Idősek vasárnapja Belényesben

Egy lelkes csapat közreműködésével immár harmadik alkalommal tartották meg Belényesben az idősek vasárnapját. Hivatalos volt a rendezvényre minden helybeli idős magyar férfi és nő, felekezettől függetlenül.

Délelőtt a református templomban gyülekeztek, ahol az 5. parancsolat kapcsán hirdette az igét Máthé László nyugdíjas lelkipásztor, majd Prém Csaba lelkész mondott imát és áldást. Következtek a gyerekek jótanácsai és jókívánságai a nagymamáknak és a nagyapáknak– rímekbe szedve. Sokszor fakadt mosoly az idős arcokon ilyeneket hallván hogy: „csúnya öreg nagyon a haragos”. Az ifjak nemcsak az idősökhöz szóltak, hanem a fiatalabb korosztályokat is tiszteletre intették az „ősök” iránt. Például Mózes a Szentírásban ezt mondja: „Az ősz ember előtt kelj fel és becsüld meg az öreg embert!”.
Délután a régi református iskola nagytermében terített asztalok várták az időseket. A 15 órai harangszót követően megtelt a helyiség. Ez alkalommal sok római katolikus testvérünk is részt vett az ünnepségen. Nótákkal, viccekkel jó hangulatban telt el az idő. Esteledett, amikor a résztvevők mosolygó arccal, csillogó szemekkel elköszöntek, búcsúajándékként a helyi RMDSZ-szervezet által készített szeretetcsomagot vihettek magukkal. Olyan is volt, aki visszautasította a csomagot a következő szavakkal: „Ezt adják egy rászorultabbnak, nekem bőven elég volt a szép délután”.
A belényesi közösségformáló rendezvények összeállításában és megtartásában fáradságot nem kímélve, már több éve közreműködő csapat, melynek tagja alulírott is, – Mikló Gizella, Horváth Jutka, Boros Teréz, Bálint Gabriella, Bálint Elemér, Halász Anikó, Halász Ferenc, Tóth Piroska, Ungor Rozália, Gábor Mihály és a rendezvény szellemi szervezője, Máthé László – hálát ad Istennek, hogy ad „munkásokat az aratáshoz”.

Gábor Juliánna