Tananyag lehet a helytörténet

Az én városom Nagyvárad címmel 8–11 évesek számára készült a helytörténet tanításához szükséges segédanyag a bihari megyeszékhely kisiskolásai számára. A terv az, hogy már meglévő monográfiák alapján a megye más városaiban, községeiben is tanítsák a helybeli tanintézetekben a település helytörténetét.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A helytörténetet tanfelügyelőségi jóváhagyással, választható tantárgyként oktathatják az iskolákban, módszertanát a most bemutatott segédanyag egyik szerzője, Kecse Gabriella készítette el. A kiadványt Biró Rozália alpolgármester, Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, valamint a szerzők, Kecse Gabriella és Tunyogi Katalin mutatták be csütörtökön.
A kiadvány első része a megyei önkormányzat támogatásával, a második része pedig a váradi önkormányzatnál megnyert pályázat segítségével jelent meg, így a diákok ingyen kapják meg azt, hangzott el. Kéry Hajnal elmondta, hogy a segédanyag első részéből óvodások és első osztályosok tanulhatnak, a második részét a nagyobbak három évig használhatják.
A tervek szerint jövőre már Székelyhídon, Érmihályfalván, Margittán, Nagyszalontán és Élesden is tanulhatnak helytörténetet a gyermekek – árulta el Szabó Ödön –, hiszen a meglévő monográfiákból kialakíthatók a segédanyagok, a távlati terv pedig az, hogy minden település történetével megismerkedhessenek az ott élő gyermekek.
A Tanoda Egyesület tervezi a harmadik, 11–15 éveseknek szóló kiadvány elkészítését is, közölte Kecse Gabriella. A társszerző, Tunyogi Katalin kifejtette: a gyermekekben is kellemes emlékként marad meg, ha sétálva tanulnak – például ellátogattak a színházba vagy a városházára –, mint ha csak a tanteremben kellene ülniük. A sajtótájékoztató végén Koós Sándor, Oláh Balázs és Frenţiu Brigitta, a Szacsvay Imre Nyolcosztályos Iskola diákjai idézték fel a már látottakat-tanultakat.