Nagyszalonta és vidéke

A természet és az olvasás szeretetére nevelik az ovisokat

Pedagógia körre gyűltek össze Margittán az őszi vakáció hetében, október 25-én Nagyszalonta és a környező települések magyar tagozatos óvónői. „Az élet egy komplex életforma, mely nem jelent mást, mint összhangban élni a természettel”, ezzel a mottóval tartottak tanácskozást, melynek első részében Szatmári Kinga, a berettyóújfalui művelődési ház kézműveskörének vezetője a „szerves” (a természethez kapcsolódó) műveltség témájában tartott előadást a jelenlévőknek, kiemelve a pedagógus feladatát, ami nem más, mint felszínre hozni a gyermekekben az „ősi tudást”.

Elhivatottság a jó kenyér titka

A nagyszalontai Idesüss pékség házi kenyere elismerten megyeszerte egyedülálló, a friss, illatos kenyér hagyományos, adalékmentes technológiával készül, talán éppen ez az oka, hogy a gazdasági válság ellenére a kis pékség a mai napig eredményesen üzemel, sőt a termékskála bővítését tervezik a tulajdonosok.

Filmszínház nyílt Szalontán

Újra mozizhatnak a hajdúvárosiak, az elmúlt hétvégén máris több olyan alkotást láthatott a nagyszalontai közönség, amelyeket éppen a napokban vetítenek a legnagyobb mozik. A Morgen Filmszínház ötletgazdája a helybeli Marian Crişan filmrendező, Szalonta díszpolgára, aki mindig is szívügyének tekintette, hogy szülővárosa lakói újra részesülhessenek a mozgókép nyújtotta élményben.

Virtuálisan Európában a MIDESZ-szel

Tagtoborzás, a fiatalok tájékoztatása, ismerkedés az Európai Unió népeinek kultúrájával – ezeket a célokat szolgálta a Magyar Ifjúsági Demokrata Szövetség (MIDESZ) nagyszalontai szervezete a hétvégi, Határok nélkül című rendezvénye is, amelyet a Communitas Alapítvány támogatásával rendezhetett meg pénteken és szombaton a Discont komplexumban.

Karateverseny Szalontán

Nemes versengésre gyűltek össze múlt szombaton Nagyszalontán a Nicolae Talpoş Sportteremben Európa kiváló karatékái. Az első nyílt kuranai karatebajnokság, a Pepe’s Cup utóversenye számos érdeklődőt vonzott, Románia legjobb sportolói mellett Olaszország, Magyarország és Szerbia képviselői léptek a tatamira, összesen 30 klub 214 versenyzője.

Holland önkéntesek a szalontai idősotthonban

Nyugat-Hollandiából, Katwijk városából érkezett hétfős önkéntes csapat a nagyszalontai Salem Idősek Otthonába, hogy munkájukkal segítsenek az otthon új épületének felhúzásában. A Hans Baay vezette társaság nagy örömmel érkezett a hajdúvárosba, mint mondták, most először vesznek részt önkéntes munkában, de a jövőben feltétlenül szeretnének még segíteni olyan településeken, ahol szükség van a munkájukra.

Kézművesműhely szórványban

Október közepén másodjára szerveztek kézművesnapot a mezőbikácsi gyerekek számára. A szórványközösség legkisebbjei szép számban gyűltek össze, s a foglalkozáson gyakorolhatták a magyar ábécé betűit, leírták néhány őszi zöldség és gyümölcs megnevezését magyarul, megismerkedtek Benedek Elek nevével, majd meghallgatták a szóló szőlőről, a mosolygó almáról és a csengő barackról szóló mesét.

Kampánykörút a népszámlálásért

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség népszámlálási karavánja Biharban járt a hétvégén. Pénteken a Sebes-Körös völgyében, szombaton Nagyszalontán és Dél-Biharban, illetve a Belényesi medencében hívták fel az emberek figyelmét az október 20-án kezdődő népszámlálás fontosságára és magyar vonatkozásaira.

Az aradi vértanúkra emlékeztek

Október 6-át 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánították. 1849-ben ezen a napon végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 tisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Az idei évfordulón Nagyszalontán istentiszteletet tartottak a református templomban, majd Kossuth Lajos köztéri szobránál főhajtással tisztelegtek az aradi vértanúk és a szabadságharc emléke előtt.

„A Wass Albert-est most ért haza”

Zsúfolásig telt nézőtér előtt lépett fel péntek este a nagyszalontai Zilahy Lajos Művelődési Házban Rékasi Károly magyarországi színművész. Különleges előadással érkezett Arany János városába: a Wass Albert életét, szerelmeit bemutató önálló előadói esten mély átéléssel elevenítette fel az irodalmár gróf életútját.

Oldalak