orvos

Ádám György orvos, az ELTE volt rektora

A Nagyváradon született akadémikusok alkotta csillagképnek egyik legkiválóbb tagja, aki a pszichofiziológia művelőjeként, agykutatóként, esszéíróként, egyetemi tanárként, intézmények vezetőjeként elévülhetetlen érdemeket szerzett a XX. és XXI. századi magyar tudományosság nemzetközi hírnevének öregbítésében.

Emléktáblát kapott az orvos-presbiter

Dr. Sándorffi József egykori Bihar vármegyei orvos, művelődésszervező, református presbiter születésének 250. évfordulóján, múlt vasárnap emléktáblát avattak tiszteletére Nagyvárad-Olasziban és szülőfalujában, Hegyközújlakon

Csécsi Nagy Imre orvos, tanár, mineralógus

Az Érmellék fia, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja debreceni professzorként, számos tankönyv és tanulmány szerzőjeként, különböző tudományágak magyar szaknyelvének megteremtőjeként jeleskedett.

Orvosi ügyeleti központot avattak Micskén

Micske közigazgatásilag Vámoslázhoz tartozik további öt környező faluval együtt. Bár hivatalosan nem községközpont, a köztudatban mégis annak tekintik. Van iskolája, művelődési háza, orvosi rendelője, és augusztus végétől állandó ügyelete is.

Szobrot állítottak a kórházalapítónak

Ünnepélyes keretek között leplezték le múlt szombaton a margittai Dr. Pop Mircea Városi Kórház udvarában a kórházalapító és névadó mellszobrát. Az orvos és maga az ember tevékenysége, illetve annak öröksége látványos és közhasznú.

Bem tábornok kamaszkapitánya (2.) – Csatáry Grósz Lajos főorvos, egészségpolitikus

A közegészségügynek nem volt olyan területe, amellyel kapcsolatban már Nagyváradon, de főleg Budapestre kerülése után ne lettek volna intézményalapítási, korszerűsítési javaslatai. Méltó módon képviselte a magyar orvostársadalmat nemzetközi kongresszusokon, s nem utolsó sorban a fővárosi társadalmi élet egyik legszínesebb személyisége volt.

Bem tábornok kamaszkapitánya (1.) – Csatáry Grósz Lajos főorvos, egészségpolitikus

Akár egy Jókai-regény hőse is lehetett volna. A forradalom kitörése miatt félbeszakította bécsi tanulmányait, végigverekedte a szabadságharcot, törökországi emigráció, majd börtön után szerzett diplomát. Hazatérve előbb Várad, majd az ország egyik legtevékenyebb közegészségügyi szervezőjeként, a mentőszolgálat egyik alapítójaként szerzett elévülhetetlen érdemeket.

Diagnózistól a kvantumfizikáig

DR. GYŐRFI ANDRÁS margittai belgyógyász főorvos Bukarestben született 1960-ban, az ottani Ady Endre Líceumban érettségizett, majd sikeresen felvételizett a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatára.

Oldalak