táncelőadás

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Tánc, performansz, zene

A Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című nagyszabású előadása zárta a II. Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti eseménysorozatot. Október 26-30. között tíz professzionális táncegyüttest láttak vendégül a nagyváradi Szigligeti Színházban, a meghívott társulatok produkciói előtt hét helyi amatőr csoport mutatkozott be. A fesztiválon egyebek mellett koncertekre, kiállításokra és egy különleges performanszra is sor került.

Infinite Dance: az első két nap

Október 26-án, szerdán megkezdődött Nagyváradon a második Infinite Dance Festival. A tánc- és összművészeti eseménysorozat első két napján volt színes utcai kavalkád, táncos flashmob, tárlatnyitó és több kortárs mozgásszínházi előadás is.

Ismét Nagyváradon a Maros Művészegyüttes

Az április 30-i vendégszereplésük után május 11-én visszatérnek hozzánk a Maros Művészegyüttes táncosai. Ezúttal egy gyerekeknek és egy felnőtteknek szóló előadást hoznak magukkal.

Programajánló májusra

A nagyváradi Szigligeti Színház és a Nagyvárad Táncegyüttes ebben a hónapban is színvonalas előadásokra várja a közönséget. A váradi teátrumban először rendezik meg a mozgásszínházi palettát bemutató Infinit Dance Fesztivált (végtelen tánc – IDF). Csütörtökönként a filharmóniában neves hazai és külföldi művészek lépnek fel.

Pokoli szatíra az emberi esztelenségről

Május 16-án, pénteken 19 órától kerül sor a Szigligeti Színház A világcirkusz című produkciójának bemutatójára. Az előadás rendező-koreográfusa Juronics Tamás Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, színházi rendező, a dramaturgja Bodolay Géza Jászai Mari-díjas színházi rendező, egyetemi oktató, a díszlet- és jelmezterv Bianca Imelda Jeremias képzőművész munkája.

Tánc és világcirkusz

A tánc világnapjának (április 29.) apropóján a Nagyvárad Táncegyüttes nyílt próbát tartott a Szigligeti Színházban. A kulisszatitkokra kíváncsi nézők, érdeklődők és színész kollégák a MÁJUS 16-ÁN, PÉNTEKEN 19 ÓRAKOR bemutatandó A világcirkusz című előadás előkészületeibe nyerhettek bepillantást. Voltak az érdeklődők között idősebbek és fiatalok, volt olyan szülő, aki apró gyermekét is elhozta az eseményre.

Táncelőadás a fesztivál második napján

A Holnap után fesztivál keretében kerül sor a Nagyvárosi bujdosók című táncelőadás bemutatójára április 19-én, pénteken 19 órától a Szigligeti Színházban. A Nagyvárad Táncegyüttes produkciójának dramaturgja, játékmestere Novák Péter. Az előadást megelőzően, 16 órától Folk Art Ma címmel kerekasztal-beszélgetésre invitálják az érdeklődőket a színház páholyelőcsarnokába, amelyen részt vesznek az alkotók, Novák Péter mellett Kiss Ferenc zeneszerző, szövegíró, illetve Dimény Levente, a táncegyüttes vezetője.