Hajdúhét tavasszal

A korábbi évekkel ellentétben idén márciusban tartják meg az RMDSZ nagyszalontai szervezetének kulturális rendezvénysorozatát, a Hajdúhetet. A szervezők szeretnék ugyanis összekapcsolni az Arany János Emlékmúzeum jövő héten esedékes átadójával és Áder János magyar államfő nagyszalontai látogatásával. Egyúttal ezzel is jelezni kívánják az RMDSZ hajdúvárosi vezetői, hogy Nagyszalonta büszke a hajdú múltjára.

A következő napokban számos érdekes nagyszalontai rendezvényre látogathatnak majd el az érdeklődők. Lesz például könyvbemutató, kiállítás-megnyitó, operettest, mulatós koncert és egészségmegőrző program is.

 

Március 9., péntek

Nőnapi mulatság a Zilahy Lajos Művelődési Házban:

19 órától Mohácsi Brigitta könnyűzenei koncertje,

20 órától a Vegas Band húzza a talpalávalót hajnalig

A helyek száma korlátozott! Helyre szóló belépő 25 lejes áron beszerezhető a lenti nézőtérre az RMDSZ-székház titkárságán, a Kossuth Lajos utca 16. szám alatt, a karzatokra pedig a Zilahy Lajos Művelődési Házban.

 

Március 10., szombat

Daliás idők – Balladák rajzfilmen az új kollégiumban, a pécsi Total Art Alapítvány jóvoltából:

11 órától: Kiállítás, rajzos-animációs foglalkozás. A résztvevők megismerkedhetnek a rajzfilmes technikákkal, ki is próbálhatják, hogyan lehet megmozdítani egy-egy rajzolt figurát a vásznon.

16 órától: Filmvetítéssel egybekötött konferencia az Arany János-emlékév alkalmából; Arany-művek rajzfilmfeldolgozásokban (a kollégium nagytermében).

 

Március 11., vasárnap

12 óra: Alternatív filmplakátokKovács Zoltán „Genzo” egyéni plakátkiállításának megnyitója a Magyar Házban:

A grafikus olyan nagy sikerű filmekhez készített saját tervezésű plakátot, mint a Ponyvaregény, a Sin City, vagy az elmúlt év közönségkedvenc magyar filmje, A viszkis.

 

Március 12., hétfő

14–17 óra: Fókuszban az egészség; helyszín: Magyar Ház.

14 óra: Megnyitó,

14.15: Bemutatkozik az Eleki Életmódközpont.

15.30: Az agy csodálatos öngyógyító képessége: a rossz szokások megtörésének útja – előadás.

Ingyenes egészségügyi állapotfelmérés: testzsír- és vérnyomásmérés, tüdőkapacitás- és szívműködés-vizsgálat, egészségéletkor-számítás, életmód-tanácsadás, hát- váll- és nyakmasszázs. Beszerezhetők egészségügyi témájú könyvek és CD-lemezek. A belépés ingyenes.

 

Március 13., kedd

13 órától: Sportnap a Sándor Péter Sportteremben és környékén:

BMX-, görkorcsolya-versenyek, akadálypálya. Két korcsoportba sorolják a jelentkezőket: 12 éven aluliak és 12 éven felüliek mérhetik össze ügyességüket. A legjobbakat érmekkel és oklevelekkel jutalmazzák. Jelentkezni lehet Kiri Norbertnél privát Facebook-üzenetben, valamint a 0743/976–074-es telefonszámon legkésőbb március 11-ig.

18 óra: Dánielisz Endre: Nyelvőrség BiharországbanKönyvbemutató a Magyar Házban

Az Arany János bicentenárium alkalmából meghirdetett emlékév végén jelenik meg a Várad kiadó és a Holnap Kulturális Egyesület közös gondozásában a nagyszalontai és Bihar megyei kultúrélet jelentős képviselőjének, Dánielisz Endrének a magyar nyelv nagy mestere, az ünnepelt költő emléke előtt is tisztelgő könyve. A Tanár Úr több éven át publikálta folytatásokban a Biharország folyóiratban az anyanyelv védelme mellett kiálló írásait, melyek szakszerűségük mellett a szélesebb olvasóközönséget is célozzák, diákokat és felnőtteket, a magyar nyelvet helyesen használni igyekvő bihariakat. Szó esik a válogatásban Arany nyelvi gazdagságáról, rokon nyelvekről, különböző helyzetekben nyelvünk helyes használatáról, továbbá helyesírásunk szabályainak legújabb változásairól. Mindez közérthetően és azzal a szenvedéllyel, ami a szerzőt a magyar nyelv pontos és helyes használata érdekében mindig is jellemezte.

 

Március 14., szerda

12 óra: Múzeumavató – helyszín: a Csonkatorony udvara.

Nagyszalonta város önkormányzata, az Arany János Művelődési Egyesület és a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében nyitják meg a nagyközönség előtt a Csonkatorony felújított épületét és az Arany János életművéről szóló, Honnan és hová? című, új állandó kiállítást.

A kiállítást megnyitja Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, köszöntőt mond Török László, Nagyszalonta polgármestere és Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, ünnepi beszédet tart S. Varga Pál irodalomtörténész, akadémikus. Közreműködik Csörsz Rumen István irodalomtörténész, régizenész és Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója.

15 óra: Tárlatvezetést tart Vaderna Gábor, a kiállítás kurátora.

17 óra: Hídavatás – táncszínházi előadás Arany János balladáiból a Zilahy Lajos Művelődési Házban.

Fellépnek a Nagyvárad Táncegyüttes művészei és nagyszalontai fiatalok a Színház az iskolában, iskola a színházban projekt keretében létrehozott színpadi produkciójukkal.