Tóth Hajnal

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Színházi gondolkodást megnyitó utakon járva

Két nagyszínpadi, öt gyermek- és ifjúsági, illetve két stúdióelőadás mellett fesztiválok és temérdek kiegészítő program várja az érdeklődőket az idén a nagyváradi Szigligeti Színház szervezésében.

Készülnek a magyar kultúra ünnepére

Könyvbemutatók, tárlatok mellett lesz koncert, színházi előadás, jogtörténeti konferencia és még sok minden más a magyar kultúra ünnepe alkalmából. A rendezvénysorozat összbiharországivá terebélyesedett.

Maya, a szomorú mimóza esete a boldogsággal

Fényes Szabolcs és Harmath Imre Maya című operettjével búcsúztatja az óesztendőt a nagyváradi Szigligeti Színház. A nagyszabású produkcióban a Szigligeti Társulat művészei mellett a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai, valamint tizenhét zenész is közreműködik.

Az alkotók a fényben láttatás eszközei

Téli tárlat címmel nyílt csoportos kiállítás a nagyváradi Tibor Ernő Galéria alkotói közösségének munkáiból a Kanonok sori kiállítótermekben. A tárlat január 21-ig tekinthető meg.

Dalok és sejtelmes csodák

Csendes csodák címmel Vassy Erzsébet pasztellfestményeiből nyílt kiállítás a nagyváradi Tibor Ernő Galériában. A tárlat december 12-ig látogatható.

Emlékgyűrű és képjelek

A 2013-ban elhunyt Kárpáti Gusztáv képzőművész családja és a berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központ munkatársai kettős ünnepet szerveztek október 3-án. Felavatták a néhai művészről elnevezett termet, és először adták át a Kárpáti Gusztáv-emlékgyűrűt. A díjat Holló Barna nagyváradi képzőművésznek, egyetemi tanárnak ítélték oda.

A rút kiskacsák és a világ

Ötéves a nagyváradi Szigligeti Színház diákprogramja, a Színház az iskolában – iskola a színházban. Az ötödik évfordulót A rút kiskacsa című új produkció bemutatójával, majd születésnapi köszöntőkkel, ajándékokkal és kellemes, örömteli, laza bulival ünnepelték meg.

Holnapról, máról, művészetekről a HolnapFeszten

Új kulturális térben, új, különleges helyszínen, a nemrégiben szecessziós múzeummá alakított gyönyörű Darvas–La Roche-házban tartották meg szeptember 1–3. között a nagyváradi HolnapFesztet a Várad folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület szervezésében. Volt szó sok mindenről, irodalomról, kortárs vizuális művészetről, színházról.

Örömfestészet és barátság

Alkotókedv, vidámság, barátság – talán ezek a legfontosabb jellemzői a kismarjai nyári alkotótábornak, ahová a nagyváradi Tibor Ernő Galéria csapata immár negyedik alkalommal kapott meghívást. A táborban létrehozott munkákból augusztus 30-án nyílt kiállítás a Kanonok sori pincegalériában. A tárlat két hétig látogatható.

Oldalak