Díjkiosztás Nagyváradon

A nagyváradi Szigligeti Színházban megtartott gálaesttel ért véget a Magyar kultúra ünnepe rendezvénysorozat, amelyet immár tizenkettedik esztendeje közösen szerveznek meg a bihari megyeszékhely és a hajdú-bihari Berettyóújfalu önkormányzata és civil szervezetei, valamint az RMDSZ.

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

A hagyományos gálaesten Biró Rozália nagyváradi alpolgármester után Kelemen Hunor művelődési miniszter, a rendezvény egyik fővédnöke mondott beszédet, majd Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere köszöntötte saját és a másik fővédnök, Halász István, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának parlamenti államtitkára nevében a megjelenteket. A köszöntők után Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke olvasta fel a díjazottak laudációit, majd a Színház az iskolában, iskola a színházban program keretében létrehozott Csongor és Tünde című előadást láthatta a közönség.
Emlékplakettet Lukács Piroska Angéla, a Bihari Református Egyházmegye lelkészkórusának vezetője, Martin Tímea margittai népdalénekes, a Mária Rádió közössége, a székelyhídi Griffiti Dráma- és Filmműhely, Thurzó Zoltán zongoraművész és a Moszkva Kulturális Egyesület képviselői vehettek át, díszoklevelet Villányi Zoltán televíziós tudósító, Emődi András levéltáros és a Nagyszalontai Református Egyházközség kórusának képviselői vehettek át, az életműdíjat Hajdú Géza színművész kapta.
Kelemen Hunor azt is bejelentette: döntöttek az Erdélyi Magyar Kultúráért-díj létrehozásáról, melyet 2013-tól kezdve január 22-én adnak át azoknak, akik az eltelt egy évben a legtöbbet tették kultúránk megőrzéséért és az értékteremtésért.