Ami a könyvből kimaradt

Legújabb Régi képeslapok, régi történetek című kötetemben Nagyvárad-Újvárost mutattam be. De azóta is gyűltek újabb képeslapok. Ezekből adok közre most kettőt.

Bémer téri kritika

Az első képeslapunk középpontjában a színház és a Bazárépület látható. Egyebek mellett e két épületről mondott kritikát a Nagyváradi Napló 1900. augusztus 11-i számában Vágó László építész a Nagyvárad fejlődéséről című cikkében. Megállapításaival ma is egyetérthetünk.

„Az a szeretet és érdeklődés, melyet hosszabb távollétem óta szülővárosom iránt érzek indított arra, hogy a legutóbbi években történt városrendezésekről és nagyobbirányú építkezésekről véleményt mondjak. […] Nagyvárad fekvése, már azon egyedüli körülmény folytán, hogy a Körös folyó szeli át, szerencsésnek mondható, ami úgy gazdasági, mint városfejlődési szempontból nagy előny, viszont utcáinak elrendezése nem a legkedvezőbb általában; azért az egész város szituációja nagyon alkalmas arra, hogy szakszerű vezetés mellett egy szép és érdekes várossá fejlődjék.

A város két legjellemzőbb pontjának a Körös partja és a Szent László tér mondható, mely utóbbi a három tornyával érdekes képet nyújt az idegen szemnek. Ez a két hely legalkalmasabb a város központjának továbbfejlesztéséhez. A város már meg is kezdte ezen irányban működését. […] Ezért szükséges, hogy a város szakférfiai már a tervezésnél a papiroson meglássák a hibákat, nem pedig készen látva, maguk is elszörnyülködjenek, hogy mit is csináltak.

A Bémer téren az új színház felépítésével a városnak egy ősrégi vágya teljesedett be, és a ma már készen álló épület legszebb dísze a városnak, úgy kívül, mint belül igen sikerült alkotásnak mondható, amelyen azonnal meglátszik a tervező építészek fejlett ízlése és tudása. Az egész épület igen szolidan és szakszerűen van felépítve, ami dicséretére válik a vállalkozóknak is.

A színházépület elhelyezése alapjában jól van megválasztva, különösen azért, mert a Szent László tér felől jőve már messziről látható, ami minden középületnél igen kívánatos, mert legjobb példa a nemrég épült szép törvényszéki palota, hogy mennyit veszít egy középület értékéből, mert úgy el van dugva, hogy még közelről sem lehet megtekinteni a szűk utcák miatt.

A színházépítkezéssel egyidejűleg történt a Bazár-szoros kibővítése, és az ezzel kapcsolatos rendezések szerintem újabb bizonyíték arra, hogy a város szakférfiai sok fontos dolgot figyelmen kívül hagytak. Nem tudom miféle elvek vezérelték a rendezésnél a város vezetőit, de semmi körülmény nem menti fel őket, legyen az takarékosság vagy egyéb, azon hibáktól, amit elkövettek akkor, midőn a város 2 millió korona áldozatot hozott az ott készült épületekhez.

A város legszebb épületét két új épület közé szorították. Az úgynevezett Bazár-épületet a színház frontja elé építették, úgy, hogy a vasút felől jőve még az utcasarkon sem látja az ember, hogy ott áll a színház. A színház elasztikus hatását látszik rontani ez az épület, mely egyes pontjain konkurrálni akart a színházzal, és minden ok nélkül nagy oromfalakat építettek fel a levegőbe, ami majdnem magasabb a színháznál, mert a tetők bádogdíszítései az oromfalak és attika felépítése és díszítése, és általában az egész homlokzat eléggé fel van cifrázva úgy, hogy ugyanannyi költséggel a város egy szép épülettel lehetett volna gazdagabb. Viszont a színház másik oldalán levő díszletraktár-épület sem nagyon díszíti a környezetet…”

Annak, hogy a képeslap felvétele legkorábban 1913 tavaszán készülhetett – hiszen már látható rajta Szigligeti Ede előző év decemberében felavatott mellszobra –, ezúttal nincs különösebb jelentősége. Fontosabb, hogy Vágó László 1910 augusztusában fogalmazta meg gondolatait a térről.

