Fiatal, de tapasztalt lelkész jött Szalárdra

VARGA BOTOND református lelkipásztor nemrég érkezett családjával Szalárdra, hogy elfoglalja az ottani megüresedett lelkészi állást. A nagyváradi születésű tiszteletes szolgált már messzi vidékeken segédlelkészként, kis és nagy gyülekezetekben.

A teológia elvégzése után, 2008-ban került a Szatmárnémeti-Láncos gyülekezetbe segédlelkészként. Onnan három év szolgálat után egy utcányival arrébb költözött, a szatmárnémeti egyházközségbe, ott további két éven át csiszolta ismereteit, tanulta a szolgálat alázatát. Majd Kisbábony gyülekezete kérte fel pásztorlásra. A szintén Szatmár megyei református település az ukrán határ közelében fekszik, közigazgatásilag Halmi községhez tartozik. A falu a magyar nyelvterület északi védbástyája, hisz onnantól már a románok lakta Avas következik. Valamivel több mint kétszáz lelket hagyott ott Szalárdra kerülésekor.

A lelkipásztor elmondta, hogy Kisbábonyt lelkes református magyarok lakják, akik felismerték az egyház meghatározó szerepét az identitás megtartásában. Jól működő nőszövetségük van, az ottani férfiak is sokat tettek a gyülekezet egységéért, bibliaórákon szép számban vettek részt, kalákában összefogva építették, szépítették a környezetet.

Kérdésünkre, hogy szükséges-e a fiatal lelkipásztoroknak a segédlelkészkedés a pályán való kiteljesedésükhöz, vagy jobb inkább egyenesen a „mély vízbe” dobni őket, kisebb-nagyobb egyházközséget bízni rájuk, Varga Botond a saját életútjáról vallva válaszolt. Mint mondta, ő nagyon hálás, hisz principálisai sohasem viszonyultak hozzá „főnökként”, hanem a terhek közös viselőiként álltak mellé. „Ironikusan a segédlelkészkedést szokás cselédlelkészkedésnek nevezni” – jegyezte meg a tiszteletes, majd rögtön hozzá is tette, hogy ez az ő esetében nem volt érvényes. Sokat és jókat tanult főnökeitől a gyülekezet szervezése, összetartása terén, de emberségükkel, hivatásbeli kvalitásaikkal is hozzájárultak ahhoz, hogy maradéktalanul ellássa az elkövetkezőkben rá váró feladatokat.

A szalárdi egyházközség jóval nagyobb a kisbábonyinál, feladata pedig mindig annyi van egy lelkipásztornak, amennyit felvállal. Lehet kis gyülekezetben is sokat ténykedni, de ez nagy gyülekezetben fordítva is igaz – vélekedett Varga Botond. Ő a csapatmunkában látja az erőt, az eredményességet, s háromhavi szalárdi tartózkodása alatt azt tapasztalta, hogy a presbitérium és a gyülekezet tagjai is nyitottak erre.

Megérkezésekor gyászoló gyülekezetet talált, hisz nem sokkal azelőtt távozott az élők sorából előző lelkipásztoruk, Borzási Gyula. Ugyanakkor az élni akarás, a továbblépés szándéka is megvolt a helyiekben, támogatták az új lelkész elképzeléseit, melléálltak a beilleszkedésében.

A lelkieken túl, ingatlanok tekintetében is jól áll a közösség. Hatszáz éves műemlék templomukat a ’90-es években újították fel, a parókia szintén újnak mondható. A régi paplak pedig gyülekezeti rendezvények helyszínéül szolgál. Nemcsak a lelkésznek és a harangozónak, de még a temetőőrnek is van szolgálati lakása Szalárdon. „Az infrastruktúra adott, amit élettel, még inkább megújult lelkülettel kell megtölteni”– ezzel a célmondatnak is beillő gondolattal köszönt el tőlünk a tiszteletes.