A magyar építészet nagymestere (1.)

A Bihar megyei Rév szülötte, JAKAB DEZSŐ – párban elválaszthatatlan alkotótársával, Komor Marcell-lel – a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország tizenöt városának több mint félszáz középületét és bérpalotáját – közöttük Várad emblematikus Fekete Sas Szállodáját – álmodta meg az általuk európai szintre emelt, legnagyobb hatást elért nemzeti szecesszió jegyében.

Az irattárakban s a családi hagyatékban nem sok nyoma maradt az építőművész gyermekkorának és kora ifjúságának. Biztosan azt tudjuk, hogy Jakab Dezső 1864. november 4-én született Réven, Jakab Ármin és Held Terézia fiaként. A korabeli népszámlálás alkalmával 2740 lakost írtak össze a Királyerdő alatti községben, közülük 87-en vallották magukat az izraelita felekezet tagjának. A kis lélekszámú közösségnek nem volt zsinagógája, valószínűleg a közeli, háromszor népesebb nagybáródi vagy élesdi hitközség imahelyeit látogatták. Ma csupán a gazdátlan, elhanyagolt zsidó temető jelzi valamikori révi jelenlétüket.

A pályakezdés évei

Jakab Dezső 1893-ban szerzett építészmérnöki oklevelet a budapesti Műegyetemen, némi fáziseltolódással a nála négy évvel fiatalabb, 1868-as születésű Komor Marcellhez képest, aki már 1891-ben lediplomázott. Annak bőséges, szemmel látható, kézzel tapintható nyoma maradt, hogy Rév szülötte középiskolás diákként, egyetemistaként, majd építészként gyakran átkelt a Király-hágón, hogy a közeli Kalotaszeg, illetve Belső-Erdély, a Székelyföld népi építészetét, fafaragványait, varrottasait, eredeti motívumkincsét tanulmányozza, hiszen a későbbiekben gyakran alkalmazta az így szerzett tudást közös szecessziós remekműveik felületein. Erdély-szeretetének legbeszédesebb tanújele, hogy miután Komorral együtt megtervezték és felépítették az ikerotthonuknak is helyet adó budai bérpalotájukat, Jakab a családi lakhelye legnagyobb szobájának mennyezetét egy kalotaszegi református templom pusztulásra ítélt, általa megmentett és restaurált kazettás mennyezetével ékesítette.

Frissen szerzett diplomával a zsebében tanulmányutakon járt Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában és Belgiumban. Külhonban szerzett tapasztalataival hazatérve, fiatal építészként több építészirodában szerzett gyakorlati ismereteket. Id. Francsek Imrénél dolgozott immár elválaszthatatlan barátja, Komor Marcell oldalán. Rövidebb ideig munkatársa volt Lechner Ödönnek is, akit a nemzeti szecessziós irányzat kezdeményezőjének tekintettek. 1896-ban a Földművelésügyi Minisztérium kiállítástervezői osztályára került, megtervezte az Ezredéves kiállítás több épületét.

A közös pálya kezdetén

1897-ben kezdett együtt dolgozni Komor Marcellel, majd 1899-ben közös irodát nyitottak. E társulás 1918-ig tartott. Együttműködésük a Trianon utáni nehéz időkben megszakadt ugyan, de barátságuk Jakab Dezső korai, 1932-ben bekövetkezett haláláig tartott.

Eleinte főként bérházakra kaptak megbízást, villákat, magánházakat is építettek. Bár az 1900-ban megrendezett párizsi világkiállítás magyar pavilonjának tervezésére kiírt pályázaton „csak” a II. díjat nyerték el, nem győzték kielégíteni az egyre-másra érkező megrendeléseket. Az építészpáros első jelentősebb, együtt tervezett középülete a szentesi Petőfi Szálloda és Vigadó volt.

„A Vigadó pályatervén alkalmazta a Lechnertől ellesett, eltanult formákat, ám főleg: a mester elveit – fogalmazott Brunner Attila szakíró. – Az Iparművészeti Múzeuméhoz egészen hasonló pártákkal és téglaszalagokkal tagolt homlokzat az első kísérlet a lechneri formanyelv átültetésére az akkor éppen átépülőben lévő, újonnan fejlődésnek indult Alföldön. (…) Munkabírásuk és vállalt feladataik, de ami fontosabb: céljaik és elveik összhangban voltak. Míg Komor inkább a szerkezetekért felelt, Jakab a részletek megtervezésekor előszeretettel fordult a népművészet formakincséhez. Inspirációja közvetlen volt: erdélyi útjairól gyűjtött tárgyai ma a Néprajzi Múzeumban találhatók.”

Budapest, Szeged, Szabadka…

Sikerrel szerepeltek ugyan a szegedi zsinagóga, a budapesti Áru- és Értéktőzsde, a pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamara építésére kiírt pályázatokon, de még akár az I. díj elnyerése, a pályamunka megvétele sem volt garancia arra, hogy az általuk tervezett épület meg is valósul. A rajzasztalon megrekedt műveik számos elemét viszont a későbbiekben hasznosították. Így történt ez a szabadkai zsinagóga esetében is, ehhez a Szegeden elakadt építkezés pályatervét dolgozták át.

A már fentebb idézett Brunner Attila szakszerű leírása szerint: „…a hímzésmotívumok plasztikus, festett díszként és az üvegablakok mintázataként is erős részlethangsúlyokat adnak a centrális térnek. Az épület, a korábbi orientizált, mór és török díszítményekkel ellátott vagy klasszicista magyarországi zsinagógákhoz képest abszolút nóvum volt.” A holokauszt túlélői csak néhány szertartást tartottak benne, 1970-ben a központi kupola megbillent. Napjainkban – bár az UNESCO a világ kulturális hagyatékának részévé nyilvánította – a földkerekség tíz legveszélyeztetettebb zsinagógája közé tartozik.

Jakab és Komor irodája éppen a szabadkai zsinagóga épületével szerzett nagyobb hírnevet. Jakab Dezsőt – felesége révén, aki onnan származott – rokoni szálak fűzték a Délvidéknek ehhez, a XX. század elején Nagyváradhoz hasonlóan robbanásszerűen fejlődő városához. Az 1902 szeptemberében, a zsidó nagyünnepek alkalmával felszentelt zsinagógával megalapozták szakmai tekintélyüket. Így nem csoda, hogy a következő másfél évtized alatt – akár a Monarchia másik, szecesszióban tobzódó vidéki városát, Nagyváradot – „teleépítették” szebbnél szebb középületekkel és magánházakkal. Egyebek mellett az ő nevükhöz fűződik a szabadkai városháza és Kereskedelmi Bank épülete.

Egy helybeli lokálpatrióta így lelkesedett és aggodalmaskodott a szerb uralmat hozó impériumváltás után: „Jakab Dezső – Komor Marcellel szövetkezve – vitte be Szabadkát Európába. Vagy Európa szédült be Szabadkára. Végeredményben mindegy. Vándor, ha erre jársz, gondolj Jakab Dezsőre (és Komor Marcellra), és állj meg a Fehér Hajó épülete előtt, a város egyik legszebb sarokháza ugyanis az ő tervei alapján épült fel, az eklektika stílusában. Uram, ne add, hogy újra barbárok rohanják le a várost, mely oly sokat köszönhet a két építésznek.”

(Folytatjuk)

Szilágyi Aladár összeállítása