Margitta és vidéke

jordancheap4sale jordancheap4sale.com
growsunlight growsunlight.com

Decemberben megígérték…

Mikulás napján a helyi önkormányzat az idén is ajándékokkal kedveskedett az óvodás és az elemi iskolás gyerekeknek Albison és Érbogyoszlóban. Valamivel több mint 200 ajándékcsomaggal indult örömszerző körútjára a nagyszakállú, akinek segítője és kísérője Gáspár Gyula polgármester volt.

Elmesportban az élen az ifjak

December 3-án a nyíregyházi, nagy népszerűségnek örvendő sakkversenyen, a Mikulás Kupán vettek részt fiatal margittai versenyzők, szám szerint öten. A megmérettetés egyben nyílt megyei korcsoportos verseny is volt. Hat korosztály 192 versenyzője mérte össze tudását hét, egyenként kétszer húszperces fordulóban.

Adventi ajándék a kórháznak

Advent harmadik vasárnapján, az öröm vasárnapján adták át Margittán a Dr. Pop Mircea Városi Kórház újabb felújított épületét, melyben a fül-orr-gégészetet és a pszichiátriai osztályt helyezik el. Az épületet bővítették is, mivel a tetőtér beépítésével újabb raktárhelyiségeket és kórtermeket alakítottak ki.

Szavalóverseny Margittán

A Horváth János Társaság (HJT) és Fügedy Anikó tanítónő hatodik alkalommal rendezte meg Margittán a Papp Attila Körzeti Szavalóversenyt az I.–V. osztályosok számára. A rendezvény évről évre nagyobb népszerűségnek örvend, és számottevően nő a jelentkezők száma. Ezért tavalytól már kinőtte az iskola falait, és a művelődési házban rendezik meg.

Mesés délután Érbogyoszlón

Az érbogyoszlói iskolában mindig történik valami érdekes. Nemrég szervezte meg Kun Tünde magyartanárnő az Ady-emlékestet, melyről lapunk is beszámolt, december elején pedig a mesemondóversenyt rendezett, melyen 17 fiatal bizonyította előadói készségét Bereczki Edit, Herman Katalin és Kis Gabriella tanítók felkészítése nyomán.

Pályaavató futballgála Albison

Érbogyoszlón már két éve elkészült a kézilabdapálya, a községhez tartozó albisi iskolában pedig az elmúlt héten adták át az aszfaltozott játékteret. Ezúttal mellőzték a protokolláris szokásokat, nem voltak ünnepi szónoklatok, a szalagvágás is elmaradt. Helyette stílusosan játékkal avatták fel az új létesítményt. A bogyoszlói községi focicsapat a megyei RMDSZ válogatottját, valamint a fülöpi (Magyarország) futballistákat látta vendégül.

Egy év munkája Margittáért

ÁRKOSI ANTALT, Margitta városi RMDSZ-szervezetének elnökét, önkormányzati frakcióvezetőjét kértük meg, hogy készítsen mérleget a szervezet, illetve a frakció ez évi munkájáról.

Templomépítők adventi gondjai

Májernyik Mihály margittai esperes, prépost-kanonok tekintett vissza arra a küzdelmes időszakra, amely alatt folytatódott és már befejezéshez közel áll egy új római katolikus templom építése. Az Árpád-házi Szent Margitnak szentelt istenházát több mint egy évtizede áldották meg, de csak az idén sikerült belülről befejezni, az építő vállalkozó nagylelkűségének is köszönhetően.

Táncház a magyar iskolában

Szombat délután a margittai Gyöngyvetők Néptáncegyüttes civil szervezete, a Pro Folk és a Horváth János Iskolaközpont első alkalommal rendezett közösen táncházat az intézmény kezelésében lévő ebédlőben. A kisebbeket – óvodásokat és I.–IV. osztályosokat – 17 és 19 óra között, a nagyobbaknak pedig este hét óra után várták, a mulatság az éjszakába nyúlt.

Új munkahelyek Margittán

Fiókvállalatot nyitott Margittán az amerikai TRW cég. Az autóalkatrészeket (kormánymű, légzsák, biztonsági felszerelések) gyártó vállalt 2004-ben Romániában elsőként Temesváron ütött tanyát, majd idén a terjeszkedésnél a Berettyó-parti város is szóba jött. Megtalálták a számukra megfelelő műhelycsarnokot, amit a Medimar cégtől bérelnek, az önkormányzattal is megegyezésre jutottak, így már nem volt akadálya a margittai letelepedésnek.

Oldalak