vállalkozó

Kihalóban a kovácsmesterség

Régebben minden településen volt egy kovács, a nagyobbak pedig kettőt vagy hármat is eltartottak. A kovács munkája elengedhetetlen volt, hiszen ő tartotta rendben, ő javította a mezőgazdasági eszközöket, műhelyében készült a szekerek vasmunkája, és a lovakat is ő patkolta.

Egy gyárépület újjáéled

Málló vakolat, betonrepedéseken feltörő gaz, hiányos ereszcsatorna mentén esőáztatta falrész látványa fogadja azt, aki az egykor szebb napokat látott székelyhídi bútorgyárba téved. Az elhagyatottság új fordulatot vehet: nemrég megvásárolták a rég bezárt gyárat.

Igazából inasként lehet szakmát tanulni

Egyre gyakrabban botlunk bele abba az elkeserítő ténybe, hogy nagyon kevés a jól képzett szakember. Pedig az élet minden területén nagyon nagy szükség lenne rájuk. ORGOVÁN ATTILA autóbádogos egyike a keveseknek.

Egy üzletasszony két élete

Szeretem azokat az embereket, akiknek több szálon fut az életük, és a munkájuk mellett valami másban is kiteljesednek. Sok ilyen emberrel hozott össze a sors, volt köztük kiváló helytörténész, madarász, festő, muzsikus vagy világjáró. KMECZ ANNA is közéjük tartozik, ő áruházvezető létére az éneklésben teljesedett ki.

Alpolgármesterségre cserélte a cégvezetést

Az önkormányzati választások után HORVÁTH JÁNOS RMDSZ-es tanácsost választotta a testület Nagyszalonta alpolgármesterének. A tisztség korábbi betöltője, Illyés Lajos egészségi okokból nem kívánt ismét indulni a címért, de ő maga is Horváthot javasolta utódjául.

Divat az autókozmetika

Amilyen a háza, olyan a gazdája, tartja a régi mondás. Ma már szinte minden háztartásban van személygépkocsi, és újabban az a mondás is járja: „Nézd meg az autót, ítéld meg a gazdáját.”

A térkövezést nem az iskolában tanítják

Napjainkban egyre nagyobb teret hódít utcáinkon, tereinken, házunk udvarában, kocsibejárónkon a díszburkolat. MIHÁLY GYÖRGY nemcsak a lerakás technikáját sajátította el, hanem elő is állít sokféle térkövet.

Kitüntették a sokoldalú vállalkozót

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 1997-ben alapította a Nyíri István-díjat a Berettyóújfalu és térsége gazdaságának egészét szolgáló tevékenység elismerésére. A XIX. századi jeles Bihar vármegyei malomépítő mérnökről elnevezett díjat évente a Bihari Számadó Napok megnyitóján adják át. Idén október 9-én SZATMÁRI LAJOS vehette át.

A gumidoktor

Mindannyian, akik valamilyen járművel közlekedünk, előbb vagy utóbb rászorulunk a gumijavítók segítségére. Margitta városában többen is vannak, MIKÓ SÁNDORT mutatjuk be az olvasóknak.

Egymást segítve érvényesülnek

A margittai Sas testvérek példát mutatnak testvéri szeretetből, önzetlenségből, egymás kölcsönös segítéséből. Ezeknek az erényeiknek köszönhetően hozták létre vállalkozásaikat, s azok tisztességes megélhetést nyújtanak számukra.

Oldalak