Téli portya huszáravatóval

A díszes öltözetű legények alatt csak úgy fickándoztak az istállókból szabadult paripák a szentjobbi sportpálya melletti téren. A télbe röppenő napsütés még inkább fokozta a lóörömöt, ami csakhamar átragadt a huszárokra is a vendégfogadó kupica szilvórium felhörpintése után. Negyedik alkalommal kerítettek sort az érmelléki-hegyközi téli huszárportyára a hagyományőrzők; a helyiek mellett a magyarországi Hajdú-Biharból, Bihardiószegről és Székelyföldről is érkeztek vitézek.

A Nyulas erdő széli öreg tölgyfához ügetett a menet, amit hadiszekerek kísértek jófajta, domb érlelte, palackozott „munícióval” megrakottan. A tekintélyes faóriást a legenda szerint több mint négyszáz esztendeje a szentjobbi apát ültette. Néhány éve a huszárok is plántáltak egy csemetét a közelbe, ami azóta jókorára sarjadt, a jelenlegi apát, Tempfli József volt megyés püspök áldása alatt. Az óriás tölgy előtt, a 2007-ben a Szent Imre Millenniumi Emléktúra alkalmából állított kopjafa elé sorakoztak fel a kackiás huszárok, akiket Zatykó István, a szentjobbi huszár hagyományőrzők főhadnagya „Jó napot, huszárok!” megszólítással köszöntött. „Erőt, tisztességet!” – visszhangozta az erdő a markáns férfihangokat. Zatykó, aki a település polgármestere is egyben, méltatta a hagyományőrzés általuk vállalt módját, mint mondta, felemelő most itt lenni, ahol a múlt és a jövő együtt van jelen.
Ünnepélyes pillanat következett, két új közhuszárt avattak, a nagyváradi Szabó Ödönt, valamint a hegyközszentimrei Varga Tibort. Előbbit a szentjobbi huszárok kürtösévé is kineveztek, hisz Szabó, aki az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, köztudottan jól bánik a fúvós hangszerekkel. Tőle tudjuk, hogy még szülőfalujában, a Szilágy megyei Kárásztelken tanult meg zenélni, az ottani római katolikus egyház fúvószenekarában édesapja is szolgált. A kürtös csákóján lévő piros szalag és a piros forgó (a dísztoll) megkülönböztető jelzésként szolgál.
Az emlékhely megkoszorúzását követően Rákóczi Lajos érköbölkúti lószakértő, aki pompás lovaival és szép hintójával szintén részt vett a portyán, elszavalta a Szózatot. Vezényszóra lóra pattantak a huszárok, és elindultak következő pihenőhelyük felé, a Lukács erdei erdészházhoz. A prüszkölő lovak meg-megcsúsztak a sáros, latyakos kaptatókon, izmok feszültek, pára szállt a nyereg alól. Jólesett a futamnyi pihenő, hogy aztán újra nyeregbe szökkenve Hegyközszentmiklósig meg se álljanak.
A pincesoron reggel óta készülődtek a szentmiklósi gazdák; Mocsár László iskolaigazgató, helyi tanácsos ügyelt, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. Jókora kupac parázs szikrázott, kellett is a hagyományos sült krumplihoz, ami mellé szalonna, kolbász, túró is előkerült a szőttes abrosz alól. A panoráma lenyűgöző volt, a borokat rejtő régi pincék hangulata huszárdalokat csalt elő az emlékezet bugyraiból. Már hosszúra nyúlt a nap, arccsípő hideget lehelt a délután, mire egy másik úton elindultak visszafelé. Az elszállásolt paripák békésen ropogtatták a jófajta szénát, miközben duruzsoló kályha mellett az ez évi feladatokat egyeztették a huszárok. Mielőtt nekiláttak voltak a finom vacsorának, és a nótázásba ölték volna az időt, nem feledkeztek meg az újoncoknak a délelőttinél huszárosabb felavatásáról, a huszárvágásról sem. Bakra tett nyergen keresztbe hasaltatták mindkettőt, majd a csapatvezetők sorra megkardlapozták Szabót és Vargát. Mindez persze csak a hagyomány kedvéért történt, hisz a nap folyamán mindkét közhuszár úgy megülte a lovat, hogy idősebb társaik sem különben.