Táncház a magyar iskolában

Szombat délután a margittai Gyöngyvetők Néptáncegyüttes civil szervezete, a Pro Folk és a Horváth János Iskolaközpont első alkalommal rendezett közösen táncházat az intézmény kezelésében lévő ebédlőben. A kisebbeket – óvodásokat és I.–IV. osztályosokat – 17 és 19 óra között, a nagyobbaknak pedig este hét óra után várták, a mulatság az éjszakába nyúlt.

A zenét Benedek Árpád és zenekara szolgáltatta. Ezen felül a zenész játékos oktatást tartott a gyerekeknek, szórakoztatva tanított nekik a népdalokat. Több mint száz óvodás és kisiskolás vett részt a programon, és nagyon jól érezték magukat. Természetesen volt tombolasorsolás is, amelyen ötletes nyeremények várták a szerencséseket. Több mint 200 nyereményt talált gazdára, a legnépszerűbb az élő törpenyúl volt.
Az óvónők és tanítók is elkísérték nebulóikat, de sok szülő is úgy döntött, részt vesz a táncház szórakoztató programjain. A Margittához tartozó Magyarkécről több mint negyvenen jöttek el. Este a nagyobbak vették át a terepet, akiket szegedi táncoktatók vezettek be a néptánc tudományába. Szatmári, mezőségi, kalotaszegi és moldvai táncokat jártak. Szülők, tanárok, gyerekek együtt ropták. A szervezők frissen pattogatott kukoricát és teát szolgáltak fel.
Köszöntő beszédet a főszervező Deák Andrea tanítónő-néptáncoktató és a magyar iskola igazgatónője mondott. Előbbi hangsúlyozta, hogy fontosak a gyermekek életében a gyökerek, a hagyományok. Hasznos dolog megismerni a hagyományos játékokat és népi mondókákat, hiszen ez is nemzeti kultúránk szerves része. Köszönetet mondott a helyi és a megyei önkormányzatnak a támogatásokért, valamint a Horváth János Társaságnak a hangosítás technikájának biztosításáért. Igyekeznek hagyományt teremteni a táncháznak, mely mindenképpen hasznos program kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A rendezvény költségeit a jutányos belépti díjakból fedezték.