Vélemény

Húszéves a Szent Márton Öregotthon

Húsz éve épült fel és lett átadva rendeltetésének a nagyváradi Szent Márton Öregotthon, ez a szép idősek otthona. Mindezt illőképpen meg is ünnepeltük, három napon át.

Ideálrombolók

Mikor gyermek voltam, felnéztem tanítómra; később tudtam meg, hogy alkoholista. Aztán példaképként tekintettem papomra, s kiderült róla, hogy csalja a feleségét. Majd tanúja voltam, hogyan véreznek el a kisiskolás koromban eminens tanulók, míg a fabatkát sem érők ilyen-olyan sutyi-mutyi húzásokkal megtalálják a boldogulás elixírjét, s egykettőre meggazdagodnak. Csőszerelőből lett prédikátor, az igazmondó juhász mellől meg elszéledt a nyáj.

Budapest, Budapest, te csodás (?!)

Valódi világváros, naponta számtalan programot és látnivalót kínál az ott élőknek és a turistáknak, de a fény, a csillogás, a luxus mellett – akárcsak más fővárosoknak – megvannak az árnyoldalai is. Májusban baráti meghívásra sikerült egy hetet a magyar fővárosban töltenem, félig turistaként, félig azonban megmártózva Budapest mindennapjaiban. Alább nagyon szubjektív beszámolót olvashatnak erről az egy hétről.

In memoriam Moka Béla

Derült égből villámcsapásként ért bennünket a hír: meghalt Moka Béla. Egy ilyen életerős, örökmozgó, örökké tenni és adni akaró, minden nehézséggel dacoló ember, mint ő, hogyan távozhat el csak úgy, búcsú nélkül, váratlanul.

Kedves Olvasónktól

Megtisztelő visszajelzést kaptunk elektronikus postaládánkba egy tavaly augusztusi cikkünkre. Dánielisz Endre Amikor Grosics Szalontán időzött címmel írt a tavaly nyáron elhunyt legendás labdarúgó hajdúvárosi kötődéséről. Grosics Gyula legidősebb lányától, GROSICS JUDITTÓL kaptunk levelet.

Mire jó a rendőrség?

Mostanáig csupa jó tapasztalatom volt a Bihar megyei rendőrséggel. Ha segítségre volt szükség, ott voltak, betörőket, tolvajokat, rablókat fogtak el rekordidő alatt. Ha valaki ócsárolta őket, mindig elmeséltem azokat az eseteket, amikor saját szememmel láttam hatékony munkájukat.

Példaértékű semjéni napok

Manapság az érték nélküli falunapok dzsungelében élünk, nem csoda hát, ha az újságíró – már ha megteheti – ódzkodik az effajta népbutításon való részvételtől. Persze vannak kivételek, ahová akkor is elmenne a plajbászos ember, ha nem volna hivatali kötelessége.

Az e-cigaretta dilemmája

Több évtizedes harc után a klasszikus értelemben vett dohányzás a világ fejlett országaiban kezd kimenni a divatból. Tudományos tény, hogy az utóbbi évtizedekben a skandináv országokban és az Amerikai Egyesült Államokban többet javított a népegészségügyi mutatókon a tüdő-, a szív- és az agy-érbetegségek kategóriájában a dohányzás visszaszorítása, mint akármelyik gyógyszeres kezelés, amely a modern világban elérhető.

Dinnyementes dinnyefesztivál

Valószínűleg rajtam kívül még nagyon sokan örültek annak a jó hírnek, hogy két év kimaradás után, idén augusztus 9–10-én Érkörtvélyesen újra megrendezték a dinnyefesztivált. Az érkörtvélyesi dinnye ugyanis márkanévvé vált, sokan csak azt hajlandók a piacokon megvásárolni.

A dohányzás dilemmája

Körülbelül húsz évvel ezelőtt egy Marosvásárhelyről elszármazott, Svédországban dolgozó kutató vegyész Budapesten a Bioetikai Társaság konferenciáján számolt be arról, hogy a munkacsoportja bebizonyította: a neves cigarettagyártó cégek olyan anyagokat kevernek a dohány közé, amelyek fokozzák a függőség kialakulásának a veszélyét. Ebből neki baja is származott, megfenyegették, megtámadták, és emiatt már hónapok óta nem tartózkodott Svédországban, családjával együtt gyakran váltogatta lakhelyét.

Oldalak