A hajdúvárostól Mexikóig

A Mexikói Egyesült Államok a Föld legnépesebb spanyol nyelvű országa, rengeteg természeti kincse van. A nagyszalontai TÓTH BÁLINT cserediákként tavaly közel egy évet töltött a latin-amerikai országban. Élményeiről, az ott tapasztaltakról lapunknak is szívesen mesélt a világjáró fiatal.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Talán senki sem gondolná, de Mexikó például a világ legnagyobb kólafogyasztója, itt közlekedik a világon a legtöbb taxi, Brazília után itt él a legtöbb katolikus hívő, ebben az országban állítják elő a legtöbb ezüstöt a világon, valamint a Földön lévő összes faj 10-12 százaléka őshonos az országban. A felsorolás még hosszan folytatható, hiszen a kétmillió négyzetkilométer területű vidék rengeteg szépséget és érdekességet rejt. A nagyszalontai 19 éves Tóth Bálintnak tavaly alkalma volt valamelyest megismerni a tequila hazáját. A békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium végzőse Budapestre készül egyetemre általános menedzsment szakra.

– Honnan jött az ötlet, hogy Mexikóban tölts egy évet cserediákként?

– Már korábban is kacérkodtam a gondolattal, hogy jó lenne valahova kiutazni cserediákként. Éppen akkor érkezett vissza a Japánban töltött csereévéről az egyik diáktársam, tőle tudtam meg sokat a programról, és rengeteget mesélt az ottani tapasztalatairól is. Mexikót tulajdonképpen édesanyám ajánlotta lehetséges úti célnak. A Nemzetközi Csereprogram Alapítvány (AFS) programjával volt lehetőségem kimenni. Ez kizárólag középiskolásoknak szól, de Romániában sajnos nincs jelen. Jelentkeztem, majd a kért dokumentumokat a szervezet oldalán található kérdőívhez csatolva elküldtem hitelesítésre és továbbküldésre a választott országnak. Ezután pedig már csak várnom kellett, hogy értesítsenek a fogadó családomról. Augusztus elején ez meg is történt, felvettem velük a kapcsolatot, és augusztus 22-én elindultam Mexikóba. Amint felültem a gépre, már csak a kinti élet foglalkoztatott, és alig vártam, hogy ott legyek.

– Milyen az élet Mexikóban? Milyenek az ott élő emberek?

– A magyarhoz képest eléggé más világ. Nagy sajnálattal tapasztaltam, hogy sokkal észrevehetőbb a szegénység, mint Magyarországon vagy Romániában. De ezt teljes mértékben kompenzálta az emberek mentalitása. A nagyobb szegénység ellenére az emberek sokkal boldogabbnak látszanak, mint itthon, és már az első iskolai napon feltűnt, hogy mennyire nyitottak egymás iránt és irántam is. Nagyon jólesett, hogy elejétől fogva barátkozni akartak velem és megismerni, nem pedig csak elviselni.

– Mennyire volt honvágyad?

– Az első hónap borzalmas volt. Rettenetes nagy kulturális sokk ért, amikor odaértem; ez leginkább a kommunikáció hiányában nyilvánult meg. Persze az iskolában beszéltek angolul, de mégis zavart, hogy nem az anyanyelvükön szólok hozzájuk. A spanyol nyelv teljes elsajátításához még a legutolsó nap sem jutottam el. A nyelvi fejlődésemet két fordulóponttal tudnám jellemezni. Az első egy hónap után jelentkezett, amikor már képes lettem alapszintű kommunikációt folytatni. Még korántsem értettem mindent abból, amit mondtak, de ha lassan és tagoltan mondták, akkor sikerült nagyjából rájönnöm a mondandójuk lényegére. A második fordulópont a harmadik hónapban jelentkezett. Addigra sikerült elsajátítanom a múlt és a jövő idő megfogalmazását, és sokat fejlődött a beszédértésem és a -készségem is. De a szókincsem még mindig érezhetően hiányos volt. Ettől kezdve már csak a szókincsfejlesztés volt a cél. Talán a legfontosabb, amit nyelvtanulás közben megtanultam: nem kell félni attól, hogy kinevetnek. Rájöttem, hogy e miatt a félelem miatt nem ment annyira a tanulás az első hetekben.

