színművész

Mindennapi hősök feltámadása

MISKE LÁSZLÓ 1965-ben érkezett Nagyváradra. Harmincéves volt, végzett teológus kétéves lelkészi szolgálattal, készen arra, hogy ezzel az értékes előzménnyel dúsítva a színi egyetemen szerzett tudását és tapasztalatait, ilyen emberi-mesterségbeli érzelemcsomaggal kezdje színészi pályáját.

Rajtvonalon

A Szigligeti Színház két legfiatalabb tagja, TRABALKA CECÍLIA és SEBESTYÉN HUNOR a rajtvonalon áll: a fiatalember második évadját kezdi, az ifjú hölgy az elsőt. Tanulmányaik során két alkalommal is egy közösséghez tartoztak – először a marosvásárhelyi egyetem első évén, majd ugyanott a mesterin. Most pedig a nagyváradi társulatnál.

Húsz év után „hazajött”

SZABÓ EDUÁRD harmadik évadját kezdi Nagyváradon – húsz év után. Itt kezdte ugyanis a pályát segédszínészként, majd különböző színházak és előadások után visszatért. Úgy érezte, mintha hazajött volna, s a társulat, a város úgy is fogadta. Pedig nem váradi, bár igaz, hogy Arad és Várad jellegükben, szellemiségükben közeli rokonoknak mondhatók.

Az új szerep is a művészeté

MELEG VILMOS, Nagyvárad ismert színművésze szerepkört váltott: az induló évadtól ő az Állami Filharmónia igazgatója a nyugdíjba vonult Tódor Albert után. Nem ismeretlen számára az intézményvezetés, hiszen öt év társulatirányítást követően hét évig volt a színház élén, de a színpad és a hangversenypódium mégis különbözik egymástól. Ennek ellenére bizakodva kezdi a munkát, hisz úgy látja, ha más múzsák hatáskörébe is tartoznak, az új szerep is a művészeté marad.

Eddig minden jó irányba haladt

Elmondása szerint TASNÁDI-SÁHY NOÉMI eddigi döntéseit ösztönszerűen hozta, úgy érzi, egyetlen lépése volt előre megfontolt: az, hogy a nagyváradi Szigligeti Színházhoz szerződött. Nem bánta meg, épp ellenkezőleg, hisz úgy érezte, hazajön. Most kezdi itt az ötödik évadját.

Szerencsés szerepekben

HUNYADI ISTVÁNT a Liliomfi címszerepében ismerte meg a nagyváradi közönség, és annyira meg is szerette, hogy nemsokára közönségszavazattal rá osztották a színház névadójára emlékező Szigligeti darab főszerepét. Hamar megtalálta helyét a társulatban, az elmúlt évadban pedig már mint a nagy sikerű Bányavirág előadás rendezője is bemutatkozott.

Színházzal beoltva

ABABI CSILLA színművésznőt már közel húsz esztendeje, még középiskolás korából ismeri a nagyváradi közönség, mondhatni, azóta „tartozéka” a színpadnak. Ő viszont nem így fogalmaz, hanem a nagyszülőkig, sőt a dédnagymamáig visszavezethető teátrum iránti vonzalomról úgy beszél, hogy „genetikailag lett színházzal beoltva”. Szerintem teljesen igaza van.

Jó munkához jó játszótársak kellenek

Sokkoló volt KOCSIS GYULA bemutatkozó szereplése: Jean-Paul Sartre Zárt tárgyalás című darabjában tulajdonképpen egy díszletelemet alakított. Mindvégig úgy tűnt, hogy valami tervezői akaratosság rakatta a felső polcra az ülőszobrot, de az előadás végén következett a döbbenet: a szobor leugrott, és meghajolt a közönség előtt.

Mint hajdan az ekhósok

MELEG ATTILÁT és csapatát leginkább a színészet hőskorának legnépszerűbb formájához, a vándortársulatokhoz lehetne hasonlítani: mindig úton vannak, ahová hívják-visszahívják őket, mennek, viszik az előadásaikat. Nem csoda, hogy az MM Pódium Színház szűkebb és tágabb környezetünkben egyre ismertebb, műsoraik egyre népszerűbbek. Pedig talán az egyik legstatikusabbnak tűnő közegben, a bábszínházban kezdte a pályát.

Főszerepben a kreativitás

PITZ MELINDA a Dunántúlról jött a Körös-partra: ötödik évadját tölti a Szigligeti Színházban. Nagyon hamar megszokta a várost, a társulatot és a közönséget, ahogy őt is azonnal befogadta Nagyvárad. Most már ide tartozik: megtalálta élete párját, a színháznak pedig az egyik legtöbbet játszó tagja.

Oldalak