Két úton

TUNYOGI HAJNALKA serdülőkora óta egyszerre két úton halad, ütemesen lépkedve, nem tévesztve össze az irányt, nem mosva össze a célokat: fizika–kémia szakos tanár és tékvandóbajnok, illetve az utóbbi időben már „csak” edző. Mindkét útján derekasan helytáll, mondhatni, ez az ismertetőjele.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

– Mi volt előbb, a sport vagy a természettudományok szeretete?

– A sporté: úszással és atlétikával kezdtem, a tékvandó csak X.-es koromban jött, ám annyira megszerettem, hogy végül ez maradt.

– A pályaválasztáskor miért nem lett abszolút főfoglalkozás a sport?

– Két úton akartam haladni. A versenysportolók aktív élete ugyanis rövid, hamar vissza kell vonulniuk. Orvosira gondoltam vagy kinetoterápiára, végül orvosira felvételiztem. Épp a vonal alatt estem ki, és már ismét kezdtem biológiaórákra járni, amikor ősszel felhívtak az egyetemről, hogy megindul Nagyváradon is a fizika–kémia szak, és mivel épp a vonal alatt voltam, megkérdezték, nem szeretném-e megpróbálni ezt. Ez ’96 őszén volt. Elfogadtam az ajánlatot. A sportot nem kellett abbahagynom, a kémiát pedig imádtam az iskolában is, elsősorban Nagy Gyöngyi tanárnőm módszere miatt. Sokszor az ő technikájával tanítok én is, bár az utóbbi időben szinte kizárólag fizikát tanítok.

– Az egyetemi évek alatt a versenyzést is tudta folytatni?

– Annyira, hogy a legtöbb és legjobb eredményt 1997 és 2007 között értem el. Ahogy a tornában, a tékvandóban is több próbában lehet versenyezni egyéniben és csapatban is. A próbák a következők: erőtörés (speciális műanyag deszka eltörése kézzel és lábbal), speciális ugrórúgásból lábbal egy paletta megcélzása (nekem ez volt a kezdeti próbám), formagyakorlat (tull), ez tulajdonképpen küzdelem egy láthatatlan ellenféllel (kombinált ütés, rúgás, védés) és a valódi küzdelem. Ez utóbbinál természetesen van korosztályi besorolás (gyerek, junior és szenior), valamint különböző súlykategóriák.

– Emberpróbálónak hangzik, bár a filmjelenetekben nagyon hatásos. Az úszás és az atlétika után hogyan választotta ezt a sportágat?

– Tetszett a karate, a kung-fu, az aikido is, de tékvandóban a rúgáson van a hangsúly, és nagyon látványos, ezért választottam. Amikor annak idején versenyre készültem, reggel 6-kor felmentem a tömbházunk tetőteraszára, és ott formagyakorlatoztam, iskola után pedig egyenesen le az edzőterembe. Nagyon közel volt: az Ady líceumba jártam, a terem pedig néhány házzal arrébb, a Moszkva utcában volt. Az osztálytársak bulizni jártak, én csak nagyon ritkán, mert nekem ez volt az igazi buli. Soha egy edzésről sem hiányoztam.

– És amikor tanítani kezdett?

– Akkor sem. Az óráimat viszont többször el kellett hagynom, mert 2005-ben kezdtem nemzetközi versenyekre járni. A legjobb eredményem a 2006-os Európa-bajnokságon szerzett ezüstérem, a 2005-ös Eb-n két bronz, ugyanabban az évben a világbajnokságon egyéniben, speciális ugrórúgásban bronz, a 2007-es vb-n pedig ugyancsak bronzérem. Általában nyolc próbában versenyeztem: egyéniben is, csapatban is négyben-négyben. 2007-ben kellett abbahagynom a versenyzést, mert a térdem már nem bírta, a bal térdemben az inak és a térdkalács makacskodott. És az iskolaigazgató is, finoman bár, de megjegyezte, hogy el kellene döntenem, lehet-e még ez a párhuzamos két út. Azóta lettem edző.

– A tanítványok méltó utódok is egyben?

– Örömmel mondhatom, hogy igen. Noaghi Evelyn az iskolában is tanítványom volt, a tantárgyam és az irántam érzett rokonszenvből kezdett sportolni, 2010-től jár versenyekre, 2015-ben az Eb-n csapatban aranyérmet szerzett. Másik tanítványom, Sabin Țațu nemrég jött haza a bulgáriai Eb-ről, csapatban egy arany- és egy ezüstéremmel. Különben úgy foglalkozom a gyerekekkel, hogy jól érezzék magukat, ne föltétlenül az éremszerzésre koncentráljanak. Semmit sem erőltetek, választhatnak, és ha úgy gondolják, ráhajthatnak a versenyzésre.

– Tapasztalatai szerint mennyire szeretik a mai kis- és nagykamaszok a sportot? Az információs eszközök fejlettsége nem változtatott-e ezen is?

– Épp erről akartam beszélni, mert igenis látok különbséget a mai és az „én időmbeli” szokások között. És ez egyáltalán nem afféle bezzegezés, de egyrészt rengeteg sportolási lehetőség adódott időközben, tékvandóklub is négy működik Váradon. Körülbelül 200-250-en járnak ezekbe a klubokba, de jönnek-mennek. A tanításban is ugyanazt vettem észre, mint a sportban, hogy kevésbé céltudatosak, kevésbé hajlandóak megdolgozni a tudásért, a sikerért. Mi 1997-től 2004-ig önerőből értünk el mindent, amit elértünk, most mások a lehetőségek, elég sok a sportra jelentkezők közül az olyan, aki csak a pénzért csinálná. A tékvandónál maradva: az eredmények miatt Váradon benne van a köztudatban ez a sportág. Tripa Feri neve fémjelzi a tékvandó-oktatást, tőle indult, mind a négy klub valahogyan hozzá kötődik. És nem dicsekvésből mondom, de az én tanítványaim is büszkék voltak az eredményeimre, kivágták a beszámolókat az újságból, és a mostani osztályomról, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium XI.-es elektrotechnika osztályáról ugyanezt mondhatom el.

– Tunyogi Hajnalkának van egy édes, komoly kisfia. Neki merrefelé vezet majd az útja?

– Dáriusz még csak hétéves, de úszik, tékvandózik, és nagyon szereti a matematikát. Pályaválasztásról természetesen még nem beszélünk, én nem erőltetek semmit, hagyom, hogy ő válasszon, és majd a maga választotta úton induljon el.