Oktatás

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Ezüstgyopár díjas margittai tanítónő

Munkássága elismeréseként a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) országos elnöksége Ezüstgyopár Díjjal jutalmazta KOVÁCS KATALIN nyugdíjas tanítónőt. A margittai pedagógus több mint négy évtized után, tavaly nyáron intett búcsút hivatása gyakorlásának.

Biharországban kezdődött

Dr. MÁLNÁSI FERENC magyartanár, a nyelvtudomány doktora tanári pályáját Biharországban kezdte: 1965-ben, az egyetem elvégzése után az akkori Szalonta rajonhoz tartozó Gyantára helyezték, 1972-ben átment Révre, és csak 1990 után tért haza Kolozsvárra, hogy nyugdíjba vonulásáig egykori iskolájában, a Brassai Sámuel Gimnáziumban tanítson.

VII. Bölcs diákok országos vetélkedő – versenyfelhívás

A Communitas Alapítvány és az Örökségünk Őrei mozgalom a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézete, Kémia és Vegyészmérnöki Kara, Történelem–filozófia Kar, Magyar Történeti Intézete, valamint Matematika és Informatika Kara közreműködésével 2016 októbere és 2017 augusztusa között szervezi meg a VII. Bölcs diákok - országos szintű vetélkedőt gimnazisták számára „Milyen utcában laktak a dédszüleim?” címmel.

Egy falusi iskola múltjából…

„Mindenek felett az Istennek félelmét igyekezzék a tanító bécsepegtetni a tanítványai szívébe, annakutána pedig a feljebbvalók iránt való tiszteletre, engedelmességre, a jó erkölcsre, munkásságra, csinosságra, mind tanítási mind maga példája által szoktassa.

Szalontai diák Dániában

A Dán Királyság a legkisebb skandináv ország, lakói nyitottak a világra, kedvesek, segítőkészek, barátságosak. Egyes felmérések szerint ez a legboldogabb ország, gazdaságilag is rendkívül fejlett. Egyebek mellett ezért döntött úgy MADARAS ROLAND LAJOS, hogy egyetemi éveit Dániában tölti.

A tűzoltóknál jártak a szalontai diákok

A tűzoltók napja alkalmából a magyar tannyelvű 1. számú Speciális Oktatási Központ nagyszalontai kirendeltségének tanulói nemrégiben tanítóik kíséretében ellátogattak a helyi tűzoltóságra, és érdekes tevékenységek részesei lehettek.

Műszaki pályára készül az évfolyamelső

Néhány héttel ezelőtt meghatódva vettek búcsút kedves iskolájuktól, tanáraiktól és diáktársaiktól a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum maturandusai. A magyar iskola legeredményesebb ballagója idén GRICZ ALEXANDRA lett. Beszélgetésünkkor még előtte állt az érettségi és a felvételi.

Egy napig az iskola volt az otthonuk

A margittai Horváth János Elméleti Líceum IV. A osztályos tanulói június 15-én egy napra beköltöztek az iskolába. Tanítás után a diákok nem mentek haza második otthonukból, hanem együtt maradtak, ott készültek fel a másnapi tanórákra, majd közösen mókáztak, étkeztek és aludtak szeretett tanítójuk, Fügedy Anikó felügyelete alatt.

Beiratkozás a IX. osztályokba

Bár még javában tart a nyári vakáció, az ősszel középiskolát kezdő diákoknak ebben az időszakban kell megnevezniük, hogy hol szeretnék folytatni a tanulást. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceumban idén is több szak közül választhattak a leendő kilencedikesek.

Oldalak