– Hogyan teltek a napjaid Mexikóban?

– Ugyanúgy középiskolába jártam, mint itthon, az utolsó évfolyamban, viszont ez az év nem számított bele a magyarországi tanulmányaimba. Emiatt nem is készültem a tananyagból, inkább koncentráltam a spanyolra és a minél több beszélgetésre a szünetekben, órákon pedig általában aludtam, mint ahogyan az itteni cserediákok is teszik. Én Tolucában voltam, ez egy kb. 500 000 lakosú város egy órányi autóútra a fővárostól. Ebben a városban összesen 12-en voltunk cserediákok, nagyon szoros kapcsolatot és barátságot kötöttünk, és a mai napig is ápoljuk. 2015. augusztus 22-től 2016. július 18-ig voltam ott. Mint minden cserediákot, engem is helybeli családoknál szállásoltak el. Nekem kétszer kellett családot váltanom, egy-egy hetet vett igénybe az ilyen költözés, és ezek voltak talán a legstresszesebb időszakok. Először januárban, aztán júniusban, nagyjából egy hónappal a hazarepülés előtt váltottam családot. Ekkor már nem akartam teljesen új családot keresni, hanem egy barátomat kértem meg, hogy lehessek nála, és őszintén szólva ebben a hónapban éreztem csak azt, hogy tényleg a család tagja vagyok, hogy befogadtak, és tényleg szeretnek.

– Mi jellemzi a mexikói konyhát? Mennyire eltérő vagy éppen hasonló a magyarhoz?

– Tapasztalataim szerint három dolog jellemző: a kukorica, a hús és a csípős. Az utóbbi leginkább. A kukorica a fő kenyérhelyettesítő, ugyanis a híres tortillát kukoricalisztből készítik, nem pedig búzalisztből. Ezenkívül rengeteg süteményt és egyebet is készítenek kukoricalisztből. Meglepő volt számomra, hogy mennyire természetesnek veszik, hogy az állat minden részét megeszik, amit például itthon az emberek többsége nem feltétlenül talál gusztusosnak. Még jobban meglepett, hogy mennyire finoman tudják elkészíteni ezeket a nem megszokott részeit az állatnak, mint például a belsőségek vagy az agy. A csípős pedig elengedhetetlen. Amennyi csípőset kint ettem, annyit itthon az életem hátralévő részében sem fogok. A mexikói úgy tartja: „Az étel nem finom, ha nem csíp.” Ezzel nem feltétlenül értek egyet, de elfogadtam. Nagyjából fél évig bírtam, de akkor úgy döntöttem, hogy nem akarok minden étkezés után csaknem beteg lenni a csípőstől, csak azért, mert ez a kultúra része. A mexikói konyha legjellegzetesebb eleme a három fentebb említett alapanyag keveréke, a taco. Ez egy félbehajtott kukoricalepény, amit bármilyen hússal meg lehet tölteni, csípős salsa szósszal meglocsolják, és kis felkockázott hagymát, esetleg paradicsomot vagy ananászt készítenek mellé, így szolgálják fel. Bár nem tűnik nagy ínyencségnek, nem tudom, hogy ettem-e ennél finomabbat.

– Mit csináltál a szabadidődben?

– A legnagyobb szórakozás számomra az utazás volt. Nagyon sok helyet bejártam Mexikóban, meglepett, hogy mennyi gyönyörű és rejtélyes hely van szerte az országban.

– Ha lehetőséged adódna rá, ismét elutaznál oda?

– A sok csodás és kevésbé csodás élmény után, összesítve, semmit nem bántam meg. Szerintem mindennek volt oka és célja. Amikor ismét lehetőségem lesz, akár csak egy kis időre is, vissza fogok menni mindenképpen meglátogatni az ottani barátaimat és valamilyen szinten újraélni az egyéves élményt.