A püspökségi magtár

A második képeslap középpontjában az Ügyvédi Kamara 1909-re elkészült Széchenyi téri székháza látható. Számunkra ezúttal sokkal érdekesebb a vele szomszédos, nagy méretű magtár épülete, amelyet még a török uralom utáni első római katolikus püspök, Benkovich Ágoston építtetett nem sokkal a XVII. század fordulója előtt. Erre abból lehet következtetni, hogy ezen az eléggé nagy telken 1702-ben Benkovich Ágoston egy ideiglenes székesegyház építésébe fogott. Az alapoknál nem jutottak tovább, mert ugyanebben az évben elhunyt a püspök, az utódai pedig nem folytatták az építkezést. Felhúzták ellenben ugyanitt 1717-ben a püspökségi börtönt (mai fogalmaink szerint az Oltea Doamna iskola régi szárnya helyén volt).

Az után, hogy már nem használták börtönként az ódon épületet, a városok egyesítését követően, 1861-ben városházzá alakították, majd beleköltözött a város vezetősége a Szent László téri, még alkalmatlanabb Fekete Sas épületéből. A Széchenyi téri városházát 1854-ben egy emelettel bővítették, de ettől csak tágasabb lett, nem alkalmasabb. A püspökségi magtár ellenben tovább is megmaradt.

K. Nagy Sándor 1885-ben így láttatta könyvében az itteni városházát és kertjét: „Az orosz templommal [egykori Szent Brigitta-templom] majdnem szemközt van a városháza, mely előtt ősnemesi portáknál látható elaggott kert van. […] Az »új városháza« (komolyan így hívják, habár sem külsője, sem belső berendezése nem vall az utolsó félszázad ízlésére, évszám pedig nincs rajta sehol) ajtaja felett van a város címere. Maga a városháza nem olyan épület, hogy vele dicsekedni lehessen, a földszintjének szűk szobáin látszik, hogy hajdan – a püspökségi bíráskodás idejében – börtöncellák voltak, csupán a levéltárnak van 4 téresebb szobája. […] Az emeletben van a tanácsterem, melyet József nádor, II. József császár, I. Ferenc király, Gróf Rhédey Lajos, az uralkodó ifjúkori képe, Szent László király lovas képe, Imre herceg olajfestésű képe s más képek díszítenek.”

A városháza székhelye idővel egyre alkalmatlanabbá vált, a századforduló környékén már több ügyosztályt is a város más épületeibe kellett elhelyezni. A városháza kertjének szomszédságában levő telek ez idő alatt is a nagyváradi latin szertartású püspökség uradalmának része volt, utcafrontján a hatalmas magtárral. A püspökségi uradalom 1893-ban el akarta adni a magtárat a nagy udvarral együtt. Sal Ferenc polgármester szerette volna megvásárolni a város nevében, hogy ott polgári leányiskolát építhessenek. A városi mérnöki hivatal 1896-ban el is készítette az iskolaépület tervét, majd a város megvásárolta a püspökségi magtárt a telekkel együtt. Az államépítészeti hivatal 1899-ben nem fogadta el a tervet, mert túl díszesnek találta az építményt. Legközelebb majd csak öt év elteltével került szóba az iskolaügy.

1904 januárjában immár egy kétemeletes, új polgári leányiskolát szerettek volna építeni az utcafrontra, az egykori városházát pedig elemi iskola számára átépíteni. 1904 júliusában változtatott a városvezetés az addigi elképzelésén. Lebontották a régi városházát, és új elemi iskolát építettek a helyébe, de a magtár maradt. A tanintézetet 1911-ben kibővítették, hogy elhelyezhessék benne a polgári iskolát, az eleminek pedig egy kisebb épületet emeltek az előbbi mögött. Ekkor bontották le a magtárat, helyét parkosították. Sokáig így is maradt, míg fel nem építették a mostani iskola korszerűbb utcai épületét.

A képeslap felvétele legkorábban 1909 nyarán készülhetett, ugyanis az Ügyvédi Kamara székháza előző év novemberére lett kész. Legkésőbb pedig két év elteltével, mivel a szomszédságában levő püspökségi magtárat 1911-ben bontották le.