Szeretik a Köröst a gyermekek

A szigorúan vett szakmai feladatok ellátásán kívül a Körösök Vízügyi Igazgatósága – elsősorban Pásztor Sándor igazgató kezdeményezésére – több olyan akciót is indított, amelyekkel a lakosság figyelmét hívták fel vizeink és környezetünk megóvásának fontosságra.

 Ilyen céllal kezdték el novemberben a Szeretlek, Körös elnevezésű projektet, amelyben 27 nagyváradi és Bihar megyei óvoda és általános iskola 600-nál több diákja vesz részt. Három részre tagolható az akció: először is még ez év végéig az igazgatóság munkatársai a projektben részt vevő minden oktatási intézményben előadást tartanak Ismerjük meg a vizet címmel. 2012 január-februárjában felmérő füzetecskék segítségével alkotnak képet a gyermekek ismereteiről környezetszennyezés, szárazság és árvizek témában, ugyanakkor a szülőktől kérdőívek kitöltését kérik. A harmadik, a kicsik számára talán a legszórakoztatóbb részben, jövő tavasszal a gyerekek a tanultakat, a környezettudatos életmódot a gyakorlatban is alkalmazhatják közös szabadtéri rendezvényeken.