, de tény, hogy Adyval ellentétben írásaival nem keltett különösebb feltűnést. Viszont mindenütt ott volt, ahol „történt valami”.

Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona életrajzi könyvében így emlékszik vissza rá: „Szűcs Dezső azok közé tartozott, akik kitűnő szimattal távolból megérzik a kiválóság jelentkezését. Ő maga nem írt, nem csinált semmit, még csak nem is tanult. […] Tanította, nevelte a tehetségeket. Nem műveltségre, tudományra, de olyan életre, amely a művészetet fejleszti. Adyt még Nagyváradról ismerte, a »Három Holló«-ban sokat tanyázott vele. A józsefvárosi diáklakásban is mindennapos volt ő.”

Szűts neve Kosztolányi Dezsőné egy másik írásában szintén előkerül. Adyról rajzolt portréjában olyan estéről számol be, melyet egy Andrássy úti vendéglőben, a Három Hollóban töltöttek. Kosztolányiné egy Ady-verset olvasott föl, és előadása után meghívták abba a páholyba, ahol Ady is ült, többek között Szűts társaságában. A páholynak két beszédtémája volt: az utcalányok és Kosztolányi akkor megjelent verseskötete. „Amikor Kosztolányi könyve került szóba, az Adyt körülülő barátok egyike, alighanem Szűcs Dezső, mosdatlan szavakkal bírálni kezdte a verseket, méghozzá a versek túlságos, amint mondta, »tökéletességét« – nyilvánvalóan abból a célból, hogy Adynak örömet okozzon” – írta a költőfeleség.

1908. április 8-án Szűts volt a konferansziéja a Meteor Kávéház egyik irodalmi estjének, ahol mind Kosztolányi, mind Ady föllépett: „Kosztolányi nem kerülhette el a közös fellépéseket Adyval, például mindketten szerepeltek a Meteor kávéház irodalmi kabaréestjein (1908. április 8-án és 18-án), és felolvastak verseikből. Az első alkalommal Szűts Dezső konferált, a második alkalommal Nyáray Antal Ady-dalokat énekelt. A két eseményről hírt adott A Polgár 1908. március 31-i, illetve 1908. április 15-i száma, valamint más lapok is.” Érdekes észrevenni, hogy nemcsak a sokkal kisebb kapacitású Szűts Dezsőnek, hanem a kongeniális Kosztolányi Dezsőnek is volt egy jó adag „Ady-komplexusa”…

Ismét Nagyváradon

Szűts – talán sikertelenségének is betudhatóan – viszonylag hamar visszatért Váradra. Tanúja volt a Holnap születésének, mondhatni: részben előidézője és főleg kárörvendője az Ady és a holnaposok között kitört, az irodalomtörténetbe „duk-duk affér” néven bekerült botránynak. Amikor Adynak Rákosi Viktorral kerekedett kemény vitája, álnéven az utóbbi mellé állt, és aztán az „elbocsátó szép üzenet” megtörténtével igyekezett Léda kegyeibe férkőzni. Mi több, Ady halála után Tabéry Géza irodalmi lapjában, a Tavaszban úgy állt vissza Ady hűségére, hogy abban nem volt sok köszönet.

Utolsó, említésre érdemes cselekedete az volt, hogy a Nagyvárad 1925. július 12-i számában riportot közölt Hol van Madách Imréné sírja? címmel. „Annak idejében a Nagyváradban megírtam Madách Imre boldogtalan házasságát s azt, hogy a Bihar megyei közkórházban halt meg a szerencsétlen asszony, akit onnan is temettek el. A cikk megjelenése után felkerestem dr. Fráter Imrét, a közkórház igazgató főorvosát, s megkérdeztem, hogy nincs-e valami adata arra, hogy merre van Madách Imréné sírja. Dr. Fráter Imre meglepetésemre a következőket mondta: »Hogyne tudnék róla, tudok mindent. De miért foglalkozik a dologgal?« Nagyon egyszerű a dolog – válaszoltam. – Az irodalomtörténetnek van ilyen sok felderítetlen adata, s mi, mai emberek, nem vehetjük át a múltak embereinek haragját vagy gyűlöletét, hanem igyekszünk arra, hogy a nagy írók és költők élete minden részletében tisztán álljon a magyarság előtt. És ez a szegény asszony mégis Madáchné volt, megérdemelne egy sírkövet.”

Szilágyi Aladár összeállítása