Élesd és vidéke

Svájci hangulat Élesden

A Művészetek Menedzsmentjéért Egyesület (AMA) által kezdeményezett, A világ a te iskoládban elnevezésű projektbe bekapcsolódott az élesdi Constantin Şerban Nyolcosztályos Iskola is Svájc a mi iskolánkban című projektjével.

Élesdi művészek tárlata

A helyi művészetet pártoló és bemutató Castrum Egyesület rendezvénysorozatának második állomásaként nyitotta meg Hübner Mária elnök a közelmúltban azt a kiállítást, amelyre tíz helybeli alkotó hozta el munkáit.

Tavaszodó Tulipán Turné Élesden

A nagyváradi MM Pódium Színház művészei Meleg Vilmos színművész rendezésében nagy sikerrel mutatták be a Nem elég álmodozni című szórakoztató műsort Élesden május 4-én.

Anyák napi szolgálat Élesden

Május első vasárnapján Élesden a református templomban tartott istentiszteleten is megünnepelték az édesanyákat.

Makettkiállítás Élesden

A Castrum Egyesület egyik fő célja kulturális programok szervezése, melyeknek célközönsége az élesdi magyarság. Most három tárlatból álló rendezvénysorozatot indított, amelynek első állomása az április végi makettkiállítás volt.

Árvízvédelmi munkák Élesden

A helyszínen ellenőrizte a közelmúltban PÁSZTOR SÁNDOR, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezérigazgatója és LÉTAI ZOLTÁN alpolgármester az Élesd belterületén folyó partrendezési, töltéserősítési munkákat.

Kalákák másodszor, harmadszor

Mezőtelegden immár harmadszor gyűlt össze a helyi kaláka. Április 21-én, szombaton a helyi temető kitakarítását vállalták fel. Szoboszlai-Gáspár István tiszteletes irányításával összeszedték a szemetet, kivágták a kerítés mentén az elvadult növényzetet, majd elégették azt.

Presbitertalálkozó Mezőtelkiben

Évek óta nagy hagyománya van a Sebes-Körös menti egyházközségek presbiterei találkozójának, amelyet az idén április 22-én a Mezőtelki Református Egyházközség adott otthont. A tizenkét gyülekezet presbiterei és lelkipásztorai évente kétszer, tavasszal és ősszel találkoznak. Az összejövetel egyben presbiterképzési alkalom is.

Élesdi elsősök rendhagyó órái

„Másféle iskolába” járt húsvét előtt – tanügy-minisztériumi rendelet alapján – az élesdi Constantin Şerban Nyolcosztályos Iskola maroknyi elsős csapata is, és nagyon élvezte tanítója és a szülők által összeállított programot.

Folytatódtak a kalákák

A Tulipán Kaláka Egyesület kezdeményezésével, az RMDSZ és a helyi önkormányzatok támogatásával útnak indított önkéntes mozgalom az elmúlt hét végén is településeink szépülését, gyarapodását eredményezte.

Oldalak