Karácsonyi klub Szalontán

A nagyszalontai baptista gyülekezet jóvoltából az előző évekhez hasonlóan az elmúlt évben is karácsonyi klubban ünnepelhettek együtt a város gyermekei a szeretet ünnepén. A rendezvény első része az ismerkedés jegyében telt, a szervezők interaktív programokkal, meglepetésekkel készültek.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A kicsinyek kedves karácsonyi dalokat tanultak, és a játékok során felidézték Jézus születésének a történetét. A gyerekek érdeklődve hallgatták a szívmelengető gondolatokat, a bátrabbak pedig hozzá is szóltak az elhangzottakhoz, az ügyes észrevételekért, válaszokért pedig jutalom-szaloncukor járt a lurkóknak.
Az ünnepi délután folytatásaként Amerikából érkezett vendégek léptek a gyerekek elé, akik egy ünnepi jelenet keretében mutatták be a karácsony üzenetét. Az egyesült államokbeli baptista közösség tagjai előadásuk során a megbocsátás, a szeretet, a törődés fontosságáról beszéltek, illetve szívhez szóló karácsonyi dalokkal örvendeztették meg az egybegyűlteket.
A kedves előadás után a rendezvény talán leginkább várt része, az ajándékozás percei következtek, az amerikai vendégek egy-egy ajándékcsomaggal örvendeztették meg a nagyszalontai gyermekeket. Közös imával zárult a karácsonyi klub.